A Wig két évig heverészett Cannes tengerpartján, kizárólag méregdrága, rendelésre készült drogokat majszolt, s időnként bekapcsolt egy kis Hosaka tévét, hogy különös, kíváncsian ártatlan érdeklődéssel megszemlélje a halott afrikaiak felpuffadt tetemeit. S egyszer csak — senki sem tudná megmondani, hol, mikor vagy miért — elterjedt, hogy a Wig megbizonyosodott róla: Isten a cybertérben él, illetve a cybertér maga Isten vagy az ő egyik új megnyilvánulása. A Wig bemerészkedett a teológia területére; útját a szabályok felborulása és a hit ugrásszerű változásai jelezték.
A Finnek volt elképzelése róla, mit akart a Wig azokban a napokban. Röviddel azután, hogy áttért újdonsült és egyedi hitére, Wigan Ludgate visszatért a Sprawlba, és valami kelekótya cybernetikus felfedezőútra kezdett készülődni. Lévén egykori konzolzsoké, tudta, hová forduljon, ha a legjobbat akarja kapni azokból, amiket a Finn „hardnak és softnak” nevezett. A Finn mindkettővel bőségesen ellátta a Wiget, mivel a Wig még mindig gazdag volt. A Wig kifejtette a Finnek, hogy misztikus kutatási technikája abból áll, hogy tudatát a mátrix üres, tagolatlan szektoraiba vetíti, és várakozik.
— Becsületére legyen mondva — herákolt a Finn —, sohasem állította, hogy találkozott volna Istennel, noha kitartott amellett, hogy több ízben érezte mozogni az ő jelenlétét a rács felületén. A Wig annak rendje és módja szerint kifogyott a pénzből. Lelki természetű küldetése elidegenítette az Afrika előtti időkből ismerős üzleti partnereinek maradékától is. Nyom nélkül eltűnt a süllyesztőben. Ám egy napon felbukkant megint, tisztára begolyózva. Egyébként is sápadt kis faszkalap volt, de most ráadásul teli volt aggatva ezekkel az afrikai szarságokkal, gyöngyökkel és csontokkal meg mindennel.
Bobby elég hosszú ideje hallgatta a Finnt, és csodálkozott, hogy aki úgy néz ki, mint a Finn, hogyan mondhatja valakiről, hogy sápadt kis faszkalap. Aztán Lucasra pillantott, akinek az arca halálosan komor volt. Akkor Bobby ráeszmélt, hogy Lucast valószínűleg közelről, s valamennyire személyében érinti ez az Afrika-dolog. De a Finn folytatta a históriát:
— Rengeteg eladnivaló holmija volt. Deckek, tartozékok, software. Mindegyik jó régi volt már, de valamennyi darab a csúcskategóriába tartozott, így megvettem őket. Észrevettem, hogy van egy csatlakozó-beültetése is a bal füle mögött, és benne egyetlen mikrosoft-szelet. Milyen az a soft? — kérdezem. Üres, feleli. Pont ott ült, ahol most te, kölyök, és azt mondta nekem, hogy „Ez üres, de benne zúg Istennek hangja, és én örökkön az ő fehér zsongásában élek”, vagy valami efféle ökörséget. Na te jó ég, gondoltam erre magamban, a Wignek annyi; és már ötödszörre számolta át a tőlem kapott pénzt. Wig, mondtam, az idő ugyan pénz, de mondd már meg, mihez kezdesz most? Mert kíváncsi voltam rá, hiszen üzletileg már évek óta ismertem a fickót. Finn, mondja erre, fel kell mennem a gravitáció kútján, mert Isten odafent lakozik. Na, ezt úgy mondta, hogy „ő mindenütt jelen van, de idelenn túl sok a statikus zavar, s elhomályosítja az ő arcát”. Nahát, mondom neki, marhára igazad van. És azzal ajtót mutattam neki, és kész. Többé sosem láttam viszont.
Bobby pislogott, s várakozóan fészkelődött a tábori szék kemény ülőlapján.
— Nem is hallottam róla, mígnem úgy egy évvel később fel nem bukkant egy fickó, egy magaspályás spekuláns, aki lejött a kúton, hogy pihenjen egy csöppet, és volt eladó software-je. Nem volt nagy durranás, de elég érdekes. Azt mondta, a Wigtől való. Nos, az meglehet, hogy a Wig bedilizett, és már jó ideje kiszállt a ringből, de a fasza dolgokat még mindig kiszúrja. Így hát megvettem. Mindez talán tíz éve lehetett, stimmt? És azóta átlag évente előkerülnek olyan fickók, akik azzal hoznak valamit, hogy „A Wig azt mondta, erre te vevő lennél”. És rendszerint vagyok is. A cuccok sosem voltak különleges darabok, de elmentek. És a Wigtől sohasem jött kétszer ugyanaz az ember.
— És a cuccok csak software-ből álltak, Finn? — kérdezte Lucas.
— Egen, leginkább abból, leszámítva azokat a fura szobrocskákat vagy miket; egészen kimentek a fejemből. Úgy gondoltam, a Wig csinálta őket. Amikor egy fickó először állított be ilyesmivel, megvettem a nála lévő software-eket, aztán megkérdeztem, hogy hát az meg mi a rosseb? „A Wig azt mondta, érdekelne téged”, felelte a fickó. Erre azt mondtam: „Mondd meg neki, hogy tisztára elment az esze!”; a fickó meg csak röhögött. „Tartsd csak meg,” mondta, „én ugyan vissza nem cipelem magammal ezt az istenverte vacakot!”. Ez a dolog ugyanis kábé akkora volt, mint egy deck, egy csomó szemét és szirszar egy dobozba tömve… Szóval, az egészet eldugtam egy ócskavassal teli Coke-láda mögé, és nagy ívben elfeledkeztem róla. Egészen addig, amíg az öreg Smith, aki akkoriban kollégám volt, és főleg művészettel és gyűjteményekkel foglalkozott, meg nem látta és meg nem kívánta. Bagóért megalkudtunk, és ő azt mondta: „Ha látsz még belőlük, Finn, csapj le rájuk! Van pár felsővárosi seggfej, aki ilyesmire hajt.” Így aztán a Wig következő küldöncétől a doboz-szobrocskát is megvettem, és rásóztam Smithre. Bár egyikért sem kaptam valami sokat… — vont vállat a Finn — …egészen a múlt hónapig. Egy srác behozta azt, amit maguk megvettek. A Wig küldte. „Idehallgasson,” mondja a srác, „ez biosoft, méghozzá törő; a Wig szerint sokat ér.”. Leellenőriztem, és rendjén valónak tűnt. Tudják, érdekesnek találtam. A maga partnere, Beauvoir megvette tőlem. Itt a mese vége. — A Finn előkotort egy cigarettát, de az ketté volt törve. — A francba! — morogta. Ugyanabból a zsebből rózsaszín cigarettapapírokkal telt, megfakult csomagot húzott ki. Kiemelte az egyik törékeny levelet, szorosan a törött cigaretta köré tekerte, mintegy sínbe pólyálva azt. Amikor lenyálazta a szélét, Bobby egy villanásnyira meglátta a Finn nagyon hegyes, szürkés-rózsaszín nyelvét.
— És hol lakik ez a Mr. Wig, Finn? — kérdezte Lucas; hüvelykujjait álla alá támasztotta, hatalmas ujjaiból süveget formált az arca előtt.
— Gőzöm sincs róla, Lucas. Valahol föld körüli pályán. És nem valami nagy lábon, ha még a tőlem befolyó pénz is fontos volt neki. Tudja, hallottam róla, hogy odafent vannak helyek, ahol ha valaki beilleszkedik a gazdaságba, akkor nincs szüksége pénzre; kevéssel is sokáig ki lehet húzni. De ne engem kérdezzen, nekem tériszonyom van.
A Finn gonoszul Bobbyra mosolygott, aki próbálta kiverni a fejéből annak a nyelvnek a látványát.