Angie csészéje csörrenve a márványpultra esett.
— Csak egyenesen előre, felbérelt ember — suttogta a hang. — Ismered az utat. Menj be!
A pultos lánynak tátva maradt a szája.
— Jézusom — mondta —, állatira be lehet lőve… — Ellenséges pillantást vetett Turnerre. — Maga adta neki?
— Nem — felelte Turner —, de a lány beteg. Majd rendbe jön.
Felhörpintette a keserű, fekete kávét. Egy pillanatra úgy rémlett, érzi az egész Sprawl lélegzetét. Öreg és beteg és fáradt zihálás volt, és huzatit kavart az összes állomáson, Bostontól Atlantáig…
28. JAYLENE SLIDE
— Jézusom, nem tudnátok bekötni, vagy valami? — szólt oda Bobby Jackie-nek. Jammer égési sebei odakozmált sertéshús szagába borították az irodát, amitől Bobbynak felfordult a gyomra.
— Égést nem szoktak bekötözni — vetette oda a nő, és besegítette Jammert a székébe, majd elkezdte kihúzkodni az íróasztal fiókjait, sorban egymás után. — Van fájdalomcsillapítód? Dermád? Akármid?
Jammer megrázta a fejét, hosszú arca sápadt volt, beesett. — Vagy talán… A bárpult mögött van egy készlet…
— Hozd ide! — förmedt Bobbyra a nő. — Nyomás!
— Csak tudnám, mit aggódsz ennyire érte — zsörtölődött Bobby, megbántva Jackie gorombaságától. — Hiszen megpróbálta beengedni ide azokat a Barbárokat…
— Húzzál a dobozért, seggfej! Elgyengült egy pillanatra, ennyi volt az egész. Megijedt. Hozd azt a dobozt vagy mindjárt neked lesz rá szükséged!
Bobby kirohant a bárba, és Beauvoirt azon kapta, hogy rózsaszínű plasztikbomba-rudakat kábelez össze egy sárga műanyag dobozzal, ami nagyon hasonlított egy játékautó vezérlőegységéhez. A rudak az ajtó forgópántjaira és a zár két oldalára voltak felaggatva.
— Mire jó ez? — kérdezte Bobby, miközben átmászott a bárpulton.
— Valakinek esetleg kedve szottyan bejönni — felelte Beauvoir. — Ha igen, kinyitjuk neki az ajtót.
Bobby megállt és megszemlélte a szerkezetet.
— Miért nem simán az üvegre rakta fel, hogy kirobbanjon?
— Ez túl nyilvánvaló — egyenesedett fel Beauvoir, kezében tartva a sárga detonátort. — De örülök, hogy elgondolkodsz ezeken a dolgokon. Ha megpróbálnánk egyenesen kirobbantani, egy része befelé robbanna. Ez a módszer… finomabb.
Bobby megvonta a vállát, és lebukott a pult mögé. Algaostyás zsákokkal teli drótállványokat látott, egy rakásnyi elhagyott esernyőt, nagyméretű szótárt, egy kék női cipőt, és egy fehér műanyagdobozt, körömlakkal rápingált, nyúlós kinézetű vörös kereszttel… Felmarkolta a dobozt, és újra keresztülmászott a bárpulton.
— Hé, Jackie… — szólította meg, s letette az elsősegély-csomagot Jammer deckje mellé.
— Hagyd csak!
A nő felpattintotta a doboz fedelét, és belekotort a tartalmába.
— Jammer, itt több az amilnitrát, mint bármi más!
Jammer bágyadtan elmosolyodott.
— Tessék. Ezek majd segítenek rajtad… — Jackie kigöngyölt egy tekercs piros dermát, lehántotta a hátsó felükről a védőpapírt, és hármat gondosan rásimított a megégett kézfejre. — Most úgyis helyi érzéstelenítőre van szükséged.
— Gondolkodtam — nézett fel Jammer Bobbyra. — Talán most jött el az ideje, hogy kicsit kavarhassál…
— Hogyan? — kérdezte Bobby, a deckkel szemezve.
— Teljesen nyilvánvaló — kezdte Jammer —, hogy akárkik is csődítették ide azokat a barmokat odakint, a telefonokat is lehallgatják.
Bobby bólintott. Beauvoir ugyanezt mondta, amikor kifejtette nekik a tervét.
— Nos, amikor Beauvoir és én úgy döntöttünk, hogy te és én kimegyünk a mátrixba egy kis őrjárat erejéig, akkor én tulajdonképpen másra gondoltam.
Jammer Bobbyra villantotta apró, fehér fogsorát.
— Tudod, én csak azért keveredtem bele, mert jöttem egy szívességgel Beauvoir-nak meg Lucasnak. De vannak, akik nekem jönnek párral, jó régiekkel. Amikért én még sosem nyújtottam be a számlát.
— Jammer — szólt közbe Jackie —, pihenned kell. Ülj csak vissza! Sokkot kaphatsz.
— Milyen a memóriád, Bobby? Lefuttatnék veled egy sorozatot; a deckemen gyakorolnád. Nem kapcsoljuk be, nem csatlakozol be. Oké?
Bobby bólintott.
— Akkor nyomd végig ezt szárazon egy párszor. Belépési kód. Beléptet a hátsó ajtóhoz…
— Kinek a hátsó ajtajához?
Bobby maga elé perdítette a fekete decket, és ujjait a billentyűzetre helyezte.
— A jakuzákéhoz — felelte Jammer.
Jackie rámeredt.
— Hé, mit…
— Mint mondottam volt, ez egy régi szívesség. De tudod, hogy szól a mondás: a jakuza sosem felejt. Ez mindkét szempontból igaz…
Bobby orrát megcsapta egy fuvallat a megperzselt hús felöl, és a fiú arca megrándult.
— Ezt hogyhogy nem mondtad el Beauvoirnak? — kérdezte Jackie, és visszapakolta a fehér doboz tartalmát.
— Édesem — felelte Jammer —, majd rájössz. Vannak dolgok, amiket azért megtanulunk meg, hogy eszünkbe juttassák, hogyan kell felejteni.
— Ide hallgass — mondta Bobby, és Jackie-re szegezte a tekintetét, remélve, hogy sikerül a legkomorabb benyomást keltenie —, ezt én fogom csinálni. Szóval nem kérek a loáidból, mert már az agyamra mennek…
— Nem ő idézi meg őket — mondta Beauvoir, aki az ajtónál kuporgott, egyik kezében a detonátorral, másikban a dél-afrikai smasszerpuskával. — Egyszerűen csak jönnek. Ha jönni akarnak, ott teremnek. Mindazonáltal kedvelnek téged…
Jackie a homlokára illesztette az elektródákat.
— Bobby — mondta —, nem esik bajod. Ne izgulj, csak csatlakozz be.
Levette a fejkendőjét. A haja kukoricaszemek módjára volt befonva, sorai közt átütött fénylő, barna fejbőre. A tincsekben elszórtan belefont, ősrégi ellenállások látszottak: színkód-festékcsíkoktól gyűrűzött, apró barna fenolgyanta-hengerek.
— Amikor kilősz a Kosárlabda mellett — magyarázta Jammer Bobbynak —, akkor három klikkre jobbra húzol, és megcélzod a padlót; úgy értem, mész egyenesen lefelé…
— Micsoda mellett?
— A Kosárlabda, azaz a Dallas-Forth Worth-i Napsáv SegédProsperitás gömbje mellett; onnan lefordulsz és mész végig, ahogyan mondta, úgy húsz klikken át. Odalenn csupa használtautó-ügynökség, meg könyvelők vannak, de csak menj, ahogy mondtam, oké?
Bobby vigyorogva bólintott.
— Ha bárki meglát, ne törődj vele; azok akik oda le szoktak becsatlakozni, amúgy is megszokták, hogy fura dolgokat látnak…
— Testvér — szólt oda Beauvoir Bobbynak —, kezdd el! Vissza kell mennem az ajtóhoz…
Bobby becsatlakozott.
Követte Jammer utasításait, s titokban örült, hogy maga mellett tudja Jackie-t. Alábuktak a cybertér hétköznapi mélységeibe, s a csillogó Kosárlabda golyóvá zsugorodott felettük. A deck gyors volt és fenemód jól csúszott, amitől Bobby gyorsnak és erősnek érezte magát. Eltűnődött, vajon hogyan érte el Jammer, hogy a jakuzák adósai lettek egy szívességgel, amit Jammer sohasem próbált behajtani, és énjének egyik fele már javában képzelgette a legkülönfélébb jeleneteket, amikor belevágódtak a jégbe.
— Jézusom…
És Jackie eltűnt. Valami közéjük nyomakodott, valami hideg és néma és lélegzetelállító.
— De hiszen ott nem volt semmi, az isten verje meg!
Bobby megdermedt, szilárdan megállt. Látta a mátrixot, de a kezét nem érezte.