— Helyes — felelte Turner; kihúzta a pisztolyt, és benyomta a xenonprojektort aktiváló gombot. Az első fénysugár egy meggörbült kaktuszra vetült, tüskéi szürke szőrcsomóknak látszottak a kegyetlen fényességben. A második Lynch övcsatjának tüskés koponyáját fogta éles peremű, ragyogó fénykörbe. A lövés és a becsapódáskor felrobbanó lövedék hangja egybeolvadt, s rendülés ereje láthatatlan, táguló gyűrűkben terjedt szét, akár a mennydörgés.
Az ezt követő néhány másodpercben egyetlen hang sem hallatszott, még a denevérek és a bogarak is várakozón elnémultak. Webber a cserjésbe vetette magát, s Turner valahogy megérezte, hogy a nő most ott van mögötte. Tudta azt is, hogy már a pisztolyát is előkapta, s most barna, ügyes kezében tartva, halálos nyugalommal rászegezi. Compton eltűnt, fogalma sem volt, hová. Aztán Sutcliffe hangja tört elő a fülhallgatón keresztül, szinte a koponyájába hasítva:
— Turner! Mi volt ez?
A csillagfénynél most már ki tudta venni Webber alakját. A nő ott ült, térdére támasztott könyökkel, kezében a lövésre kész pisztollyal.
— Conroy vamzere volt — szólalt meg Turner, magyarázólag, s leengedte a Smith Wessont.
— Úristen! — mondta Webber. — De hiszen én vagyok Conroy vamzere!
— Volt kapcsolata kifelé. Már ismerem az ilyet.
A nőnek még kétszer el kellett ismételnie, míg meggyőzte.
Sutcliffe hangja a fejében, aztán Ramirezé:
— Megcsíptük a szállítmányt. Nyolcvan kilométer és közeledik… Minden más tisztának látszik. Húsz kilométerre dél-délkeletre parkol egy léghajó, Jaylene azt mondja, személyzet nélküli, menetrend szerinti teherszállító. Más semmi. Mi a faszról sipákol Sutcliffe? Nathan azt mondja, lövést hallott. — Ramirez be volt csatlakozva, s érzékrendszerének legnagyobb részét lekötötte a Maas-Neotek deck bemenete. — Nathan készen áll az első jelsorozattal…
Turner most már hallotta a bedőlő vadászgép hangját, ahogy fékez az országúti leszálláshoz. Webber már felállt, és feléje közeledett, fegyverével a kezében. Sutcliffe ugyanazt kérdezgette, újra és újra.
Turner felnyúlt és megérintette a gégemikrofont:
— Lynch meghalt. Itt a vadászgép. Ennyi.
És a sugárhajtású gép már ott is volt, mint egy föléjük boruló árnyék; iszonyú alacsonyan jött, fények nélkül. Felvillantak a fékrakéták; a gép úgy szállt le, hogy abba egy hús-vér pilóta belehalt volna, aztán különös nyikorgás hallatszott, amint utánállította burkolata csuklós lemezeit. Turner megpillantotta a műszerek zöld izzásának visszfényét a műanyag fülketető íve alatt.
— Elbaszta, Turner! — sziszegte Webber.
A nő mögött felpattant a műtőmodul oldalának csapóajtaja, keretében zöld fertőzésvédő kreppruhás, maszkos figura jelent meg. A mögüle kicsapó vakító, kékesfehér fényben torz árnyékot vetett a gép leszállásakor felkavart, s most a parkoló felett lebegő vékony porfelhőre.
— Becsukni! — üvöltött fel Webber. — Ez még nem az!
Amint az ajtó becsapódott és elnyelte a fényt, mindketten meghallották a könnyű sárkány motorhangját.
A vadászgép dübörgése után ez csak egy szitakötő zümmögésének hatott. A döngicsélés szaggatott volt, ahogy hallgatták, hol elhalkult, hol felerősödött.
— Fogytán az üzemanyaga — dünnyögte Webber —, de már közel van…
— Megjött — nyomta meg Turner a gégemikrofont. — Első jelsorozat.
Az apró gép elcsettegett felettük, mint a csillagokra vetülő fekete háromszög. Csendes elhaladtában hallották, hogy valami csapkod a szélben, talán Mitchell egyik nadrágszára.
Ott vagy fent, gondolta Turner, tök egyedül, a legmelegebb ruhádban, fejeden a magad fabrikálta infraszemüveg, és most keresed vele a számodra kirakott kézmelegítők kettős pontsorát…
— Te őrült marha — mondta hangosan, s szíve különös csodálattal telt meg —, te tényleg nagyon ki akarsz jutni!
S ekkor vidám kis pukkanással felröppent az első világítórakéta, és a fehér magnéziumfény lassan kezdett alászállni a sivatagra. Szinte azonnal követte két másik, és a piactér nyugati végéből hosszan felugattak a géppuskák. Turner a szeme sarkából látta, hogy Webber a bunker felé botladozik a bokron át, de tekintetét az élénk narancs-kék szárnyain alákanyargó sárkányrepülőre szegezte, meg a törékeny, háromszögletű futómű feletti, nyitott fémkeretben kuporgó, szemüveges alakra.
Mitchellre.
A parkoló a sodródó rakéták alatt olyan volt, akár egy kivilágított futballpálya. A sárkány bedőlt, és olyan lusta kecsességgel fordult, hogy Turnernek üvölteni támadt kedve. A bázishatáron túlról fehér ívben nyomkövető lövedékek spricceltek elő. Egy sem talált.
Tedd már le! Tedd már le!
Turner rohant, átugrálva a bokrok csonkjait, amik belekaptak a bokájába, s a zubbonya szegélyébe.
A rakéták. A fény. Mitchell szemüvege most hasznavehetetlen volt, nem láthatta a kézmelegítők infravörös izzását. A kijelölt sávot messze elhibázva jött be; az orrkerék beleakadt valamibe, a sárkány felbukfencezett, s összetaposott, megszaggatott lepkeként elterült önnön fehér porfelhőjében.
Turnernek úgy tetszett, a robbanás fénye egy villanásnyival hamarabb elérte, mint a hangja, s árnyéka a lába elé vetült, a sápadt bokrokra. A detonáció ereje felkapta és földhöz csapta. Ahogy elzuhant, meglátta a sárga tűzgolyóvá változott, széttört műtőmodult, s tudta, hogy Webber használta a tankelhárító rakétát. Aztán feltápászkodott, s már rohant is tovább, a pisztollyal a kezében.
Amikor elérte Mitchell sárkányának roncsait, épp kihunyt az első világítórakéta. A semmiből újabb rakéta ívelt fel, s kibomlott odafent. A tüzelés most már folyamatos volt. Turner átkúszott egy rozsdás, összegörbült bádoglemezen, és rábukkant a pilótára. Kezét-lábát szétvetve hevert, arcát és szemét eltakarta a házilag barkácsolt sisak és az otromba szemüveg-készülék. A szemüveget kifakult, ócska szalagcsíkokkal erősítették a sisakra. A kicsavarodott végtagokat fekete ruharétegek párnázata óvta. Turner nézte, amint a keze tépni kezdi a szalagot, odakap a szemüveghez: mintha távoli lények lennének, önálló életet élő fakó tengermélyi állatok holmi iszonyú csendes-óceáni árok fenekéről. Csak nézte, hogyan szaggatják őrjöngve a szalagot, a szemüveget, a sisakot.
Végül mindet lecibálta, s a hosszú, barna, verejtéktől csatakos haj előrehullott a lány fehér arcába, szétkenve rajta az egyik orrlyukból szivárgó vékony vércsíkot. A lány szeme kinyílt, látszott kifordult fehérje, és Turner valahogy felrángatta, tűzoltófogásba kapta, és tántorogva elindult vele, amerre a vadászgépet remélte.
Vászoncipője talpa alatt megrendült a föld a második robbanáskor, és felködlött előtte a Ramirez cybertér-deckjén terpeszkedő plasztiktömb idétlen vigyora. Fény nem lobbant fel, csak a rázkódás hangja és hulláma terjedt szét a parkoló betonján.
Aztán a pilótafülkében találta magát. Hosszúláncú monomerek friss szaga érződött, akárcsak az új kocsikban: a nemrég alkotott technika ismerős illata. A lány mögötte volt; esetlen babaként tespedt el egy magassági háló ölelésében. Ezt Conroy egy San Diegó-i fegyverkereskedővel szereltette be a pilóta rögzítőhálója mögé. A gép remegett, akár egy eleven lény. Turner mélyebbre gubódzott a saját magassági hálójába, miközben az összekötő kábel után kotorászott. Megtalálta, a mikrosoftot kitépte a füle mögötti aljzatból, és a helyére csúsztatta kábel csatlakozóját.