— És most mit fog csinálni?
— Megyek tovább az útpadka mentén, amíg le nem tudok fordulni, aztán elrejtőzünk valahol, ha tudunk…
A lány egyensúlyára ügyelve Turner körbeforgatta a gépet. A reflektorok fényében egy pózna villant feclass="underline" átlós narancssárga, fényvisszaverő csíkjaival egy szervizút kijáratát jelölte. Turner arrafelé igyekezett, a légpárna-szoknya dagadozó lebernyege átszökkent egy vastag ütközésvédő betontömb felett.
— Ez jó lesz — mondta Turner, ahogy elhúztak a pózna mellett. A keskeny szervizúton csak üggyel-bajjal fértek el; minduntalan ágak verődtek a szűk oldalsó ablakoknak, a légpárnás acéllemez burkolatát pedig az aljnövényzet bokrai csapkodták.
— Valami fény van arrafelé — jelentette Angie, aki rögzítőhámjában előredőlve az esőt fürkészte. Turner elmosódott sárgás izzást vett észre és egy sötét pillér ikeroszlopait. Felnevetett.
— Benzinkút — mondta. — Még a régi rendszerből maradt itt, amikor még nem vezették erre a nagy utat. Valaki biztosan lakik ott. Sajna, a mi gépünk nem benzinnel megy…
Leereszkedett a légpárnással a kavicsos rézsűn. Ahogy közelebb került, meglátta, hogy a sárga izzás két szögletes ablakból ered. Az egyikben mintha egy alakot látott volna mozogni.
— Vad vidék — dünnyögte. — Az itteni fiúk nem lesznek tőlünk túlzottan feldobva.
Belenyúlt a zubbonyba, és kicsúsztatta a Smith Wessont a nylontokjából, majd az ülésre tette, a combjai közé. Amikor öt méternyire megközelítették a rozsdásodó benzinszivattyúkat, Turner leengedte a légpárnást egy nagy tócsa közepére, és leállította a turbinát. A széltől rongyolt eső továbbra is zuhogott, és a férfi látta, hogy a kútépület ajtaján kekiszínű, verdeső ponchót viselő alak bújik ki. Turner tíz centiméterre nyitotta az oldalsó tolóablakot, és megpróbálta túlkiabálni az eső hangját:
— Bocs a zavarásért! Le kellett térnünk az útról! Bedöglött az ablaktörlőnk! Nem tudtuk, hogy maguk itt vannak…
Az ablak ragyogásában álló ember keze rejtve maradt a műanyag poncho alatt, de szemmel láthatólag szorongatott valamit benne.
— Ez magánterület! — közölte; keskeny arcán csíkokban folyt le az esővíz.
— Nem tudtunk tovább az úton maradni! — kiáltotta oda Turner. — Elnézést kérünk a háborgatásért…
A férfi kinyitotta a száját, megemelte a poncho alatt rejtegetett tárgyat — és egyszerre szétrobbant a feje. Turner szinte úgy látta, még azelőtt történt, hogy a vörös fényvonal kaszája lesújtott volna a pasasra. Ceruza vastagságú sugár volt, s tétován villódzott, mintha valaki egy zseblámpával játszadozna. A térdre roskadó alak nyakán véres virág bomlott szét, amit az eső rögtön el is mosott. Aztán előrehuppant, s a poncho alól egy drótozott agyú 410-es Savage csúszott ki. Turner egyszerre csak azt vette észre, hogy már be is indította a turbinát, a vezérlést odalökte Angie-nek, ő maga meg kászálódik kifelé a rögzítőhámjából.
— Ha azt mondom, hogy most, akkor hajts keresztül a házon!
Aztán felpattant, s kezében a nehéz revolverrel, rángatni kezdte a tetőajtó nyitókarját. A fekete Honda robaja azonmód elérte, ahogy a tetőajtó hátracsusszant. Alacsony árnyék húzott el felette, a zuhogó esőben alig láthatóan.
— Most!
Turnernek még sikerült meghúznia a ravaszt, mielőtt Angie előrelódította a gépet, neki a régi kútépület falának. A fegyver rúgásától könyökét a légpárnás tetejébe verte, és karjában zsibbadtság futott szét. A lövedék valahol a fejük felett robbant, szívet melengető reccsenéssel; Angie lesüllyesztette a légpárnást, és belerohantak a favázas épületbe. Turnernek alig maradt rá ideje, hogy lekapja a fejét és vállát a tetőnyílásból. A házban felrobbant valami, valószínűleg egy propángáz-palack, és balfelé lódította a légpárnást. Kitörték a hátsó falat, és Angie nagyot farolt a géppel.
— Hol van? — sikoltotta túl a turbina zaját.
Mintegy feleletként, a fekete Honda dugóhúzóban pörgött alá, és húsz méternyire előttük, ezüstszínű esőfüggönyt húzva ért földet. Turner megragadta a vezérlőkarokat, és a légpárnás előresiklott, tízméteres tócsavíz-szökőkutakat fakasztva. Telibe kapták a kis harci 'kopter polikarbon üvegburáját, s a nekivágódó légpárnás papírként gyűrte össze a fémötvözet géptörzset. Turner hátratolatott, és újra nekihajtott, még gyorsabban. A széttört 'kopter két ázott fenyő törzsébe csapódott, és úgy hevert ott, mint valami hosszúszárnyú légy.
— Mi történt? — kérdezte Angie, és a kezébe temette az arcát. — Mi történt?
Turner regisztrációs kártyákat és poros napszemüvegeket hajigált ki a mellette lévő ajtó rekeszéből, végül talált egy zseblámpát, és megvizsgálta az elemeit.
— Mi történt? — kérdezgette Angie, akár egy ugyanazt játszó szalag. — Mi történt?
Turner visszamászott a tetőnyílásba, egyik kezében a pisztollyal, a másikban a zseblámpával. Az eső elcsendesedett. Leugrott a légpárnás motorházának tetejére, onnan az ütközőkre, és bele a bokáig érő pocsolyákba; aztán tocsogva megindult a Honda összegörbült, fekete forgószárnyai felé.
A levegőben a sugárhajtómű elszivárgó üzemanyagának szaga érződött. Az utasfülke polikarbon burája széttört, akár egy tojáshéj. Turner ráfogta a Smith Wessont, s hüvelyével kétszer megpöccintette a xenonkapcsolót. A könyörtelen fény két néma villanásában véres, kicsavarodott végtagokat pillantott meg a szilánkokra zúzott műanyag mögött. Turner várt, aztán felkattintotta a zseblámpát. Ketten voltak belül. Közelebb lépett, a zseblámpát régi megszokásból jó messze eltartotta magától. Semmi sem moccant, csak a szivárgó üzemanyag szaga erősödött. Turner piszkálni kezdte a behorpadt ajtót, és az kinyílt. Mindkét támadójuk képerősítő szemüveget viselt. A lézer kerek, üres szeme most egyenesen az éjszakai égre meredt, és Turner lehajolt, hogy megtapintsa a halott birkabőr bomberdzsekijének kifakult gallérját.
A pasas szakállát borító vér nagyon sötétnek, majdnem feketének hatott a zseblámpa sugarában. Oakey volt az.
Turner balra lendítette a fénysugarat és látta, hogy a másik egy japán; ő volt a pilóta. Elkapta róla a fényt, vissza Oakey-re, és a lába mellett lapos, fekete palackot vett észre. Felvette, belegyömöszölte a zubbony egyik zsebébe, és visszasietett a légpárnáshoz. A kútépület romjai között, az eső dacára, narancsszínű lángok csaptak fel. Turner átmászott a légpárnás ütközőin, fel a motorház tetejére, és visszabújt a tetőnyílásba.
— Mi történt? — kérdezte Angie, mintha Turner el se ment volna. — Mi történt?
Turner az ülésbe roskadt, s a rögzítőhámmal nem is vesződve, felbőgette a turbinát.
— Az a Hosaka egyik helikoptere volt — mondta, miközben körbefordultak. — Biztosan követtek bennünket. Lézer volt náluk. Megvárták, amíg letérünk az országútról. Nem akarták, hogy a zsaruk ott kint megtaláljanak minket. Amikor ide beálltunk, úgy döntöttek, hogy elkapnak minket, de biztos azt hitték, hogy az a szegény fickó is hozzánk tartozik. Persze lehet, hogy csak a tanúktól akartak megszabadulni…
— A feje — nyögte a lány remegő hangon —, a feje…
— A lézer — magyarázta Turner, visszakormányozva a légpárnást a szervizútra. Az eső alig esett, már csak szitált. — Gőznyomás. Az agy elpárolog és a koponya szétrobban…
Angie kétrét görnyedt és hányni kezdett. Turner egyik kezével a kormányt tartotta, a másikkal Oakey palackját. Fogával lefeszítette a rápattintott kupakot, és jót húzott Oakey „Wild Turkey”-jéből.