Rábámult az elektródakészletre.
— Nos — mondta fennhangon —, azt hiszem, maga tényleg csúcsszemélyiség…
— Bocsánat, hogy mondta?
A mellette ülő japán diák feléje mozdult rögzítőhámjában, amit akár meghajlási kísérletnek is lehetett volna tekinteni.
— Gondjai támadtak a szimstimjével?
— Nem, nem… — tiltakozott riadtan Marly. — Elnézést.
Újra feltette a fejpántot, és az űrsikló belseje statikus érzékszervi zümmögésbe, érzékek disszonáns keverékébe olvadt, ami hirtelen átadta helyét Tally Isham nyugodt bájának. Tally megszorította Virek hűvös, erős kezét, és belemosolygott lágy fényű, kék szemeibe. Virek viszonozta a mosolyát, fogai vakító fehérséggel csillogtak.
— Örülök, hogy itt lehetek, Tally — mondta, és Marly hagyta, hogy belemerüljön a kazetta valóságába, sajátjaként elfogadva Tally rögzített érzékszervi jeleit. A stimet mint médiumot Marly általában kerülte; volt valami a személyiségében, ami folyton fellázadt a megkívánt mértékű passzivitás ellen.
Virek puha fehér inget viselt, térdig feltekert pamutbermudát, s hozzá nagyon lapos, barna bőrszandált. Tally a kezénél fogva felvezette a mellvédre.
— Meg vagyok róla győződve — kezdte —, hogy számos olyan dolog van, amit hallgatóságunk…
A tenger eltűnt. Zöldesfekete zuzmószerűséggel benőtt, szabálytalan síkság terjedt a látóhatárig, s csak a Gaudi építette Sagrada Família Templomának neogótikus csúcsai törték meg sziluettjükkel. A világ pereme alacsonyan ülő, fényes ködbe veszett, s a síkon elfulladó harangszó kondult végig.
— Önre ma csak egyfős hallgatóság figyel — mondta Virek, és Tally Isham-re nézett keret nélküli, kerek szemüvegén át. — Hello, Marly!
Marly küszködve igyekezett elérni az elektródákat, de karjai akárha kőből lettek volna. A gyorsulás ereje, az űrsikló elrúgja magát a betonpárnáról…
Virek csapdába ejtette.
— Értem — válaszolta mosolyogva Tally, és hátával ismét a mellvédnek dőlt, könyökét a meleg, érdes köre támasztotta. — Milyen elragadó ötlet! Az Ön Marly-ja, Herr Virek igazán szerencsés lány lehet…
És Marly rádöbbent, hogy ez nem a Sense/Net Tally Isham-je, hanem Virek rendszerének egy része, egy előre beprogramozott nézőpont, amit a Csúcsemberek több évnyi műsorából vágtak össze. S immáron nem volt választási lehetőség, sem kivezető út, csak az, hogy teljes figyelmét Virek mondanivalójának szenteli. A tény, hogy Vireknek sikerült itt és így elkapnia és lebéklyóznia, igazolta megérzése helyességét: a gépezet, a struktúra a helyén volt, valóságosan. Virek pénze afféle varázspálca volt, mely akarata szerint omlasztotta le az akadályokat.
— Sajnálattal látom — kezdte a férfi -; hogy felbosszantottam. Paco úgy informált, hogy maga megszökött tőlünk, de én szívesebben tekintem ezt a céljára törő művész kiruccanásának. Azt hiszem, valamit már megtapasztalt lényegem természetéből, és ez megrémisztette. Így is kellett lennie. Ezt a kazettát az űrsiklója Orly-ról való elindulása előtt egy órával készítették elő. Természetesen ismerjük az úticélját, de nem szándékozom követni magát. Maga a munkáját végzi, Marly. Sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni a maga Alain barátjának halálát, de most már azonosítottuk a gyilkosait, és azok megbízóit…
Tally Isham szeme most Marlyé volt, és összefonódott Virekével, amelyben kéken izzott az energia.
— Alaint a Maas Biolabs felbérelt ügynökei ölték meg — folytatta a férfi. — A Maastól kapta a maga jelenlegi úticéljának koordinátáit, sőt a hologramot is, amit mutatott magának. A kapcsolatom a Maas Biolabs-szal tömören szólva ellentmondásos. Két éve az egyik leányvállalatom fel akarta őket vásárolni. A felajánlott összeg az egész világgazdaságra hatással lett volna. Viszautasították. Paco megállapította, hogy Alain azért halt meg, mert rájöttek, hogy a tőlük kapott információt megpróbálja kívülállók számára értékesíteni… — Virek összeráncolta a homlokát. — Ez különlegesen botor lépés volt, mert egyáltalán nem érdeklődött az eladásra kínált áru természete iránt…
Ez Alainre vall, gondolta Marly, és elöntötte a sajnálkozás. Ott kellett látnia összegörbedve azon az ocsmány szőnyegen, s a gerince kirajzolódott a zakója zöld anyaga alatt…
— Úgy hiszem, tudnia kell, Marly, hogy nem kizárólag a művészet sarkall a mi dobozkészítőnk utáni kutatásra. — Virek levette a szemüvegét, és fehér ingében megtörölgette; Marly valahogy szemérmetlennek érezte a mozdulat kiszámított emberiességét. — Okom van feltételezni, hogy ama műtárgyak alkotója, helyzeténél fogva, valamiképpen szabadságot kínálhat nekem, Marly. Nem mondhatnám, hogy egészséges vagyok. — Visszatette a szemüvegét, gondosan eligazítva finom aranyszárait. — Amikor Stockholmban legutoljára kértem egy távlati képet az általam elfoglalt létfenntartó kádról, olyan dolgot mutattak nekem, mintha három vontatókocsit gabalyítottak volna egy csepegő tápvezeték-hálóba… Ha el bírnám hagyni ezt, vagy még inkább, ha elhagyhatnám a benne lévő sejtek burjánzását… Nos — és ismét felvillantotta híres mosolyát — vajon mit nem adnék érte?
És Tally-Marly szeme körbepillantott, hogy rácsodálkozzék a zuzmóktól sötétlő síkságra és a helyéről kibillentett katedrális távoli tornyaira…
— Ön elveszítette az eszméletét — hallotta az utaskísérő hangját, aki ujjaival Marly nyaka körül matatott. — Nem ritka eset. Fedélzeti orvosi számítógépünk szerint Ön kitűnő egészségnek örvend. Mindazonáltal dermadiszket alkalmaztunk, hogy ellensúlyozzuk az adaptációs szindrómát, ami esetleg felléphet a dokkolás előtt…
Az utaskísérő viszahúzta a kezét a nyakától.
— Európa, esők után — szólalt meg Marly -; Max Ernst. A zuzmók…
A férfi lenézett rá, arca megfeszült, és hivatásos érdeklődést tükrözött.
— Elnézést, meg tudná ismételni?
— Bocsánat — mondta Marly. — Csak egy álom… Már az állomáson vagyunk?
— Még egy óra — felelte az utaskísérő.
A Japan Air pályán keringő átszállóhelye fehér gyűrűstestet formázott, amelyen kupolák dudorodtak, és palástján sötéttel karikázott ovális dokkolóöblök nyíltak. A Marly gravihálója feletti terminál — bár a „feletti” ideiglenesen elveszítette szokásos jelentését — kiválóan megszerkesztett animációval, forgás közben mutatta be a gyűrűt. Ezalatt hangok sorozata közölte — hét nyelven — a fedélzeten lévőkkel hogy az Orly és az I. Átszálló közti JAL 580-as űrsiklót a lehető leghamarabb bedokkolják; a JAL elnézést kért a késedelem miatt, amely abból adódott, hogy a tizenkét öböl közül hétben javítási rutinmunkálatok folytak.
Marly összekuporodott gyorsulási hálójában, s mindenütt Virek láthatatlan kezét vélte látni.
Nem, gondolta, kell hogy legyen kiút. Abba akarom hagyni, győzködte magát, csak pár órát kérek, mint szabad ügynök, aztán végzek vele… Viszlát, Herr Virek, én visszatérek az elevenek földjére, amit szegény Alain már sohasem tehet, Alain, aki azért halt meg, mert elfogadtam az Ön által kínált munkát… Pislogott, amikor megjelent szemében az első könnycsepp, aztán akár egy gyerek, elkerekedett szemekkel bámulta a pici, lebegő gömböcskét, amivé a könnycsepp változott.
És a Maas?, tűnődött. Azok kicsodák?
Virek azt állította, hogy ők ölték meg Alaint, meg hogy Alain nekik dolgozott. Marlynak derengett néhány róluk szóló műsor; mintha a nevük a legújabb generációs számítógépekkel lett volna kapcsolatos, meg valamiféle nyugtalanítónak hangzó eljárással, amelyben halhatatlan hibrid ráksejtek megtervezett molekulákat okádnak magukból, amiket aztán áramkör-egységekbe építenek be. S most az eszébe villant az is, amikor Paco azt mondta, hogy moduláris telefonjának az álcázó ernyője szintén Maas-termék…