A ház kiterjeszkedett, toldalékszárnyak és műhelyek nőttek rajta, de Rudy sohasem mázolta át az eredeti felépítmény hámló palánkjait. Turner ittjárta óta Rudy sűrű lánchálóval kerítette el járműparkját, de a kapu nyitva várta őket; forgócsapjai elvesztek a kerti folyondár és a rozsda alatt. Turner tudta, hogy az igazi védelmi egységek valahol máshol rejtőznek. Négy őrkutyától kísérve kaptatott fel a kavicsos behajtón; Angie a vállára ejtette a fejét, de karjaival még mindig átölelte.
Rudy az elülső tornácon várt rájuk. Régi fehér sortja volt rajta, meg egy tengerészpóló, amelynek egyetlen zsebéből legalább kilenc egyforma vagy nagyon hasonló toll kandikált ki. Rájuk nézett, és üdvözlésképpen feléjük emelte holland sörének zöld dobozát. Mögötte kifakult keki inges, szőke nő lépett ki a konyhából, kezében krómspatulával. Rövidre nyírt, felfésült és leszorított hajáról Turnernek a Hosaka-modul koreai orvosnője jutott eszébe, róla pedig a lángoló modul, arról Webber, akiről meg a fehéren izzó ég… Turner ott imbolygott Rudy kavicsos kocsifelhajtóján, szétterpesztett lábakkal, hogy elbírja a lányt; csupasz mellkasát az arizonai piactér pora borította, amibe a lecsorgó izzadság csíkokat szántott. Ránézett Rudyra és a szőkére.
— Már csináltunk nektek reggelit — szólalt meg Rudy. — Amikor megláttunk a kutyák képernyőin, rögtön gondoltuk, hogy éhesek lesztek…
Rudy ügyelt rá, hogy a hangja diplomatikusan csengjen.
A lány felnyögött.
— Jól tettétek — felelte Turner. — A lánynak kikészült a bokája, Rudy. Legjobb lesz, ha megvizsgáljuk. Aztán van még pár dolog, amiről beszélnem kell veled.
— Azt hiszem, kicsit fiatal még hozzád — jegyezte meg Rudy, és belekortyolt a sörébe.
— Menj már, Rudy! — förmedt rá a mellette álló nő. — Nem látod, hogy a lány megsérült? Hozza be, errefelé! — fordult Turnerhez, és eltűnt a konyhaajtó mögött.
— Másképp nézel ki — jelentette ki Rudy, Turnert nézegetve, és Turner látta, hogy bátyja részeg. — Ugyanaz vagy, de nem ugyanolyan.
— Már jó ideje ilyen vagyok — felelte Turner, és a falépcső felé indult.
— Átplasztikáztattad az arcodat, vagy mi?
— Helyreállításnak mondanám. Korábbi felvételek alapján kellett összerakniuk.
Turner Felkapaszkodott a lépcsőn, derekába minden mozdulatra éles fájdalom nyilallt.
— Nem is rossz — dicsérte Rudy. — Alig vettem észre.
Böfögött. Alacsonyabb volt Turnernél, s már kezdett pocakosodni, de mindkettőjüknek ugyanolyan barna volt a haja, és arcra is nagyon hasonlítottak.
Turner megállt a lépcsőn, amikor a szemük egy vonalba került.
— Még mindig mindennel foglalkozol egy kicsit, mi, Rudy? A gyereket le kéne ellenőrizni, és szükségem volna néhány dologra.
— Nos — dörmögte a bátyja —, meglátjuk, mit tehetünk. A múlt éjszaka valami zajt hallottunk, talán hangrobbanást. Volt valami köze ennek hozzád?
— Egen. Van egy vadászgép a mókusligetben, de nem nagyon látszik.
Rudy felsóhajtott.
— Jézusom… Na, hozd be a lányt…
Rudynak a házban töltött évei eltüntették a legtöbb olyan tárgyat, amire Turner még emlékezett, és a lelke mélyén valahogy hálás is volt ezért. Nézte, amint a szőke tojásokat üt egy acéltálba. Parlagi, sötétsárga tojások voltak; Rudy saját tyúkokat tartott.
— Sally vagyok — mutatkozott be a nő, s egy villával felverte a tojásokat.
— Turner.
— Ő is csak így emlegette magát — mondta a nő. — De sosem beszélt magáról sokat.
— Sokáig nem is tartottuk a kapcsolatot. Lehet, hogy fel kéne mennem, segíteni neki.
— Üljön csak le. Rudynál jó kezekben van a kis barátnője. Ért hozzá.
— Még akkor is, ha be van rúgva?
— Félig van berúgva. De nem is fog műteni, csak dermát rak a lányra, és beköti a bokáját.
A nő szárított tortillaszirmokat szórt egy fekete tepsiben sistergő vajra, és ráöntötte a tojást.
— Mi történt a szemével, Turner? Maga és a lány…
A nő a krómkanállal megkeverte az egyveleget, és egy plasztiktubusból salsát löttyintett a tetejére.
— A hirtelen gyorsuláskor fellépő erő hatása. Sietve kellett felszállnunk.
— A lány bokája is akkor sérült meg?
— Lehet. Nem tudom.
— És most kergetik magát? Vagy a lányt?
A mosogató feletti szekrényből tányérokat szedett elő. A szekrényajtók ócska lemezburkolata hirtelen nosztalgiahullámot kavart fel Turnerben: a nő napégette csuklója egy pillanatra olyannak tűnt, mint az anyjáé…
— Valószínűleg igen — felelte. — De nem tudom, mi van a háttérben; még nem.
— Na, egyen egy falatot! — rakta ki a nő a keveréket egy fehér tányérra, majd villa után kotorászott. — Rudy nagyon fél az olyanféléktől, akik magát kereshetik.
Turner maga elé húzta a tányért, átvette a villát, és a gőzölgő tojások fölé hajolt.
— Akárcsak én.
— Találtam pár ruhát! — kiáltotta Sally a zuhany zubogása mögül. — Rudy egyik barátja hagyta itt őket, azt hiszem, pont jók magának…
A zuhanyt a nehézségi erő hajtotta: a tetőn lévő tartályban összegyűlt esővizet vaskos fehér szűrőegység tisztította meg, mielőtt a hozzákötözött, rózsában végződő csőbe engedte volna. Turner, kidugta a fejét a párálló műanyaglepedők közül, és a nőre pislogott.
— Kösz.
— A lány eszméletlen — közölte a nő. — Rudy szerint sokkot kapott a kimerültségtől. Azt is mondta, hogy a lány állapotában akár most is lefuttathatja a teszteket.
Aztán a nő elhagyta a szobát, s magával vitte Turner gyakorlóját és Oakey ingét.
— Te, mi ez a lány? — nyújtott feléje Rudy egy gyűrött, ezüstös nyomtatópapír-tekercset.
— Ebből én nem értek semmit — mondta Turner, és Angie-t keresve körbepillantott a szobában. — Hol van?
— Alszik. Sally vigyáz rá.
Rudy hátat fordított, és visszasétált a szoba túlfelére. Turner emlékezett rá, hogy valamikor ez volt a nappalijuk. Rudy sorban kikapcsolta a konzolokat, apró jelfényeik egymás után felvillantak és kialudtak.
— Nem tudom, öregem. Egyszerűen nem értem. Mi ez, valami rák?
Turner odament hozzá, közben elhaladt egy munkaasztal mellett, amin egy mikromanipulátor pihent a porvédője alatt. Régi monitorok poros, szögletes szeme bámult rá mellőle, az egyikük képernyője már megrepedt.
— Teli van vele a lány feje — mondta Rudy. — Hosszú láncokat alkot. Az égvilágon semmire sem hasonlít, amit valaha is láttam. Semmire.
— Mennyit tudsz a biochipekről, Rudy?
Rudy morgott egyet. Most nagyon kijózanultnak látszott, de feszült volt, és nyugtalan. Kezével a hajába túrt.
— Rájuk gondoltam. Ez valami… Nem implantáció. Ez átültetés.
— És mire való?
— Hogy mire? Egek! Ki a fene tudja? Ki csinálta ezt neki? Valaki, akinek dolgozol?
— Azt hiszem, az apja.
— Jézusom. — Rudy kezével megtörölte a száját. — A képeken olyan árnyékot vet, mint egy daganat, de a lány létfontosságú funkciói normális szinten állnak. Milyen lány amúgy?
— Nem tudom. Csak egy gyerek — vont vállat Turner.
— A kurva életbe! — dünnyögte Rudy. — Már azon is csodálkozom, hogy még járni tud…
Kinyitott egy kisméretű laboratóriumi hűtőt és előszedett egy deres palack Moszkovszkaját.
— Kérsz egy kortyot? — kérdezte.