A Titánnak tehát semmi oka sincs manőverezni, nem kerülhet ki akadályt, mert akadály nincs. És mégis kanyarodik, Pirxnek már nem is kellett a csillagos égre néznie, egész testével érezte a kanyart. Ha akarná, az ív görbületét is kiszámíthatná, ismerve a hajó sebességét, tömegét és a csillagok elmozdulásának mértékét.
„Valami történt — villant át rajta. — De mi?”
Az utasokkal nem közöltek semmit. Titkolóznak? Miért? Nem ismerte a luxushajókon uralkodó szokásokat. Ahhoz viszont értett, ami a gépházban vagy a kormányfülkében történhet — nincs olyan sok lehetőség. Géphiba esetén a hajó megtartaná korábbi sebességét, vagy lassítana. A Titán azonban…
És ez már négy perce tart. Tehát majdnem 45 fokos irányváltoztatás. Érdekes.
A csillagok mozdulatlanná váltak.
Egyenesen repültek tovább. A cigarettatárca, melyet Pirx még most is a kezében tartott, egyre súlyosabb lett. Egyenes pályán repülnek, és fokozzák a sebességet.
Hirtelen világossá vált minden. Egy pillanatig mozdulatlanul ült, aztán felállt. Az ő súlya is megnőtt. A szürke szemű útitársnő rápillantott.
— Történt valami?
— Ó, dehogy. Semmi különös.
— Valami megváltozott. Maga nem érzi?
— Semmi az egész. Kicsit gyorsítunk — felelte. Most elkezdhetné a szabályos, bevezető beszélgetést. Az asszonyra nézett. Hajszíne csöppet sem zavarta. Nagyon szép nő.
Sarkon fordult, és gyors léptekkel átvágott a fedélzeten. A hölgy biztosan bolondnak nézi. A kilátófedélzet falát véges-végig színes freskók díszítették. Belépett a FEDÉLZET VÉGE — TILOS AZ ÁTJÁRÁS feliratú ajtón. Hosszú, üres, a lámpafényben fémesen csillogó folyosóra jutott. Számozott ajtók sora. Tovább sietett, a hangok után. Lement egy lépcsőn, s a fordulónál újabb ajtó elé került. Ez már acélból volt.
BELÉPÉS CSAK A CSILLAGSZEMÉLYZET SZÁMÁRA. — hirdette a tábla. Ejha! De szép neveket talál ki ez a Transzgalaktik!
Kilincs nem volt az ajtón. Különleges kulccsal nyitják, de neki nincs kulcsa. Orrára tette az ujját. Egy pillanatig gondolkodott.
Tap, tap, tatatap, tap, tap — kopogtatott aztán.
Várt egy kicsit. Az ajtó kinyílt. Komor, kivörösödött arc jelent meg a résben.
— Mit óhajt?
— Pilóta vagyok, a Járőrszolgálattól — mondta.
Az ajtó szélesebbre nyílt.
Belépett. A tartalék kormányterembe került; a falak mentén amplifikátorok, a kormányzó fúvókák pótvezérlése, szemben optikai ellenőrző ernyők. A készülékek előtt néhány fotel, mind üres. Csak a géphez kapcsolt automata figyelte az ernyők villódzását. A falnál, egy keskeny asztalkán, gyűrűs tartóban félig üres poharak álltak. Friss kávé illata és a felhevült műanyag nehezen felismerhető szaga szállongott a levegőben, elkeveredve az ózon enyhe nyomaival. A másik ajtó nyitva volt, behallatszott az adatfeldolgozó gép sípolása.
— SOS? — kérdezte az embertől, aki ajtót nyitott. Elég zömök férfi volt, fél arca kissé dagadt, mintha a foga fájna. Fején fülhallgató. A Transzgalaktik villámokkal díszített, szürke egyenruháját viselte, kigombolva. Inge kicsúszott az övéből.
— Igen. — Kicsit habozott. — A Járőrszolgálattól? — kérdezte.
— A Bázisról. Két évig repültem a Transzuránban. Navigátor vagyok. Nevem Pirx.
A másik kezet nyújtott. — Mindell. Nukleonikus.
Több szót nem fecsérelve, átmentek a másik helyiségbe. Ez volt a rádiós szoba, ahol a közvetlen hívásokat veszik. A tágas teremben tíz-tizenkét ember állta körül a fő adót. Két rádiótávírász, hallgatóval a fülén, szakadatlanul írt, a gépek kopogtak, az áram halkan zümmögött, a padló alól sípolás hallatszott. Minden falon égtek az ellenőrző lámpák. Olyan volt a terem, mint egy nagy interurbán telefonközpont. A távírászok szinte ráfeküdtek a pultjukra. Ingujjban voltak. Arcukról csurgott a veríték. Az egyik sápadt volt, a másik — sebhelyes fejű, idősebb férfi — egészen nyugodtnak látszott. A fülhallgató szára szétválasztotta haját, és előtűnt a sebhely. Két ember kissé távolabb ült — Pirx rájuk pillantott, s az egyikben felismerte a kapitányt.
Futólag már találkozott vele. Alacsony, őszülő férfi volt a Titán parancsnoka; arca nem árult el semmit. Lábát keresztbe rakta, s úgy látszott, mintha cipője orrát szemlélné.
Pirx halkan odament a távírászok körül álló csoporthoz, előrehajolt, és olvasni kezdte a sebhelyes válla fölött
„…hat tizennyolc egész három teljes meghajtással megyek nyolc nulla tizenkettőre érkezem vége.”
A távírász bal kézzel új űrlapot húzott maga elé, s máris tovább írt.
„Luna Központ Albatrosz négy Areslunának. Van-e sugárfertőzés a fedélzeten stop válaszoljatok morzéval hang nincs stop hány óra hosszat tudjátok tartani a vészmeghajtást stop bemért eltérés nulla hat egész huszonegy stop vétel.”
„Lendület kettő Aresluna Luna Központnak. Teljes meghajtással megyek Albatroszhoz 64-es szektor stop reaktorom túlhevült de tovább megyek stop hat milliparszekre vagyok a bemért SOS ponttól vége.”
A másik rádiós, a sápadt, egyszer csak valami artikulálatlan hangot adott — a mögötte állók mind fölé hajoltak. Az, aki Pirxet beengedte, átadta a teleírt űrlapot az első navigátornak. A másik távírász ezt írta:
„Albatrosz négy mindenkinek. T 341-es ellipszisben sodródom 65-ös szektor stop hajótest varrata tovább nyílik stop szigetelőfalak tatnál eresztenek stop reaktor vészmeghajtása 0,3 g stop reaktor nem irányítható stop fő védfal több helyen sérült stop fedélzeten harmadfokú sugárszennyeződés vészmeghajtás hatására növekszik stop oldat tovább szivárog stop igyekszem cementezni stop legénységet az orrba küldöm vége.”
A távírásznak reszketett a keze, miközben írt. A mögötte állók egyike megfogta a gallérjánál, fölemelte, kitaszigálta az ajtón, maga is vele ment, kisvártatva visszatért, és leült a távírász helyére.
— Ott van a bátyja — jegyezte meg magyarázólag, senkihez sem intézve szavait. Pirx most az idősebbik távírász fölé hajolt, mert az hirtelen írni kezdett:
„Luna Központ Albatrosz négy Areslunának. Felétek megy Lendület a 64-es szektorból Titán a 67-es szektorból Ballisztikus nyolc a 44-es szektorból Kobold hét nulla kettő a 94-es szektorból stop cementezzétek a szivárgást szkafanderben pajzsok mögött túlnyomással stop adjátok meg folyamatosan a pályaeltérést stop.”
Az, aki a fiatal távírász helyére ült, felkiáltott: — Az Albatrosz! — és mindenki föléje hajolt. Ezt írta:
„Albatrosz négy mindenkinek. Pályaeltérést nem tudjuk leküzdeni stop bordák eresztenek stop levegő kiszivárog stop legénység szkafanderben stop gépházat elöntötte az oldat pajzsok átütve hőmérséklet a kormányfülkében 63 stop első szivárgást a kormányfülkében becementeztem stop oldat forr stop elönti a fő adót stop ezentúl csak hangkapcsolatom lesz várunk benneteket vége.”
Pirx rá akart gyújtani; csaknem mindenki dohányzott, a füst kékes csíkokban emelkedett fölfelé, s a szellőzőberendezés nyílásai rögtön kiszívták. Végigkutatta zsebeit, de nem találta a tárcát. Valaki — nem is tudta ki, kezébe nyomott egy nyitott csomag cigarettát. Pirx rágyújtott. A kapitány megszólalt:
— Mindell úr.
Ajkába harapott.
— Teljes meghajtás.
Minden az első pillanatban meglepettnek látszott, de nem szólt semmit.