Gianea levele rövid volt:
„Viktor! — írta a vendéglány. — Maga arra késztetett, hogy többet mondjak, mint amennyit akartam. Nem bántam meg, csak egytől félek: nem túl késő-e? A földi emberek nem érdemlik meg azt a sorsot, amit tartogatnak számukra. Engem eskü kötött, amit megszegtem. Számomra ez annyit jelent, hogy örökre itt kell maradnom a Földön. De én nem is akarok visszatérni, még akkor sem, ha lehetségessé válna számomra. Kimondtam a szavakat, és ki kell egészítenem őket, mert különben nem sokat ér velük. Az, amit maguk keresnek, láthatatlan a földi emberek szemének. Ezt Riagea szavaiból tudom. Hogy mit kell tenniük, nem tudom. Gondolják ki maguk.
„Most aztán mindent tudunk” — gondolta Muratov.
Éppen harmadszor olvasta a levelet, amikor megérkezett Szergej.
Húsz perc múlva pedig Stone lépett be Muratov szobájába. Sem ő, sem Szinyicin nem beszélt spanyolul. Muratov lefordította nekik Gianea levelét.
— Ez előrelátható volt — mondta Szergej. — Hogy a felderítő holdak láthatatlanok, azelőtt is tudtuk. De úgy látszik, hogy telephelyük is láthatatlan.
— Lehet. Ez a magyarázata annak, hogy sehogyan sem tudunk a nyomára bukkanni — mondta Stone. — A talaj mélyében keressük, az meg talán a felszínen áll. A Ticho- kráter körzetében nagyon sok a mély és széles szakadék, megközelíthetetlen plató, hegyvidéki völgy. Ezek között bárhol elhelyezhették telepüket.
— A Holdon nincs csapadék, nincs szél — tette hozzá Szergej. — A meteoritokon kívül semmi más nem tehetett kárt a berendezésben.
— Akkor a telepet esetleg áttetsző vagy szintén láthatatlan tető fedi. Egy világos — mondta Stone —, ott kell keresni, ahol mi helyeztük volna el telepünket, ha az ő helyükben vagyunk.
— Van egy újabb gondolatom — szólalt meg Muratov rövid hallgatás után. — Lehet, hogy a mesterséges holdak csupán a mi szemünknek láthatatlanok, ahogy azt Gianea írja, de nem lehetnek teljesen áttetszőek. Emlékeztek, a „Tyitov”-on mindnyájan láttuk, hogy a mesterséges hold eltakarta előlünk a csillagokat, amelyek mögötte voltak? Ebből ezt a logikus következtetést vonom le: a telep úgy fekszik, hogy mögötte olyan tárgy van, amit a Nap soha nem világít meg. De az is lehet, hogy az egész — holdárnyékban fekszik.
— Igazad van, Viktor! — kiáltott fel Szinyicin. — A holdárnyék — teljes sötétség. Az igaz, mi befényszóróztuk az ilyen helyeket a megközelíthetetlen platón és szakadékokban. De ezt csupán azért tettük, mivel azt tartottuk, hogy a telep feltétlenül a holdtalaj vagy a hegyikőzet mélyében rejlik. Emiatt előfordulhatott, hogy észre sem vettük.
— A holdtalaj méhét átkutattuk — mondta Stone.
— Ezután kizárólag csak a holdfelszínen fogjuk keresni a telepet. A hetedik expedíció két nap múlva indul a Holdra.
Muratov mindössze néhány másodpercig habozott.
— Ha lehet, vigyenek magukkal — mondta.
Stone állta a szavát. A hetedik holdexpedíció nehéz és bonyolult előkészítését két nap alatt pontosan befejezték. A Jurij Vereszov parancsnoksága alatt álló űrhajó a pireneusi rakétatéren várta utasait.
Muratov a start előtti napon érkezett meg. Mindenkinél rosszabbul volt felkészülve a munkára, és hogy ne zaklassa folytonos kérdéseivel az expedíció tagjait, megkérte Vereszovot, ismertesse meg a kutatás technikájával s a telep megsemmisítésének módszerével.
Vereszov készségesen segített neki. Reggel leültek dolgozni, és késő estig szorgalmasan folytatták a munkát.
Fél tizenkettő volt, amikor Muratov fáradtan hátradőlt a széken, és így szólt:
— Most már én is segíteni tudok valamiben. Mindenesetre tudni fogom, mi micsoda. Köszönöm, Jurij!
— Nincs mit, feküdj le, és aludd ki magad jól. Az út nagyon érdekes lesz. Jó éjt!
Muratov egyedül maradt.
— Akkor hát.aludjunk — mondta hangosan, és elégedetten, azzal jólesően kinyújtózott.
Váratlanul kopogtak ajtaján. Halk, óvatos kopogás volt. Úgy látszik, hogy aki az ajtóban állt, nem tudta biztosan, alszik-e Muratov vagy sem.
— Szabad!
A következő pillanatban döbbenten ugrott fel. Semmit nem értett; az ajtóban Gianea állt.
Úgy tudta, hogy a leány a Japán szigeteken tartózkodik. Tegnap este beszélt Marinával rádiófonon, s megkérdezte tőle, hogy érzi magát, mit csinál a vendéglány. Marina egyetlen szóval sem említette, hogy a Pireneusi félszigetre utaznak, ellenkezőleg, azt mondta, hogy Gianea hosszú időt szándékszik Japánban tölteni. És most itt van!
Muratov gyorsan nyugalmat erőszakolt magára, és beljebb invitálta Gianeát.
A lány a kezét nyújtotta, ismét viszonozta kézszorítását, és fesztelenül helyet foglalt. Úgy látszik, nem talált semmi különöset váratlan megjelenésében.
Egyedül volt, Marina nélkül.
— Fél órával ezelőtt repültem ide — szólalt meg a lány. — Könnyen megtudtam, hol lakik.
Spanyolul beszélt.
— Miért jött egyedül? — kérdezte Muratov.
— Nincs szükségem tolmácsra, ha magával akarok beszélni — felelte Gianea egyszerűen. — Marina elfáradt, és sikerült rábeszélnem, hogy eleresszen. Elvégre hozzá kell már szoknom, hogy kísérő nélkül közlekedjem itt a Földön! Egész életemet itt fogom leélni.
E szavaknál keserű árnyék vonult át arcán. Gianea megrázta fejét.
— Máris megyek — mondta. — Késő van, s magának pihenni kell az űrrepülés előtt. Ide pedig azért jöttem, mert magukkal akarok menni.
— Velünk? — kiáltott fel Muratov. — Miért?
Önkéntelenül, a csodálkozástól tört ki belőle a kérdés. Már értette Gianea szándékát. — Segíteni akar nekünk megtalálni a felderítő holdakat?
— Furcsán nevezi őket. De a tőlünk kapott nevüket nem lehet lefordítani a maguk nyelvére. Igen, segíteni akarok maguknak, és módomban is van ezt megtenni. Marina be tudta bizonyítani nekem, hogy ez kötelességem. Következetesnek kell lenni — ismételte Marina szavait. — Az, amit meg akarnak találni, és amit mielőbb meg kell találniuk, láthatatlan a maguk számára, de nem az én számomra. A mi szemünk jobban lát, mint a maguké. Ezt én már rég tudom. Tehát magukkal visznek, vagy nem?
— Természetesen magunkkal visszük. Sőt, örömmel. Máris közlöm kívánságát Stone-nal.
Gianea felállt.
— Köszönöm, Gianea — mondta Muratov. — Köszönöm. Nagyon örülök, hogy így megváltozott.
— Ezt már sokkal hamarabb is megtehettem volna. Ebben maga a hibás, Viktor. Nem kellett volna kerülnie engem.
Muratov nem tudta, mit válaszoljon erre a kijelentésre.
6
A hetedik expedíció tagjai örömmel fogadták be maguk közé Gianeát. Ez nagyon megnövelte a siker esélyeit még akkor is, ha nem ismeri a telep pontos helyét. Hisz ő mondta, hogy meg tudja látni az emberek számára láthatatlan telepet.
Muratovnak Gianeával folytatott beszélgetése és az űrhajó startja között nem sok idő telt el, csupán egy éjszaka, de a „felfedezés” híre máris bejárta az egész világot. Már reggel közzé tették neves tudósok nyilatkozatát Gianea látásáról. Nagy részük úgy vélte, hogy a lány látja, akárcsak a fény, a spektrum infravörös részét is.
Ha ez a feltevés igaznak bizonyul, Gianea egy sajátságos, élő infravörös képernyő szerepét töltheti be az expedícióban. Egy ilyen „ernyő” természetesen megbízhatóbb minden műszernél.