Ahogy elérték az országút útpadkáját, a Honda elszivárgó üzemanyaga is elérte a rombadőlt benzinkút lángjait, és a szétfreccsenő tűzgömb látványa ismét felidézte Turnerben a piactér felett libegő világítórakétákat és az elfehéredő égboltot, amikor a vadászgép felszállt s meglódult a sonorai határ felé…
Angie felegyenesedett, keze fejével megtörölte a száját, és reszketni kezdett.
— El kell pucolnunk innét — dünnyögte Turner, és ismét keletnek fordult. A lány nem szólt semmit. Turner gyors pillantást vetett rá, és látta, hogy Angie merev, kifeszült tagokkal ül a helyén. A lány szeme kifordult, fehérje megcsillant a műszerfal gyenge fényében, arca üres volt, kifejezéstelen. Ugyanilyennek látta akkor is, amikor Sally behívta őket Rudy hálószobájába. És ugyanannak a nyelvnek a szavai peregtek az ajkairól, lágyan csivitelve; talán valamilyen francia tájszólás lehetett. De Turnernek sem magnója, sem ideje nem volt, hogy rögzítse, és az útra kellett figyelnie…
— Tarts ki! — biztatta a lányt, miközben felgyorsított. — Nem lesz semmi bajod…
A lány egészen biztosan nem hallotta egyetlen szavát sem. A fogai vacogtak; Turner a turbina zajában is jól hallotta. Meg kéne állni, gondolta, annyi időre, hogy valamit a lány foga közé tegyen, a tárcáját, vagy egy összehajtott ruhadarabot. Angie keze görcsösen tépkedte a rögzítőhám szíjait.
— Beteg gyermek fekszik a házamban.
Turner kishíján az árokba fordult a légpárnással, amikor meghallotta a lány szájából jövő, mély, lassú és furcsamód nyúlós hangot.
— Hallom, amint kockát vetnek, kié legyenek véres göncei. Mert ma éjjel számos kéz ás néki sírgödröt, és néked is. Az ellenségek a halálodért fohászkodnak, felbérelt ember. Verejtékezve imádkoznak érte. Lázas imájuk folyamként hömpölyög…
És valami károgás hallatszott, ami akár nevetés is lehetett. Turner megkockáztatott egy újabb pislantást, s látta, hogy a lány merev ajkairól ezüstös nyálfonal csurran le. Arcának mély izmai olyan maszkba torzultak, amit Turner sosem látott.
— Ki vagy te?
— Én vagyok az Utak Ura.
— Mit akarsz?
— E gyermeket akarom lovamnak, s azt, hogy az emberek városaiban vándoroljon. Helyesen teszed, hogy keletnek tartasz. Vidd el őt a városodba! Majd ismét meg fogom lovagolni. És Samedi veled lovagol, muskétás ember. Ő a szél, amelyet markodban tartasz, ám szeszélyes ő, a Sírkertek Ura, s nem számít, hogy jól szolgáltad-e…
Turner odanézett, és látta, hogy a lány elhanyatlik a rögzítőhámban, feje a mellére bukik, és a szája lefittyed.
25. LAZA/BARBÁR
— Itt a Finn telefonprogramja beszél — hangzott a képernyő alatti hangszóróból. — A Finn momentán nincs itt. Ha le akarsz tölteni valamit, tudod a kódot. Ha üzenni akarsz, akkor mondjad!
Bobby rábámult a képernyőn látható arcra, és megcsóválta a fejét. A legtöbb telefonprogramhoz kozmetikai alprogramok is tartoztak, amelyeket arra szántak, hogy a tulajdonos videoképét összhangba hozzák a szélesebb körben ismert egyéni szépségmodellekkel. Eltűntették az apróbb szabálytalanságokat, és az arcvonásokat az ideális statisztikai mintákhoz igazították. De a Finn groteszk vonásaira rászabadított kozmetikai program a legbizarrabb látványt produkálta, amiben Bobbynak valaha is része volt. Mintha valaki egy döglött hörcsögöt próbált volna megörökíteni, egy temetkezési vállalkozó összes festékét és paraffininjekcióját felhasználva.
— Ez nem természetes — mondta Jammer, skót whiskyjét kortyolgatva.
Bobby bólintott.
— A Finn tériszonyban szenved — magyarázta Jammer. — Kiütést kapna, ha ki kellene mozdulnia a zsúfolt odújából. És bolondja a telefonnak: egyszerűen képtelen lenne nem felvenni, ha csörög. Kezdem elhinni, hogy a ringyónak igaza volt, Lucas tényleg meghalt, és itt valami nagy szarkavarás folyik…
— A ringyó ezt már tudja — szólt oda Jackie a bárpult mögül.
— Tudja, tudja — bólogatott Jammer, s a poharát letéve a csokornyakkendőjét kezdte babrálni. — Konzultált a mátrixban egy hudu-varázslóval, így most már tudja…
— Hát, Lucas nem felel, és Beauvoir sem; szóval lehet, hogy igaza van — mondta Bobby. Amikor felsípolt a rögzítő jelhangja, a telefonhoz nyúlt, és kikapcsolta.
Jammer pliszírozott inget és fehér szmokingot viselt, hozzájuk szaténcsíkos fekete nadrág; Bobby úgy vélte, ez a szerelés nyilván a munkaruhája a klubban.
— Senki sincs itt — nézett Bobbyra, majd Jackie-re. — Hol van Bogue és Sharkey? Hol vannak a pincércsajok?
— Bogue és Sharkey kicsoda? — kíváncsiskodott Bobby.
— A csaposaim. Nem tetszik ez nekem.
Felkelt a székéből, az ajtóhoz ment, és lágyan félrehúzta az egyik függönyt.
— Mi a keserves faszt keres ez a sok szarrágó odakint? Hé, Grófom, úgy látszik, ezek a te fajtád. Gyere csak ide…
Bobby felállt s eltelve bizonytalansággal — nem merte megmondani Jackie-nek vagy Jammernek, hogy Leon meglátta, mert nem akart wilsonnak látszani — odalépett a klubtulajdonos mellé.
— Gyere csak! Nézz ki, de úgy, hogy ne lássanak meg. Annyira megjátsszák, hogy nem figyelnek minket, hogy az már bűzlik!
Bobby, ügyelve rá, hogy a rés ne legyen egy centiméternél szélesebb, elhúzta a függönyt, és kilesett. A vásárlók tömege helyett szinte mindenütt fekete taréjú, bőrös-szegecses Barbár-fiúk mászkáltak, és — megdöbbentő módon — közel ugyanannyi szőke Laza is. Utóbbiak a heti divat szerinti Sindzsuku pamutruhában és aranycsatos papucscipőben feszítettek.
— Nemt'om — nézett Bobby Jammerre —, de a Barbároknak és a Lazáknak nem kéne együtt lenniük, tudja? Esküdt ellenségei egymásnak, természettől fogva; talán a génjeikben van, vagy ilyesmi… — újra kikukkantott. — A hétszentségit, legalább százan vannak!
Jammer művészien ráncolt nadrágjába mélyesztette a kezét.
— Ismersz valakit közülük személyesen?
— A Barbárok közül egy-kettővel szoktam beszélgetni, csak nehéz őket megkülönböztetni egymástól. A Lazák mindent agyontaposnak, ami nem Laza. Ez az egyik fő jellemzőjük. De engem például a Tuskók szabtak ki, és a Tuskókról úgy hírlik, szövetségben vannak a Barbárokkal… Ki tudja, mi van itt?
Jammer felsóhajtott.
— Ezek szerint nem vágysz rá, hogy kimenj közéjük, és megkérdezd valamelyiktől, hogy szerintük mire készülnek?
— Nem — jelentette ki határozottan Bobby. — Eszem ágában sincs.
— Hmmm.
Jammer mérlegelő pillantást vetett Bobbyra, akinek ez a pillantás sehogy sem tetszett.
A magas, fekete mennyezetről valami apró és kemény pottyant le, és hangosat csattant az egyik kerek, fekete asztalon. A tárgy visszapattant, a szőnyegre esett, és Bobby vadonatúj csizmájának orra elé gurult. Bobby gépiesen lehajolt érte és felemelte. Ódivatú gépcsavar volt, rozsdától barna menettel; vágott fején mattfekete kaucsukfesték nyomai látszottak. Bobby felnézett. Újabb csavar esett az asztalra, és Bobby a szeme sarkából látta, hogy Jammer ijedt fürgeséggel átveti magát a bárpulton, és eltűnik az általános hitelkonzol mögött. Halk reccsenés hallatszott — a tépőzár — és Bobby tudta, hogy Jammer kezében már ott van a mokány kis géppisztoly, amit már látott aznap korábban. Körbenézett, de Jackie-t nem látta sehol.
Az asztal hőálló műanyaglapjára nagy koppanással leesett a harmadik csavar is.
Bobby zavartan tépelődött, aztán követte Jackie példáját, és olyan csendesen, ahogy csak tudott, elosont onnét. Lekuporodott a klub egyik spanyolfala mögé, és innen nézte a negyedik csavar aláhullását. A csavart vékony sugárban lezúduló, finom, sötét porfelhő követte. Kaparó hang hallatszott, majd valaki hirtelen feltépte az acél mennyezetrács egy négyzetes darabját, és eltüntette valamiféle csővezetékben. Bobby gyors pillantást vetett a bárpultra, épp időben meglátva, hogy Jammer fegyverének csőszájféke felfelé lendül…