— És milyen témáról? — érdeklődött Frank Roddenberry.
— Bármilyenről, ami érdekli az embereket — válaszolta Joanna. — A drogkérdés mindnyájunkat foglalkoztat, de úgy tűnik, hogy a Krónika az asztal alá söpri a problémát. Aztán ott van a rockzene… és nem is tudom… bármi, ami az embereket egy kicsit kimozdíthatja otthonról, hogy meghallgassák mások véleményét és beszélgessenek egymással.
— Ez érdekes — jegyezte meg előrenyújtott és keresztbe tett lábakkal, a halántékát vakargatva a vékony, szőke, csillogó szemű, nyugtalan tekintetű Claude Anselm-vagy-Axhelm.
— Így talán a nők is kimozdulnak otthonról — folytatta Joanna. — Ha nem tudnák, akkor ez a város a bébiszitterek számára katasztrófa sújtotta területnek számít.
Mindenki nevetett s Joanna is kicsit könnyebben érezte magát. Még egyéb témákat is javasolt, majd Walter és Herb Sundersen is előállt néhány ötlettel. Aztán más terveket hoztak szóba s Joanna is részt vett azok megtárgyalásában. Ha megszólalt, akkor a férfiak (Coba kivételével, hogy az ördög vigye el!) figyelmesen meghallgatták, Ike Mazzard, Frank, Walter és Claude is bólogatott, sőt még Herb is a szemébe nézett. Egyetértettek vele, vagy elgondolkodva kérdéseket tettek fel neki, s Joanna valóban nagyszerűen érezte magát, miközben jó érzékkel és okosan válaszolgatott. Gyere csak, Gloria Steinem!
Meglepetéssel s kicsit zavartan figyelt fel arra, hogy Ike Mazzard egy vázlatot készít róla. A még mindig a mennyezetet bámuló Coba melletti fotelben ülve időnként rá, majd a készülő munkára pillantva, egy kék tollal rajzolgatott a jól vasalt nadrágja térdén nyugvó jegyzetfüzetbe.
Ike Mazzard! És őt rajzolja!
A férfiak közben elhallgattak. Poharaikkal foglalkoztak s a jeget kevergették italukban.
— Helló! — fészkelődött Joanna kicsit zavartan mosolyogva a helyén. — Én nem tartozom Ike Mazzard szépségei közé!
— Minden szépség Ike Mazzard szépsége — mosolygott rá a férfi, s továbbra is a készülő képpel foglalkozott.
Joanna Walterre nézett, aki zavartan visszamosolygott rá és megvonta a vállát.
Joanna ismét Mazzardra nézett, majd — anélkül, hogy fejét elfordította volna — a többiekre pillantott. Azok mosolyogva, de bizonyos éllel néztek vissza rá.
— Az ilyesmi megöli a beszélgetést — próbált Joanna tiltakozni.
— Engedje el magát és csak nyugodtan mozogjon — felelte Mazzard, majd lapozott s folytatta a rajzolást.
— Nem hinném, hogy egy újabb ba-baseball pálya annyira fontos lenne — jegyezte meg Frank.
Joanna hallotta, hogy Kim „mami” kiáltással őt keresi, de Walter megérintette a karját, letette a szemüvegét, felemelkedett a helyéről s elnézést kérve, Claude mellett kiment a szobából.
A férfiak folytatták az új tervek megbeszélését. Néhány szó erejéig ő is belefolyt a beszélgetésbe, közben a fejét is mozgatta, holott tudta, hogy Mazzard még mindig őt és a rajzát nézegeti. Ha Ike Mazzard rajzot készít rólad, próbálj Gloria Steinem módjára viselkedni! Volt ebben a rajzolásban egy kis magamutogatás is, hiszen Joanna nem tartotta magát olyan egyszerinek és megismételhetetlennek, akinek a megörökítésére csak most van lehetőség. És vajon a férfiak mitől tűnnek annyira feszültnek? Beszélgetésük akadozott és erőltetettnek látszott. Herb Sundersen még el is pirult.
Joanna hirtelen úgy érezte, mintha meztelen lenne, s mintha Mazzard obszcén pózokban rajzolgatná.
Keresztbe tette a lábát, karját is össze akarta fonni a mellén, de aztán meggondolta magát. Jézusom, Joanna, hiszen ez csak egy magamutogató művészember! És te is fel vagy öltözve!
Walter érkezett vissza s közelebb hajolt hozzá.
— Csak rosszat álmodott — mondta, majd felegyenesedve a férfiakhoz fordult: — Még egy italt? Diz? Frank?
— Én még kérek egy kortyot! — szólalt meg Mazzard s Joannára pillantva tovább rajzolgatott.
— A mosdót odalent találom? — kérdezte Herb s felállt a helyéről.
Oldottabb légkörben, lazábban, a beszélgetés tovább folytatódott.
Új tervek.
Régi elképzelések.
Mazzard befejezte a rajzolgatást, s tollát mosolyogva visszatette a zsebébe.
— Hű — fújta ki magát Joanna és legyezni kezdte az arcát.
Coba felemelte a fejét, s kezét továbbra is tarkóján összefogva, állát mellére szorítva, a Mazzard térdén heverő jegyzettömbre pillantott. Mazzard lapozott néhányat s Cobát figyelte.
— Mindig csodálattal kell adóznom neked — bólogatott Coba elismerően.
— Én is megnézhetem? — kíváncsiskodott Joanna.
— Hát persze! — válaszolta Mazzard s félig felemelkedve helyéről, mosolyogva Joanna felé tartotta a kinyitott jegyzettömböt.
Walter is megnézte, Frank is közelebb hajolt hozzá.
Az egymást követő oldalakat az ő portréi töltötték meg; kicsik és precízek voltak… és hízelgőek, amilyenek általában Ike Mazzard munkái mindig is lenni szoktak. Szemből, félprofilból, profilból, mosolyogva, hallgatás és beszéd közben, majd homlokát ráncolva ábrázolták Joannát.
— Nagyon szépek! — lelkesedett Walter.
— Nagyszerű, Ike! — jegyezte meg Frank őszinte csodálattal.
Claude és Herb is felállt a helyéről s a kanapé mögé kerülve a portrékat nézegették.
— De hisz ezek… ezek csodásak! — lapozott vissza néhány oldalt a jegyzettömbben Joanna. — Bárcsak elmondhatnám, hogy élethűek is!
— Pedig azok! — bizonygatta Mazzard.
— Isten áldja ezért a bókért! — nyújtotta vissza Joanna a jegyzettömböt Mazzardnak, aki azt ismét a térdére fektette, lapozni kezdett benne és újra elővette a tollát. Írt valamit a papírlapra, majd kitépte a jegyzettömbből és Joanna felé nyújtotta.
A rajz a komoly tekintetű Joannát ábrázolta félprofilból, a portré alján ott díszelgett az ismerős, nagybetűket mellőző ike mazzard aláírás. Joanna azonnal meg is mutatta Walternek.
— Kösz, Ike! — mosolygott férje a művészre.
— Nagyon szívesen!
— Nagyon köszönöm! — mosolygott Joanna is Mazzardra. — Már meg is bocsátottam, hogy elrontotta a serdülőkoromat. Kávét kér valaki? — hordozta végig még mindig mosolyogós tekintetét a társaságon.
Mindenki jelentkezett, csak Claude kért teát. Joanna kiment a konyhába, s a képet feltette a hűtőszekrény tetején lévő üzenőtáblára. Egy róla készült Ike Mazzard portré! Ki gondolta volna tizenegy, tizenkét éves korában, amikor a mama folyóiratait lapozgatta! Ostobaság volt annyira zavarba jönni attól, hogy Mazzard őt rajzolja. Nagyon kedves dolog volt tőle.
Még mindig mosolyogva feltöltötte vízzel a kávéfőzőt, bekapcsolta, belerakta a filtert, belekanalazta a kávét, rátette a tetejét, majd megfordult. Coba előreejtett vállakkal, karjait mellén összefonva, az ajtófélfát támasztva figyelte.
Magas nyakú (természetesen szeme színéhez is nagyon illő), jade-színű garbójában, palaszürke kordbársony öltönyében nagyon hűvös benyomást keltett.
— Szeretem elnézni az asszonyokat, amikor a házimunkával foglalkoznak — jegyezte meg mosolyogva.
— Akkor éppen időben érkezett — válaszolta Joanna. A kanalat beledobta a mosogatóba, majd fogta a kávésdobozt és visszatette a hűtőszekrénybe.
Coba csak állt és őt bámulta.
Joanna azt kívánta, bárcsak Walter is feltűnne valahol a környéken.