Bobby bólintott. Úgy érezte, egész életében várta, hogy hallja, amint Beauvoir elmagyarázza egy olyan világ működését, amelynek létezését azelőtt csak sejtette.
— Mindazonáltal egy tényleg hatásos jégtörő értéke mega, úgy értem, beaucoup. Szóval, tegyük fel, hogy a piacon te vagy Mr. Nagymenő, és valaki felkínálja neked ezt az árut, és nem akarod elzavarni, akkor végül megveszed. Nyugodt lélekkel megveszed, de nem nyomod be, nem. Mit teszel hát vele? Szépen hazaviszed, és a technikusoddal egészen átlagosra bütykölteted. Hogy úgy nézzen ki, mint ezek — és rákoppintott az előtte tornyosuló software-kupacra -; ezután elviszed az apródodnak, akik szokás szerint úgyis sáros néhány szívességgel…
— Várjon egy percet! — vágott közbe Bobby. — Nem hiszem, hogy szívesen…
— Helyes. Ez azt jelenti, hogy kezdesz ügyes, vagy legalábbis ügyesebb lenni. Ugyanis ők is ezt tették. Kihozták ide, a te barátságos seftelődhöz, Mr. Napi Kettőhöz, és elmondták neki, mi a gondjuk. „Testvér”, mondták neki, „szeretnénk megvizsgálni ezt a szart, kipróbálni, de eszünk ágában nincs sajátkezűleg csinálni. Ez rád vár, fiú.” Hát ilyen esetben Napi Kettő mit tegyen? Nyomja be saját maga? Arról szó sem lehet. Ő is ugyanazt a gennységet fogja csinálni, amit vele a nagyfiúk, azzal a különbséggel, hogy ő nem magyaráz meg a balekjának semmit. Tehát kiválaszt egy középnyugati adatbázist, ami adócsalási programokkal és valami Kansas City-beli kupleráj pénzmosási folyamatábráival van tele. Ráadásul mindenki, akit nem ejtettek fejre, tudja hogy a rohadt fülig ül a jégben, fekete jégben, azaz abszolút halálos visszacsatoló programokban. A Sprawl-on innen és túl egyetlen cowboy sincs, aki megpiszkálná azt a bázist, egyrészt, mert csöpög róla a sok védőprogram, másrészt mert a benne lévő anyag legfeljebb az adóhivatalt érdekelné, ők meg már valószínűleg kergetik a tulajdonost.
— Hé — kiáltott fel Bobby —, mondja már meg világosan…
— Hát nem beszélek eléggé világosan, fehér testvér? Kiszúrta azt a bázist, aztán átnyálazta a vagányokról és barrytowni nagyravágyó punkokról vezetett listáját. Azokét a wilsonokét, akik elég ostobák ahhoz, hogy egy sosem látott programmal nekiessenek egy bázisnak, amit egy ilyen viccmester, mint Napi Kettő megmutat nekik, ráfogva, hogy gyerekjáték az egész. Na, és kire esik a választása? Természetesen olyasvalakire, akinek még új a játék, aki még a saját környezetével sincs tisztában, sőt még az első buliját se hozta össze. Aztán azt mondja neki: „Nesze, testvér, vidd ezt haza, és keress egy kis pénzt! Ha bármi jót szerzel, elpasszolom neked!” — Beauvoir nem húzta össze a szemét; nem mosolygott. — Nem ismerős ez az eset, testvér? Vagy balekokkal nem szoktál összejárni?
— Úgy érti, hogy tudta, hogy hidegre vágnak, ha belenyúlok abba az adatbázisba?!
— Azt nem, Bobby, de azt tudta, hogy ha a csomag befürdik, akkor fennáll a lehetősége. Meg akarta nézni, ahogy kipróbálja, de ezzel sem akart vesződni, inkább ráállított pár cowboyt. Sokféleképpen végződhetett volna a dolog. Ha mondjuk a jégtörő megtette volna a magáét a fekete jéggel szemben, akkor odabent egy csomó számadatot találtál volna, amikből lófaszt se értenél. Aztán talán minden nyom nélkül kijöttél volna onnét. S irány Leon klubja, lebaltázni Napi Kettőt, hogy rossz adatbázist jelölt ki. Ó, persze rettentően sajnálkozott volna, az hétszentség, és máris adott volna újabb célpontot, új jégtörővel együtt. ő pedig visszaküldte volna az elsőt a Sprawl-ba, mondván, hogy okénak látszik. Mindeközben a fél szemét azért rajtad tartotta volna, hogy lássa, milyen egészségben vagy, s meggyőződjék róla, hogy senki nem szimatol az általad használt jégtörő után. De történhetett volna úgy is, ahogyan majdnem történt; ha a jégtörő nem egészen kóser, a jég halálra sütögetett volna, és Napi Kettő valamelyik figyelő cowboya betört volna a mamuskád lakásába, hogy visszavegye azt a software-t, mielőtt még bárki belebotlik a holttestedbe.
— Nemt'om, Beauvoir, ezt kurva nehéz meg…
— Nehéz a valagam! Az élet, az a nehéz. Úgy értem, üzletről beszélünk, tudod? — Beauvoir szigorúan nézett rá, keskeny orrára letolt szemüvege felett. Bőre világosabb volt, mint Napi Kettőé vagy a nagydarab másiké: tejszínnel megfuttatott kávé árnyalatában játszott. Magasan a sima homloka felett kezdődött lenyírt, gyapjas fekete haja. Szürke cápabőr köpenye alatt soványnak hatott, s Bobby egyáltalán nem találta fenyegetőnek. — De ami miatt itt vagyunk, és ami miatt te is itt vagy, az az a cél, hogy kiderítsük, mi történt valójában. És az valami más lesz.
— De úgy gondolta, hogy Napi Kettő bepalizott, és meg kellett volna döglenem? — Bobby még mindig a Szent Mária Szülőotthon tolószékében ült, bár már úgy érezte, nincs rá szüksége. — És most kurva nagy balhé néz ki a Sprawl-beli nehézfiúktól?
— Csakhogy felfogtad végre!
— És ezért dilizik most, hogy le se szar, mintha rühellené a pofámat, igaz? És közben be van szarva?
Beauvoir bólintott.
— És — folytatta Bobby, hirtelen ráébredve, mi miatt ideges annyira Napi Kettő, és miért van begyulladva — azért ilyen, mert én lerohantam a Nagy Játszótérre, ahol azok a geci Tuskók lepofoztak a deckemért! És a pasasok software-e még a deckemben volt! — Bobby előrehajolt izgalmában, hogy sikerült összeraknia a képet. — És ezek a fickók, ezek kinyírják vagy ilyesmi, ha vissza nem szerzi nekik, igaz?
— Azt hiszem, nagyon sok filmet nézel — mondta Beauvoir —, de határozottan ilyen kaliberű ügyről van szó.
— Na jó. — Bobby visszadőlt a tolószékbe, és csupasz lábát az asztal szélére rakta. — Nos, Beauvoir, kik ezek a fickók? Ezek a hogyishíjjákok, guanók? Azt mondja, varázslók? Mi a francot akar ez jelenteni?
— Hát, Bobby — felelte Beauvoir —, az egyikük én vagyok, és az a nagydarab pasas, akit szólíthatsz Lucasnak, az a másik.
— Valamelyiket már biztosan láttad korábban is — mondta Beauvoir, miközben a Lucas nevű férfi a asztalra tette a vetítődobozt, miután szakszerűen helyet csinált neki.
— Az iskolában — felelte Bobby.
— Te iskolába jársz, testvér? — csattant fel Napi Kettő. — Mi a faszért dugtad onnan ki az orrod? — Amióta Lucassal visszajöttek, egyfolytában dohányzott, és még rosszabbul nézett ki, mint korábban.
— Pofa be, Napi Kettő — förmedt rá Beauvoir. — Egy kis tanulás magának sem ártana.
— Megtanították, hogyan mozogjunk a mátrixban, hogyan férjünk hozzá a nyomtatvány-könyvtárban tárolt dolgokhoz, mint például…
— Jó, jó. — Lucas felegyenesedett, és nagy rózsaszín tenyeréről levert néhány nemlétező porszemet. — És használta valaha is arra, hogy nyomtatott könyvekhez jusson? — Levette makulátlan fekete zakóját; patyolattiszta fehér ingén vékony gesztenyevörös nadrágtartó feszült. Sima fekete nyakkendőjén kioldotta a csomót.
— Nem vagyok valami jó olvasó — felelte Bobby. — Tudok olvasni, csak fárasztó. Szóval, egen, már használtam ilyesmire. Megnéztem pár marha régi könyvet a mátrixról és egyebekről.
— Ezt sejtettem — mondta Lucas, és a doboz alját képező konzolba valamilyen apró decket csatlakoztatott. — Gróf Zéró. Count Zero interrupt. Régi programozózsargon. — átadta Beauvoir-nak a decket, akit parancsokat pötyögött bele.