Ez még nagyobb sietségre ösztökélte az embereket. A szerencsés alkalmat nem volt szabad elszalasztani. A holdak bármely pillanatban elindulhattak Föld körüli útjukra, ahol „megkaparintani” őket nem könnyű dolog, erről az emberek egyszer már meggyőződtek.
Ha igaz a feltevés, hogy a holdak időnként jelennek meg a Föld körül, akkor nagyon hosszú időt is tölthetnek bázisukon, ha pedig csak „tankolni” mentek oda, akkor tartózkodási idejük nagyon rövid lehet.
A tudósok megörültek a csábító lehetőségnek, hogy „elkaphatják” a holdakat, de ugyanez a lehetőség újabb nehézségeket is okozott az expedíció előkészítésében. A robotfelderítő sorsa vészterhes figyelmeztetésül szolgált. Nem volt szabad megfeledkezni róla. Repüléskor vagy a telepen a holdak egyformán „védekezhettek” a közelítési próbálkozások ellen.
A kibernetikus gépeket gyártó üzemek gyors iramban tervezték és gyártották az antianyagok támadását kibíró különleges robotrakétákat. Készültek a védőöltözetek is.
Az egész Föld részt vett az expedíció előkészítésében, hiszen a történelem legnevezetesebb expedíciójának ígérkezett. Nem kisebb dologról volt szó, mint arról, hogy először fognak érintkezni idegen ésszel!
— Szóval, szilárd elhatározásod, hogy nem veszel részt benne? — kérdezte Szinyicin.
— Mi hasznomat vennék az expedícióban? — felelt kérdéssel Muratov.
— Mint a többinek, mint például nekem. Talán a „Tyitov”- on csináltál valami különösebbet?
— Éppen ez az, hogy nem.
— Kettőnket szoros szálak fűznek a titokhoz — próbálta meggyőzni barátját Szinyicin. — Mi találtuk meg a holdakat, mi számítottuk ki a pályájukat, végül ma fedeztük fel távozásuk titkát. Nagyon természetes hát, hogy éppen nekünk kell végigvinnünk ezt az egész dolgot.
— Nem győztél meg. Más dolog a számítás, ez az én területem, és egészen más a keresés. Ehhez nem matematikusokra van szükség.
— Tehát azt akarod, hogy nélküled induljak a Holdra? De hisz az még veszélyesebb, mint a „Tyitov” expedíciója. — Szinyicin kijátszotta az utolsó adut. — Ott megtalálhatjuk a holdak „gazdáit”. Nem vagy rájuk kíváncsi?
— Majd meglátom őket akkor, amikor a többiek. Úgyis lehozzátok őket a Földre. Persze, ha hajlandók lesznek lejönni — tette hozzá Muratov. Fotelben ült, és merengő szemét a mennyezetre függesztette.
— Tudod, Szerjózsa, valahogy kezdek nem hinni abban, hogy a Holdon találjuk őket. Mit csinálnának ott? Levegő, víz nélkül a holdhegybe falazva! Méghozzá éveken át…
— Miért védted hát annyira ezt a feltevést?
— Miért? Magam sem értem. Sehogy sem tudom elképzelni, hogy a holdak által gyűjtött információkat a szomszédos bolygórendszerbe küldjék. Micsoda óriási távolság! Minek? Kinek van erre szüksége? Ha pedig ők ülnek a Holdon évtizedekig, ez még érthetetlenebb, összes elméletünk bizonytalannak, ködösnek, értelmetlennek tűnik.
Itt valami másról van szó, nem a Földről szóló információk gyűjtéséről. Valami olyasmiről, amit mi még csak nem is sejtünk. Hadd legyek időszerűtlen: valami rosszról. Igen, rosszról! Emlékszel a múlt század hatvanas éveire? Akkor bocsátották fel a kémholdakat. Képzeld el, hogy mindnyájan tévedtünk, hogy a holdakat nem tudományos céllal küldték ide. Így sokkal könnyebb megérteni gondos álcázásukat. Nem igaz?
— Jó, tegyük fel — felelte Szinyicin. — De akkor teljesen értelmetlen keringeniük egy évszázadot vagy talán még többet is.
— Mit jelent egy évszázad? Csak a mi számunkra jelent egész életet. Az emberiség története szempontjából már nem is olyan sok. Ti csillagászok nem ismertek egyetlen olyan bolygórendszert sem, amelyen értelmes élet keletkezhetne, így van? Tehát a holdak gazdái nagyon messze laknak. Tőlük az út hozzánk talán évekig eltart. Bolygólyukon pedig egymás után telnek az évszázadok. Nos, gondolkozzál csak. Évszázadokkal ezelőtt érkeztek hozzánk. És amikor elrepültek, itt hagytak a Földközelében valamit. Valószínűleg ez a valami várja visszaérkezésüket. Hogy miért? Nem tudjuk.
— Ellentmondasz önmagadnak — jegyezte meg Szinyicin. — Egyszer abban vagy biztos, hogy itt vannak a Föld közelében, máskor meg, hogy „évszázadokkal ezelőtt” jártak itt.
— És ha ez is igaz, meg az is? — Muratov előrehajolt, és mereven barátja szemébe nézett. — És ha akkor, évszázadokkal ezelőtt, bocsátották fel a holdakat, amikor itt jártak, azóta pedig állandóan, érted, állandóan figyelik őket a Holdon levő telepükön? Hátha nagyon fontosak számukra ezek a holdak? Hátha nagyszabású, alaposan átgondolt terv láncszemei?
— Amely terv a földi emberiség ellen irányul?
— Lám, magad is ráeszméltél.
— Mesterien tudod rávezetni az embert saját következtetéseidre. Ám ettől még nem válnak igazsággá. Vitya, úgy látom, alaposan belegabalyodtál ebbe a dologba. Hát elképzelhető, hogy az egyik bolygó emberisége összeesküvést szőjön a másik emberiség ellen? Az lehetetlen. Bocsáss meg, de badarságokat beszélsz.
— Ám legyen. De azt tanácsolom., legyetek nagyon óvatosak akkor, amikor rábukkantok a telepre.
— Szóval végleg.
— Igen. Nem indulok veletek. Javasolták, vegyek részt egy sokkal érdekesebb dologban.
— Ha nem titok, milyenben?
— Ugyan miért lenne titok? Hallottál Jean Leguerier tervéről?
— Aki egy aszteroidon szeretne végigszállni a Naprendszeren?
— A Hermeszen.
— Vele akarsz repülni?
— Addig még sok víz lefolyik. Leguerier meg akarja változtatni a Hermész pályáját, hogy az aszteroid beszáguldhassa az egész Naprendszert a Merkúrtól a Plútóig. Ha meg ráültetnek egy nagyméretű űrhajót, minden energiaveszteség nélkül be lehet rajta repülni az összes bolygót.
— Miért kellesz ehhez te, aki nem is vagy csillagász?
— Úgy kell kiszámítani a leendő röppályát, hogy minden bolygót egy és ugyanazon az útvonalon érinthessen. Nagyon bonyolult feladat. De még bonyolultabb a Hermeszt arra kényszeríteni, hogy a reaktív erők segítségével rátérjen erre a pályára. Ebben tudok segíteni Legueriernek mint mérnök és matematikus. De nincs szándékomban vele repülni.
— Sok sikert! — mondta Szinyicin sértődötten és keserűen. — Foglalkozzál csak a Hermeszeddel, ha már annyira érdekel.
— Fura ember vagy te, Szerjózsa! Minek kellenék én nektek?
— Nincs is szükségünk rád. — Szinyicin arcán zavar tükröződött. — Csupán csak veled együtt szerettem volna befejezni a dolgot. Az expedícióban pedig. bárki más hasznosabb lesz nálad.
Muratov felnevetett.
— Rossz színész vagy, Szerjózsa. Hagyd abba! Én is el vagyok keseredve, de nem vesztegethetem az időt. Megsúgom neked, egyáltalán nem tetszett az űrrepülés. Nem nekem való.
— Ne is legyen! Maradj csak itt a Földön. Itt minden nyugodtabb és. veszélytelenebb.
Muratov arca elborult.
— Rosszmájú és igazságtalan vagy, Szerjózsa.
— Jól van no, bocsáss meg! Természetesen nem így gondoltam. Mit tegyek, ha egyszer ilyen makacs vagy? Viszont én, ha nem is csinálok valami nagy hasznot, mégsem tudok lemondani róla. A holdak foglalják le minden gondolatomat.
— Megértelek. Mikor indultok?
— Holnapután.
— Ilyen hamar?
— Az előkészületeket befejeztük.
— Akkor hát most megismétlem a szavaidat, de őszintén: sok sikert!
Hat hónap multán Szinyicin és Muratov ugyanabban a szobában találkozott újra.