Reggeli után váratlanul azt kérte, mutassák meg neki Szelenát. Ám a kérés egyáltalán nem lepte meg Marinát. Már rég várta, mert tudta, hogy éppen a hatodik holdexpedíció készteti majd Gianeát, hogy ide látogasson. Most már nem volt csodálatos a tájékozottsága.
Tegnap egy váratlan kéréssel lepte meg Marinát: leutazik- e bátyja Poltavába? Nem tette hozzá: „.a hatodik fogadására” — de nyilván erre gondolt.
Marina azt felelte, hogy Viktor itt lesz. Talán nem is annyira a holdexpedíció érkezése, mint inkább a Viktorral való közeli találkozás hozta oly erős izgalomba Gianeát?
Marina nyomban közölte a dolgot Stone-nal. A tudományos tanácsban nagy megelégedéssel fogadták a hírt. Gianea kérdése feljogosította őket annak feltételezésére, hogy a lány hajlandó „megmutatni lapjait”. A golyóexpressz vasúti átjárója előtt nem szólta el magát, hanem szándékosan adta tudtukra, hogy sok mindent tud, amit, ha nem beszélné a földi nyelvet, nem tudhatna.
De akkor miért nem vallja be? Úgy látszik, még mindig tart valamitől.
Marinának azt ajánlották, hogy a második „őszinteségi” megnyilvánulását éppúgy fogadja, mint az elsőt: tegyen úgy, mintha semmit se vett volna észre.
4
Gianea Szelenában elgondolkozó és szórakozott volt. Igyekezett minden iránt érdeklődni, amit megmutattak neki, s ez mindennél jobban azt bizonyította, hogy elvesztette lelki egyensúlyát.
Marina híven követte a viselkedésére vonatkozó tanácsot. Azt javasolta hát, hogy akkor térjenek vissza Poltavába. amikor már éppen indulniuk kell a rakétatérre, ha Gianea valóban fogadni akarja a hatodik expedíciót.
Azt várta, hogy Gianea most már kénytelen lesz egyenes választ adni. Ám a vendéglány megtalálta a természetesen hangzó feleletet.
— Azt mondtad, hogy a város gyűrűként veszi körül a rakétateret — mondta. — De magát a várost nem mutattátok meg nekem. Ha már itt vagyunk, mutasd meg.
„Kivágta magát! — gondolta Marina bosszúsan. — Micsoda különös makacsság!”
Vecsemobilon utazták be Szelenát. Marina megfordította a kormányt, és a kocsi máris a központ felé robogott. Gianea érthetetlen izgalma fokozódott. Arca lángolt, szeme lázasan csillogott. Marina több kérdését felelet nélkül hagyta. Annyira leköthették saját gondolatai, hogy semmit sem hallott.
De amikor beléptek a rakétatér épületének előcsarnokába, Gianeát mintha kicserélték volna. Felélénkült, és elhalmozta Marinát kérdéseivel. Arca megszokott színűvé vált, és csupán szemének csillogása mutatta, hogy izgalma még mindig nem múlt el.
És ekkor (Marina nem hitt a fülének) Gianea megkérdezte:
— Hány ember vett részt a hatodik holdexpedícióban?
— Honnan tudsz erről az expedícióról? — kérdezte meg végül Marina, és merőn nézett barátnőjére.
Gianea egyáltalán nem jött zavarba.
— Hisz te magad beszéltél róla — felelte szenvtelenül.
Ez nyilvánvaló hazugság volt, mert ilyesmiről soha szó sem volt. Marina jól emlékezett rá. „Szóval Gianea nemcsak képmutatásra, hanem hazugságra is képes!” — gondolta.
— Nem emlékszem rá — mondta hangosan —, hogy valaha is beszéltem volna neked a hatodik holdexpedícióról. Különben miért érdekelhetne téged?
Választ nem kapott.
— Megvárjuk a hatodik expedíció érkezését? — kérdezte Marina, mintha mi sem történt volna.
— Igen — felelte Gianea.
Ezzel a kurta szóval beismerte, hogy a hatodik expedíció miatt érkezett Poltavába. Tudnia kellett, hogy Marina ismeri szavainak értelmét. De mégsem félt tőle.
„Legfőbb ideje! — gondolta Marina. — Ismerni egy nyelvet, és nem beszélni rajta, nagyon nehéz. Gianea bizonyára vágyott már egy kis szabadabb beszélgetésre. Másfél évig játszani egy szerepet, több mint sok.”
— Jó napot! — hangzott fel mögöttük.
Gianea oly hirtelen fordult meg, hogy többé nem volt kétséges: megismerte a másfél évvel ezelőtt hallott hangot. Az öröm beragyogta arcát.
— Végre! — mondta őszintén, és kezét nyújtotta Muratovnak. — Miért nem jelentkezett oly sokáig? Többször is szóltam emiatt Marinának.
Néhány nap alatt Gianea, mintha csak meg akarná jutalmazni a földi embereket hosszú hallgatásáért, szédületes gyorsasággal tárulkozott fel.
Muratov megértette szavait.
— Nem volt időm — felelte a megfelelő szavakat keresgélve. — Nagyon örülök, hogy láthatom.
Marina elmosolyodott kiejtésén.
Gianea nem mosolygott. Nem eresztette el Viktor kezét, és ugyanazzal a merev tekintettel nézett a szemébe, mint akkor ott, a űrhajó kijárati kamrájában, amikor kérdezni vagy mondani akart valamit. És hallgatott. De tudta, hogy Muratov érti a nyelvét. Mi akadályozhatta abban, hogy kérdezzen?
— Sajnálom — mondta Muratov, miután nem bírta kivárni a lány szavait —, hogy már előbb nem teljesíthettem kívánságát.
Miután eszébe jutott Stone tanácsa, és egyébként is nehezen találta meg a megfelelő szavakat, néhány spanyol szót kevert a mondatába. Gianea nem kérdezősködött, és arcáról nem lehetett leolvasni, csodálkozik-e azon, hogy Muratov spanyolul beszél, vagy se.
— Járt nálunk?
Muratov tudta, hogy a lány ezen Poltavát értette. „Meg akarja kérdezni, láttam-e a rajzát az albumban” — gondolta a férfi.
— Igen, jártam.
Gianea eleresztette a kezét.
A bemondó közölte, hogy földet ért az összekötő rakéta, amely a Holdról visszajött űrhajótól érkezett. Ez volt az az űrhajó, amelyet éppen vártak: a hatodik holdexpedíció.
Marina lefordította a közleményt Gianeának.
— De te még nem válaszoltál nekem arra a kérdésemre — szólalt meg a vendéglány —, hány ember vett részt ebben az expedícióban?
— Tizennyolc.
— Csak ők jöttek vissza? Más utasok nincsenek az összekötő rakétában?
Az „összekötő rakétában” szavakat Gianea spanyolul mondta.
Marina még spanyolul nem mert válaszolni, Stone azt ajánlotta neki, hogy nagyon óvatos legyen. Gianea a két szót véletlenül is kiejthette spanyolul, hogy maga sem vette észre.
— Nem tudom — felelte Gianea nyelvén. — Azt hiszem, más utasok nincsenek benne. Ez az expedíció számára fenntartott külön űrhajó.
Gianea kitartása egyre jobban elcsodálkoztatta Marinát. Miért kell tudnia ilyen részleteket?
Az összekötő rakéta az épület közelében ért földet. Eléje tolták a lépcsőt, és az utasok egymás után szálltak ki a rakétából. Jól lehetett látni őket.
— Mindjárt visszajövök — mondta Muratov. — Itt várjanak meg.
Szergej elé sietett.
Marina észrevette, hogy Gianea számolja magában a rakétából kiszálló utasokat. Amikor az utolsó, tizennyolcadik is kiszállt, látható megkönnyebbültséggel felsóhajtott. Úgy látszik, a másik világból származó lányt az nyugtalanította: visszatértek-e valamennyien a Holdról.
Furcsa! Csupán azért jött volna ide, hogy saját szemével győződjék meg erről?
Muratov és Szinyicin félúton találkoztak, összeölelkeztek.
— Szóval, megint semmi? — kérdezte Viktor.
— Amint látod! — felelte Szergej elégedetlenül.
— Miért volnék köteles leolvasni ezt az arcodról?
— Tudhatnád. — Szinyicin nem mosolygott barátja tréfáján. Arca továbbra is komor volt.