E munkához már hozzá is fogtak. Az idő sürgetett. A Naprendszer bolygói éppen most voltak nagyon alkalmas helyzetben, és a Hermész új pályája mindegyikük mellett egy fordulat ideje alatt megy el. Igen sokáig kellene várni a következő hasonló helyzetre.
Az űr-obszervatóriummal egyidőben elindul a Hermeszre egy hatalmas űrhajókból álló raj, amely minden szükséges felszereléssel rendelkezik ahhoz, hogy az aszteroidot régi pályájáról az újra térítsék.
Mivel Muratov végezte el az összes számítást, neki ajánlották fel, hogy vegye át ennek az oly felelősségteljes és rendkívüli pontosságot igénylő munkának az irányítását. Az ajánlat megtisztelő, és Viktor nem tartotta ildomosnak visszautasítani.
— Akaratom ellenére űrhajóssá válók — tréfálkozott, amikor Szinyicinnel találkozott. — S ebben nagyrészt te vagy a hibás.
— Hogy kerülök én ide? — csodálkozott Szergej.
— Hogyan? Te cipeltél ki először a világűrbe. Ha nem vettem volna részt a „Tyitov”-expedícióban, most nem lennék olyan „hírneves” ember, és senkinek sem jutna eszébe, hogy rám bízza a Leguerier számára szükséges számítások elvégzését.
Szinyicin elnevette magát, — Ezt a hibát szívesen vállalom. Hosszú időre repülsz el?
— Nem, csak két hétre. Munkája végeztével rajunk visszatér a Földre. Hamarabb is visszatérhetnénk, de néhány napot a Hermeszen kell töltenünk, hogy meggyőződjünk arról, helyesen változott-e meg az aszteroid repülési útvonala.
— Kockázatos expedíció — mondta Szinyicin elgondolkodva. — Természetesen nem rólad beszélek, hanem Leguerierről és útitársairól. Egy ilyen hosszú úton előre nem látható véletlenek fordulhatnak elő. Ennyire megközelíteni a Jupitert, a Szaturnuszt és a többi óriásbolygót.
— Nem bízol az én számításaimban?
— Hát te tökéletesen megbízol bennük?
— Én igen. Nem a Jupiter és a Szaturnusz a veszélyes. Veszélyesek a Mars és a Jupiter közti aszteroidok, de azok is csak elméletileg. Nincs garancia, hogy csillagászaink már mindet ismerik. Természetesen azoknak a hatását, amelyek még ismeretlenek, nem vehettem figyelembe számításaimban.
— No látod!
— Semmit sem látok. Egyelőre még mindenfajta űrrepülés kockázatos vállalkozás. Leguerier és hat társa vállalják ezt a kockázatot. Biztonság kedvéért a Hermeszen hagyjuk egyik űrhajónkat. Azonkívül ott maradnak az összes berendezések is, amelyekkel megváltoztatjuk a Hermész pályáját. Bármely pillanatban működésbe hozhatók, és megváltoztathatjuk velük az irányt, ha valami eltérítette.
— Szóval rajod műszaki személyzetének valamely tagja is ott kell hogy maradjon?
— Rajom? — mosolyodott el Muratov. — Micsoda kifejezés ez, Szerjózsa?
— Úgy értem, hogy az „általad irányított” raj.
— Az más! William Weston mérnök hajlandó a repülés évei alatt a Hermeszen maradni.
— Szegény! Alaposan kiunatkozza magát.
— Műkedvelő csillagász, vagyis nem lesz olyan szörnyű dolga. Most már megnyugodtál?
— Igen. Úgy látszik, mindent alaposan átgondoltatok.
— És akkor még ne is vegyek részt benne?
Szinyicin vállat vont.
— Melyik csillagász nem szeretné közelről megfigyelni a Naprendszer bolygóit? — felelte. Sóhajtott.
— Hát akkor kérd felvételedet.
— Leguerierhez sok száz kérés futott be. Kénytelen volt valamennyit visszautasítani. A hold-obszervatórium befogadóképessége korlátozott.
Rajta kívül a Hermeszen nincs hová letelepedni. Nem marad más hátra, mint irigyelni a hét szerencsés utast.
7
A járás nehezen ment. A lábbeli erősen mágnesezett talpa szorosan tapadt a fémpadlóhoz, és nagy erőfeszítésbe került minden lépés. Ám még a mágneses talpak sem adtak igazi biztonságot. Az ember jóformán nem érezte a súlyát, s úgy tűnt, mintha erős viharba került hajó fedélzetén tántorogna, s közben a leglehetetlenebb mozdulatokat tenné. De még a test legképtelenebb megdőlése sem végződött eséssel, miért nem volt hová esni, a Hermész semmiféle erővel nem vonzotta magához az embert. Csupán kis erőfeszítés kellett a kiegyenesedéshez, s az ember a következő másodpercben újból „elesett”. S ez így ment a végtelenségig.
Ez a járás sokkal inkább elfárasztott, mint a Földön a leghosszabb távú gyaloglás.
Ellenben ha valaki ledobta lábbelijét, repülhetett. Semmi erőfeszítésébe nem került, hogy az obszervatórium kupolájának legmagasabb pontjához emelkedjen. Ehhez csupán az kellett, hogy kissé ellökje magát a padlótól. A leereszkedés a nehézségi erő következtében oly lassú volt, hogy Viktor Muratov, aki egyszer kíváncsiságból kipróbálta az effajta „repülést”, s mivel az égvilágon semmi lehetősége sem volt helyzetének megváltoztatására, kezdte nagyon rosszul érezni magát.
Viktornak egyáltalán nem tetszett a Hermész, s türelmetlenül várta azt a pillanatot, amikor elhagyják az aszteroidot. Csodálkozva vette tudomásul, hogy útitársai milyen érdeklődéssel, sőt lelkesedéssel szemlélték a környező világot, s nem tudta megérteni őket. A világűrben nem talált semmi „vonzót”, mint a többi társa. A csillagos ég látványát egyhangúnak és unalmasnak tartotta, a súlytalanságot — terhesnek, a mindennapi életet bosszantónak. Még négy nap gyötrelem, aztán otthon lesz!
Az utolsó ellenőrző megfigyeléseket végezték. A Hermész immár több mint száz órája új pályáján repült, s fokozatosan közeledett a Vénuszhoz. Utána elszáll a Merkúr mellett, s megkezdi hosszú, évekig tartó útját a Naprendszer belseje, majd túlsó vége, a legtávolabbi bolygó, a Plútó felé.
Az aszteroid röppályáját a számításoknak megfelelően változtatták meg. Viktor büszke volt erre. A Földről rengeteg üdvözlő rádiógramot kapott. Az egész bolygó örült a sikernek.
Bizony nagy és fontos dolgot vittek véghez! De véghezvitték. Tehát nyugodt lelkiismerettel elhagyhatja a világűrt, s visszatérhet a Földre, hogy hozzáfoghasson egy újabb fontos és érdekes feladathoz. Mennyi munka vár rá odalent a Földön!
De a türelmetlenségtől agyongyötört Muratov jól tudta, hogy Leguerier óvatossága indokolt. Ahhoz az óriási távolsághoz képest, amit még a Hermesznek meg kell tennie, a megtett út semmiség. A négy, egymástól függetlenül dolgozó matematikus négy megfigyelési adatának négyszeri próbája a legteljesebb garancia!
De tizennyolc óra múlva minden véget ér. Leguerier kimondja a rég várt szavakat: „Minden rendben van”, és Muratov szabad lesz.
Tovább egy percig sem marad itt! Semmi pénzért!
Ha most Viktor tudná, hogy három teljes napig marad itt, ezen a számára oly kellemetlen helyen!
A megmagyarázhatatlan, hihetetlen esemény már a küszöbön volt!
A földi idő szerint este nyolc óra. Vacsoraidő. Az expedíció hét tagja, Weston mérnök és a kisegítő kötelék legénységének nyolc tagja a „kerekasztalnál ült. A Hermeszen mégis érezhető némi nehézkedési erő, és ezért székek is voltak. Az emberek leülhettek, de ahhoz, hogy a széken maradjanak, és ne repüljenek le róla egy óvatlan mozdulattól, hozzá kellett szíjazni őket.
Muratov elnézést kért a késésért, s elfoglalta helyét.