A háttérből egy írógép kopogása hallatszott.
— Ismeri a Gettysburgi Beszédet? — érdeklődött Joanna.
— Tartok tőle, hogy nem — felelte Mrs. Cornell valamit törülgetve.
— Óh, dehogy nem — mondta Joanna. — Azt mindenki ismeri: Nyolcvanhét évvel ezelőtt…
— Azt tudom, de mást se nagyon tudok róla mondta Mrs. Cornell és üvegcsörömpölés kíséretében valamit feltett a polcra, majd levett róla valamit és megtörülgette.
— Óh, igen, nem is szükséges — mondta Joanna. — És azt ismeri, hogy Egy kismalac elment a vásárba…
— Hát persze! — törülgette tovább a polcot Mrs. Cornell.
— Számlázzam? — kérdezte Mr. Cornell.
Joanna megfordult. Mr. Cornell egy fehér kupakos üvegcsét nyújtott át neki.
— Igen — vette át Joanna az üvegcsét. — Van itt egy kis víz? Most szeretnék egyet bevenni — mondta.
A férfi bólintott s elindult a helyiség vége felé. Joanna ott állt az üveggel a kezében és hirtelen remegés fogta el. Üvegcsörömpölést hallott maga mögött. Levette az üvegcse tetejét és egy vattalabdacsot vett ki belőle. Az üvegcsében fehér tablettákat pillantott meg; egyet remegő ujjal a tenyerébe tett, visszatette a labdacsot az üvegbe s rányomta a kupakot. Az üveg újra csörömpölt mögötte.
Mr. Cornell tért vissza egy pohár vízzel.
— Köszönöm! — vette át tőle a poharat, majd a nyelvére tette a tablettát, szájába vett egy korty vizet s lenyelte.
Mr. Cornell a számlatömbbe írogatott valamit. Feje tetején a bőr fehéren világított, a keresztbefésült néhány barna hajszál nem tudta elfedni kopaszságát.
A maradék vizet is megitta, a poharat letette a pultra, az üvegcsét pedig belecsúsztatta a táskájába. Ujra üvegcsörömpölést hallott maga mögül.
Mr. Cornell feléje fordította a számlatömböt s mosolyogva átnyújtotta a tollát is. Ronda, apró szemű, satnya állú ember volt.
Joanna átvette a tollat.
— Helyes felesége van — jegyezte meg a számla aláírása közben. — Csinos, dolgos, és engedelmeskedik urának és parancsolójának — nyújtotta vissza a tollat Mr. Cornellnek.
— Tudom — vette át a férfi a tollat elpirulva, s lesütötte a szemét.
— Ez a város tele van szerencsés férfiakkal — tette még hozzá Joanna. — Jó éjszakát!
— Jó éjszakát! — köszönt Mrs. Cornell. — Legyen újra szerencsénk!
Joanna kilépett a karácsonyi fényekkel megvilágított utcára. Gyér volt a forgalom, az elhaladó kocsik kerekei alól víz spriccelt a járda felé.
A Férfiegylet és távolabb a dombtetőn lévő házak ablakai ki voltak világítva. Néhányon vörös, zöld és narancssárga fények villództak.
Joanna mélyet szippantott az esti levegőből, csizmás lábával átlépett egy hóbuckán és átment a túlsó oldalra.
Odasétált a tompított fénnyel megvilágított betlehemhez, s egy ideig nézegette Máriát, Józsefet, a Gyermeket és az őket körülvevő bárányokat és borjakat. Nagyon élethű volt az egész, bár kissé olyan, mint egy szegényes Disneyland.
— Ti is beszéltek? — kérdezte Máriát és Józsefet. Választ nem kapott, a figurák tovább mosolyogtak.
Egy ideig még álldogált — remegése már megszűnt —, majd elindult vissza a könyvtár irányába.
Beült a kocsijába, beindította a motort s felkapcsolta a világítást. Átvágott az úton, hátratolatott, elhaladt a betlehem mellett, majd a dombok felé vette az irányt.
A feljáróra érve kinyílt az ajtó.
— Merre jártál? — kérdezte Walter.
— A könyvtárban — válaszolta s a lépcsőnél lerugdosta a maradék havat a csizmájáról.
— És miért nem hívtál? Már azt hittem, hogy valami bajod esett ebben a havazásban…
— Tiszták az utak — mondta Joanna s lábát törülgette a lábtörlőn.
— Hívnod kellett volna, az isten szerelmére! Már hat óra is elmúlt!
Joanna belépett a házba, Walter becsukta mögötte az ajtót.
Az asszony letette a székre táskáját, s kezdte a kesztyűt is lehámozni a kezéről.
— Nos, milyen volt? — érdeklődött Walter.
— Nagyon kedves — felelte Joanna. — Szimpatikus.
— És mit mondott?
Joanna zsebre vágta kesztyűit, a kabátját gombolgatta.
— Azt, hogy egy kis kezelésre van szükségem válaszolta. — Rendet kell rakni az érzéseim között, mielőtt elköltöznénk. Ellentétes igényeknek akarok eleget tenni — vette le az asszony a kabátját.
— Nos, ez értelmes javaslatnak tűnik — jegyezte meg Walter. — Én legalábbis annak tartom. Neked mi a véleményed?
Joanna a gallér belsejénél fogva kézben tartott kabátjára pillantott, s ledobta a széken heverő táskájára. Fázott a keze; a tenyerét dörzsölgette és nézegette.
Walterre pillantott. Férje kicsit megdöntött fejjel, éberen figyelte. Enyhén borostás arcbőre az állánál kicsit sötétebb árnyalatot kapott. Arca teltebb volt — kezdett kicsit magára szedni —, csodásan szép kék szemei alatt lassan kis táskák alakultak ki. Hány éves is? A következő lesz a negyvenedik születésnapja. Március harmadikán.
— Nos, én tévedésnek, óriási tévedésnek tartom! szorította leengedett tenyerét az oldalához Joanna. — Elviszem Pete-et és Kimet a városba — mondta. Shephez és…
— Minek?
— … Sylviához, vagy egy szállodába. Néhány nap múlva felhívlak. Vagy más valaki fog hívni. Egy másik ügyvéd.
— Miről beszélsz? — bámult rá elképedve Walter.
— Tudom! — jelentette ki Joanna. — Átnéztem a régi Krónikákat. Tudom, hogy Dale Coba valamikor mivel foglalkozott, és azt is tudom, hogy most mivel foglalkozik, ő és a többi… a többi CompuTech Instatron zseni!
— Fogalmam sincs, miről beszélsz — pislogott rá Walter értetlenül.
— Óh, hagyd ezt abba! — fordult sarkon a nő, majd az előtéren keresztül belépett a konyhába és felkapcsolta a villanyt. A nappali szoba bejárata sötéten ásítozott. Megfordult, Walter az ajtóban állt.
— Halvány gőzöm sincs, miről beszélsz — jelentette ki.
— Hagyd abba a hazudozást! — ment el mellette Joanna. — Azóta hazudsz nekem, mióta az első képemet megcsináltam — mondta s megindult felfelé a lépcsőn.
— Pete! — kiáltotta. — Kim! — hívta a kislányt is.
— Nincsenek itthon.
Joanna a lépcsőkorláton keresztül, az előtérből kilépő Walterre nézett.
— Amikor nem jöttél haza — magyarázta a férfi úgy gondoltam, nem lenne rossz ötlet elvinni őket itthonról. Ha valami baj történt volna…
— Hol vannak? — nézett le Joanna a lépcsőről s Walter felé fordult.
— Barátoknál — hangzott a válasz. — Jól vannak.
— Milyen barátoknál?
— Mindketten jól vannak — lépett Walter a lépcsőfeljáró aljához.
— Hétvége kettesben? — fordult szembe vele Joanna, a lépcsőkorlátba kapaszkodva.
— Talán egy kicsit le kellene feküdnöd — javasolta Walter s egyik kezét a falnak támasztotta, másikat pedig a korláton nyugtatta. — Összevissza beszélsz, Joanna! — mondta. — Diz meg a többiek honnan kerülnek bele ebbe a dologba? És amit a hazudozásról mondtál…
— És ti mit csináltatok mostanában? — kérdezte számonkérőn az asszony — Felgyorsítottátok az eseményeket? Ezért volt a héten mindenki annyira elfoglalt? Karácsonyi játékok, ez csak megtévesztő duma! Méretet vettetek?