— Huszonnégy óra múlva. Jansen szerint Gianea e két nap alatt jól megszokta már az ételeinket. Erről jut eszembe, nem furcsa, hogy oly szívesen és minden aggály nélkül elfogadta a reggelinket?
— Ez is, Muratov, a maga feltevésének helyessége mellett szól. Gianea azokhoz tartozik, akik hozzánk küldték a felderítő holdakat. Azok pedig ismerik a Földet, annak légkörét, embereit, valamint az ételeinket.
— S ehhez még hozzátehetjük, hogy számára nem maradt más hátra, ha nem akart éhen halni — jegyezte meg Muratov elgondolkozva.
10
Mint ahogy az várható volt, a Föld egész lakosságát izgalomba hozta a Hermeszről érkezett rádiógram, amely közölte Gianea megjelenését és az ezzel kapcsolatos körülményeket. Az űrhajókötelék visszatérését rendkívül türelmetlenül várták.
Az obszervatórium-automata rádióállomása temérdek rádiógramot kapott a Földről, a Marsról, a Vénuszról, mindenünnen, ahol emberek voltak. Az egész emberiség ujjongva várta egy másik értelem első képviselőjének megjelenését a Földön.
Minden jel arra mutatott, hogy a találkozás káprázatos demonstrációvá változik.
Gianeának megmutatták a halom rádiógramot. s mutogatással igyekeztek értésére adni, hogy mindez az ő címére érkezett, hogy türelmetlenül várják már őt a Földön.
Vajon megértette-e? Nem tudni, miért, de mindnyájuknak az volt az érzése, hogy megértette. Külsőleg azonban továbbra is közömbös maradt.
Magyarázattal Weston szolgált. Egy külön erre a célra rajzolt csillagtérképen megmutatta Gianeának azt a kört, amely a Hermeszt ábrázolta, majd a Földet. A lány láthatóan megértette mozdulatait. A mérnök ezután nyilat rajzolt. Ezt a jelet minden gondolkodó lénynek meg kellett érteni, hát még egy űrhajósnak. A nyíl hegye a Földre mutatott.
Gianea a mellette álló Leguerierre nézett, majd kezével egy könnyed mozdulatot csinált, ama csupán egyet jelenthetett: „Repüljünk oda!”
A vendéglány viselkedésében a legcsekélyebb apróság sem kerülte el a közfigyelmet. Mindnyájan észrevették, hogy jóllehet Weston magyarázott, Gianea kizárólag Leguerierhez „fordult”. Talán ráeszmélt, hogy ő itt a főnök? Az expedícióvezető viselkedésében nem volt semmi, ami kiemelte volna a többiek közül. Mégis ráismert.
Muratovnak a Leguerierrel történt beszélgetés után eszébe jutott ez a furcsaság. Gianea viselkedése mintegy igazolta a tudós szavait: a vendéglány kénytelen volt valakihez fordulni, és ő az expedíció vezetőjét választotta, a többieket pedig figyelemre sem méltatta.
„De hogyan deríthette ki, hogy Leguerier a főnök?” — gondolta Muratov.
Roald Jansent, a csillagászt, orvost és biológust, aki a Hermeszen az orvosi teendőket végezte, nagyon nyugtalanította Gianea Földre utazása.
— Itt tiszta a levegő — mondta. — Nincs benne egyetlen mikroba sem. De a Földön van elég. Hogyan hat ez majd Gianea szervezetére? Nem betegszik-e meg nyomban a Földre érkezése után?
Erről a dologról külön beszélgetést folytattak a Földdel. Ott osztották Jansen aggályait.
Gianeának nem volt hová mennie. Lehetetlen volt őt a Hermeszen hagyni.
Úgy tűnt, nincs itt min gondolkodni. De senki sem akart Gianea tudta nélkül cselekedni. Beleegyezett a repülésbe, de meg kell neki magyarázni, milyen veszély fenyegeti. Talán nem is tudja, nem is sejti, hogy amint a Földre lép, nagy veszélynek teszi ki magát.
Elhatározták, hogy mindenáron megpróbálják megtudni a vendéglány véleményét. De hogyan?
— Nincs más mód — mondta Jansen —, mint rajzokkal, vázlatokkal és biológiai táblázatokkal megmagyarázni neki mindent: az anyagcserét, a légzést és a többit. Ha ismeri a biológiát, megérti. Ha nem ismeri, nem ért meg semmit.
Weston nagyszerűen rajzol. Megkérem, csináljon néhány rajzot az én útmutatásom alapján. Aztán kipróbáljuk.
— Azt hiszem, a magyarázást két embernek kell végeznie — mondta Leguerier, — Az egyik én leszek, a másik Jansen. A többieket megkérem, hagyjanak magunkra. Számolni kell azzal is, hogy Gianea nem ért meg semmit, és csorbát szenved az önérzete.
A kísérlet sikerült. Gianea úgy látszik, jól megértette a biológus grafikai nyelvét. De a vendéglány választaglejtését nem értette meg sem Jansen, sem Leguerier. Hajlandó-e magyarázatuk után is a Földre repülni, vagy nem?
Hogy tisztázzák a kérdést, újból Gianea elé tették Weston térképét. A lány elmosolyodott, és megismételte ugyanazt a könnyed kézmozdulatot, amelyet mindnyájan úgy értelmeztek, hogy „Repülünk!”
— Megtettünk mindent, amit tudtunk — mondta Leguerier. — Vigyék magukkal a Földre. Úgy látszik, nem fél semmilyen fertőzéstől.
— Alighanem jobban ismeri bolygónkat, mint gondoltuk — jegyezte meg Muratov.
— Bizony így van!
Gianeának nem volt semmilyen holmija. Úgy jelent meg a Hermeszen, a földi emberek körében, a számára idegen világban, oly könnyedén öltözve, mintha nem a világűrben lenne, hanem odahaza, náluk. Mintha csak rövid időre vendégségbe jött volna azzal, hogy hamarosan visszamegy. Ez a szerfölött furcsa körülmény továbbra is csodálkozással töltötte el a Hermeszen és a Földön élő embereket. Még csak kitalálni is nehéz volt, mi késztette erre a lépésre. Elvégre nem lehetett ilyen öltözékben az űrhajón! Ebben valami titok rejlett, amelyet csak a későbbiek folyamán remélhettek megfejteni.
Figyelmet keltettek Gianea nagyon csinos, aprócska „arany”-cipői. Talpuk mágneses volt. Ez azt bizonyította, hogy a cipő, amely az űrrepüléshez alkalmatlannak látszott, éppen hogy a súlytalansági állapot elviseléséhez, vagyis a világűrbeli repüléshez készült.
Furán nézett ki ez a csupa „aranytól” csillogó, magas lány a sötét védőöltözetet viselő űrhajósok között. Az egy Muratovot kivéve, mindnyájuknál magasabb volt. A sudár termetű Gianea, kinek mozdulatai a macska ügyességével és rugalmasságával vetekedtek, mintha nem is járna, hanem siklana a padlón. Kékeszöld árnyalatú, szokatlanul sűrű haja súlyos tömegként hullott csípőjéig, tarkóján pedig csat fogta össze, amely a Földön ismeretlen növény levelére vagy ágacskájára hasonlított. Ugyanilyen „levélkék” borították térdét is, amely fölött rövid ruhája végződött.
Az obszervatóriumiban 18 fok volt a levegő hőmérséklete, de minden jel arra mutatott, hogy Gianea nem fázik. A felajánlott űroverállt a vendéglány nem fogadta el.
Jansen nagyon szerette volna megmérni testének hőmérsékletét, ám Gianea elhárította az orvos kísérletét. Ez az elutasítás nyers és földi szempontból udvariatlan volt: félrelökte Jansen hőmérőt tartó kezét.
Magához sem engedett érni. A kézfogás valószínűleg nem volt szokásban hazájában. Ha valaki feléje nyújtotta kezét, Gianea hátralépett, és kifelé fordított nyitott tenyerét vállmagasságba emelte. Ez volt az a mozdulat, amellyel első találkozásukkor üdvözölte az embereket.
— Büszke és gőgös — mondta Leguerier.
— Ez a szokás náluk — replikázott Muratov.
Majd a jövő bizonyítja be, kinek volt igaza.
Az űrsisakot, amelyben Gianea elhagyta űrhajóját, alaposan megvizsgálták. Nagyon könnyű volt, és vékony, rugalmas, kékszínű fémből készült. Csak a földi laboratóriumban lehet majd pontosan megállapítani ötvözetét. A kocka alakú sisak belsejében nem volt semmiféle akusztikai vagy rádiótechnikai műszer. A szem előtt nagyon keskeny, füstszínű, kevés fényt áteresztő, átlátszó lemez függött. És ama a legcsodálatosabb: nem tartozott hozzá semmiféle levegőtartály vagy ballon. Sem belül, sem kívül. Tíz-tizenkét percnél semmiképp sem bírná ki az ember benne, még akkor sem, ha nagyon óvatosan, „takarékosan” lélegzene, s alig mozogna.