A vetítődobozban bonyolult mértani alakzatok csúsztak a helyükre, egy háromdimenziós rács alig látható vonalai mentén. Bobby látta, hogy Beauvoir Barrytown cybertér-koordinátáit vázolja fel. — Téged ez a kék gúla fogja jelképezni, Bobby. Ott is van. — A doboz kellős közepén kék gúla kezdett lágyan pulzálni. — Most megmutatjuk, mit láttak Napi Kettő cowboyai, akik téged figyeltek. Innentől már felvett anyagot látsz.
A gúlából szaggatott kék fénysugár indult ki, egy rácsvonalat követve. Bobby nézte, s szinte látta önmagát, ahogy az anyja nappalijában ül egyedül, a behúzott függönyök mögött, ölében az Ono-Sendaival, s ujjai a decken mozognak.
— Megy a jégtörő — mondta Beauvoir.
A kék pontok elérték a doboz falát. Beauvoir a deckhez nyúlt, és a koordináták megváltoztak. Az első beállítást újabb mértani mező váltotta fel. Bobby ráismert a rács közepén lévő narancsszínű téglalaphalmazra.
— Ez volt az — dünnyögte.
A kék vonal a doboz falából továbbhaladva a narancssárga adatbázis felé igyekezett. Ahogy megközelítette, a téglalapok körül halovány szellemképek kezdtek pulzálni, és hunyorogva keringeni.
— Látni, hogy itt valami bűzlik — magyarázta Lucas. — Az ott a jegük, és már rád is állt; kiszúrt, még mielőtt elakadtál volna benne.
Amint a kék pontsor hozzáért a kavargó narancssíkhoz, rögtön egy áttetsző, narancssárga cső burkolta be, melynek átmérője valamivel nagyobb volt. A cső nyúlni kezdett, visszafelé száguldott a vonalon, amíg el nem érte a doboz falát…
— Ezalatt pedig odahaza Barrytownban… — szólalt meg Beauvoir. Ismét megpaskolta a decket, és most a Bobbyt jelző kék gúla került a középpontba. Bobby figyelte, ahogy előbukkan a narancsszínű cső a vetítődoboz falából, s a vonalat követve lágyan odasiklik a gúlához. — Ennél a pontnál komoly halál várt rád, cowboy. — A cső elérte a gúlát; narancsszín háromszögek csapódtak fel az oldalaira. Beauvoir kimerevítette a vetítést.
— Ekkor — mondta Lucas — Napi Kettő felbérelt segítői, akik végeredményben kemény és tapasztalt konzolzsokék, meglátták, amit mindjárt magad is meg fogsz látni, és azt hitték, hogy szegény deckjük megzakkant. Lévén profik, előszedték a tartalék decket, de mikor bekötötték, ugyanazt látták. Na, ekkor döntöttek úgy, hogy felhívják a megbízójukat, Mr. Napi Kettőt, aki ebből a rumliból ítélve épp bulit akart csapni…
— Ember! — szólalt meg Napi Kettő, hisztérikusan remegő hangon. — Már megmondtam. Néhány ügyfelem szórakozni kívánt idefenn. Felfogadtam a fiúkat, hogy figyeljenek. Figyeltek is, és felhívtak. Én meg felhívtam magukat. Mi a fenét akarnak tulajdonképpen?
— Csak azt, ami a miénk — mondta szelíden Beauvoir. — Most pedig nézd meg ezt jó alaposan! Ezt a geciládát mi rendellenes jelenségnek nevezzük, frankón… — megint megpöccintette a decket, és a visszajátszás folytatódott.
A doboz aljáról tejfehér virágok szökkentek szárba; Bobby kinyújtotta a nyakát, és úgy látta, mintha a virágok ezernyi apró gömböcskéből vagy buborékból állnának. Aztán tökéletesen rásimultak a rácsra, összeolvadtak, s egy fejnehéz, aszimmetrikus szerkezetet alkottak, ami egy szögletes gombára hasonlított. A fazettás oldallapok üresen és tisztán fehérlettek. A dobozban lebegő kép akkora lehetett, mint Bobby nyitott keze, de bárki, ha deckbe csatlakozva észleli, óriásinak találta volna. A dolog szarvakat növesztett, amelyek megnyúltak és harapófogókká görbültek, majd széttárultak, hogy megragadják a gúlát. Bobby látta, hogy a hegyük finoman keresztülhatol az ellenséges jég villogó narancsszín felületén.
— Azt kérdezte tőlem női hangon: „Mit csinálsz?” — hallotta Bobby a saját hangját. — Aztán azt kérdezte, miért csinálják, miért teszik ezt velem, miért ölnek…
— Aha — mondta nyugodtan Beauvoir. — A végén még jutunk valamire!
Nem tudta, hogy hová mennek, de örült, hogy kikerült végre abból a székből. Beauvoir félrehajolt egy kacskaringós ikerszálon himbálózó tenyészlámpa útjából, kishíján belecsúszva egy zöld hártyával borított pocsolyába. Eltávolodva Napi Kettő kanapé-tisztásától, a levegő sűrűbbé vált. Üvegházat idéző nyirkosság és növényszag lebegett körülöttük.
— Szóval így történt — mondta Beauvoir. — Napi Kettő odaküldte pár haverját a Covina Csomóponti Telepre, de neked hűlt helyed volt. S a deckednek is.
— Nos — mondta Bobby —, azt hiszem, egy kicsit az én hibám is volt. Úgy értem, ha akkor nem húzok el Leonhoz, mert tényleg kerestem Napi Kettőt, sőt még ide is próbáltam feljutni, szóval akkor megtalált volna, igaz? — Beauvoir megállt, hogy megcsodáljon néhány szál dús levelű, virágzó kendert. Vékony barna mutatóujjával könnyedén megsimította a sápatag, színtelen virágokat.
— Való igaz — válaszolta végül —, de ez üzleti dolog. Valakit be kellett volna állítania, hogy figyelje a lakásodat, amíg a buli tart, hogy se te, se a software ne indulhasson programon kívüli sétákra.
— Hát, Rheát és Jackie-t Leon klubjába küldte, mivelhogy ott láttam őket. — Bobby benyúlt pizsamája nyakán, és megvakarta a mellét és a hasát keresztbehasító, leragasztott sebet. Aztán eszébe jutott a százlábúszerűség, amit Pye a varrathoz használt, és sietve kihúzta a kezét. Viszketett ugyan végig az egész, de meg sem akarta érinteni.
— Nem, Jackie és Rhea hozzánk tartozik. Jackie mambo, egy papnő, Danbala lova… — Beauvoir továbbcsörtetett. Bobby feltette, hogy rátalált a kusza hidroponikus erdőn átvezető csapásra vagy ösvényre, bár az látszólag nem vezetett sehová. Néhány nagyobb cserjét zölden műanyag szemeteszsákokba ültettek, amelyek sötét humusszal voltak degeszre tömve. Sok zsák már kipukkadt; halvány gyökerek kúsztak táplálékot keresve az árnyékban, a tenyészlámpák között, ahol az idő és a fokozatosan hulló levelek összjátéka folytán vékony komposztréteg képződött. Jackie talált Bobbynak egy pár fekete nylonsarut; most ezt viselte, de lábujjainak köze máris megtelt nyirkos földdel.
— A lova? — kérdezte Beauvoir-tól, miközben kikerült egy szúrós küllemű és kifordított pálmának tűnő képződményt.
— Danbala lovagolja meg, Danbala Wedo, a kígyó. Más alkalmakkor a felesége, Aida Wedo lovául szolgál.
Bobby úgy döntött, nem feszegeti a dolgot. Megpróbált témát váltani:
— Hogyhogy Napi Kettőnek ilyen kurva nagy kéglije van? És mire jók ezek a fák meg ezek az izék? — Emlékezett rá, hogy Jackie és Rhea keresztülgurították egy ajtón a Szent Mária tolószékével, de azóta sem látott egyetlen falat sem. Tudta, hogy a lakónegyed x hektárra rúg, tehát Napi Kettő lakása elvben ekkora is lehetne. De az, hogy egy mégoly belevaló seftelő ekkora lakást megengedhessen magának, felette valószínűtlennek tűnt. Senki nem engedhet meg magának ilyen baromi méretű helyet, és egyáltalán, miért akarna bárki is egy csepegő hidroponikus erdőben lakni?
Az utolsó derma hatása már a vége felé járt, a háta és a mellkasa égni és sajogni kezdett.
— Fikuszok, mapou-fák… A Lakótelepnek ez az egész szintje lieu saint, szent hely. — Beauvoir Bobby vállára tette a kezét, és egy közeli fa ágairól alátekeredő, kétszínű szálakra mutatott. — A fákat különböző loának szentelték. Azt ott például Ougounak, Ougou Feraynek, a háború istenének. Sokféle növényt termesztenek idefent, gyógyfüveket a természetgyógyászoknak, másokat meg csak kedvtelésből. De ez nem Napi Kettő birtoka; ez köztulajdon.
— Úgy érti, az egész Lakótelep benne van ebben? Ezekben a vudu-dologokban? — Ez rosszabb volt, mint Marsha legsötétebb képzelgései.