Gianea szavai szerint a telepet nem volt szabad megközelíteni. Ha a telep itt van, az állomás mellett, az emberek százszor is járhattak a közelében.
Mi történne ilyen esetben, azt nem tudták, de valószínűleg semmi jó!
— Szerencsés véletlen — mondta Tokarev.
Muratov gondolataiba merülve ült, és jóformán alig hallotta a fellángoló vitát. Az a gyenge gyanúja, amit Gianea egyre nagyobb őszintesége keltett benne, fokozatosan változott át szinte már biztos tudatta.
Kihasználta a szünetet, és így szólt:
— Sok minden szól amellett, hogy Gianea honfitársai nagyon régen jártak a Földön és a Holdon. Valószínűleg akkor építették telepüket a mesterséges holdak számára, majd felbocsátották őket. Többé nem lehet kétséges, hogy rossz szándékkal tették. Ám a terv alkotói nyilván elszámították magukat. A földi emberiség, a földi tudomány és technika fejlődésének irama megelőzte őket szándékuk kivitelében. Azt hitték, hogy a Hold még mindig elérhetetlen lesz a mi számunkra, amikor ők másodszor megjelennek. Nem kétséges az sem, hogy a Hermész közelében elpusztult űrhajó éppen a Hold felé tartott. Ez volt a naprendszerben tett második látogatásuk. Miért jöttek ide? Mit csináltak volna, ha nem pusztulnak el? Ezt nagyon fontos megtudni, és Gianea tudja. Az persze, hogy nem botlottunk bele a láthatatlan telepbe, véletlen, de nem ez a lényeges. Engem zavarba ejt Gianea óhaja. Azt tanácsolja, hogy semmisítsük meg a telepet. Valóban ilyen veszélyes volna megközelíteni? Vagy pedig Gianea egyszerűen meg akarja akadályozni, hogy megismerjük a telep berendezéseit, gazdáinak céljait? Lehet, hogy Gianeának ez a váratlan és hirtelen őszintesége csak taktikai művelet? Ráeszmélt, hogy a földi emberek előbb- utóbb megtalálják azt, amit meg akarnak találni. S elhatározta, hogy beleavatkozik, megzavarja kártyájukat. Ezzel magyarázható a hatodik expedíció iránti érdeklődése, egész viselkedése az utóbbi időben. Mi ezt jóra magyarázzuk, a velünk szembeni viselkedése alapján. De lehet itt másról is szó. Talán azért akart részt venni az expedícióban, hogy személyesen győződjön meg: a telep nem létezik többé, és titkát nem ismerhetjük meg.
— Ön hitszegéssel vádolja Gianeát? — kérdezte Stone.
Muratov izgatottan felugrott a fotelból.
— Én semmivel sem vádolom! Az ő szempontjából lehet, hogy teljesen igaza van. Minden tiltakozik bennem a saját szavaim ellen. Csupán elmondtam az egyik lehetséges verziót. Ennyi az egész.
— Ezen érdemes gondolkodni — mondta Tokarev. — Nagyon csábító volna megismerkedni a telep berendezéseivel és magukkal a felderítőkkel is. De vigyázatlanság volna figyelmen kívül hagyni Gianea szavait.
— Hát akkor gondolkozzunk azon — mondta Stone —, nem lehetne-e a robotrakétákkal megvizsgálni, mekkora veszélyt jelent a telep.
Az értekezlet erősen szakmai jelleget öltött, és Muratov kiment a szobából.
A nagyteremben megpillantotta Gianeát. Ugyanannál az ablaknál állt, ugyanabban a pózban.
Lassan indult a lány felé: furdalta a lelkiismeret, bánta, hogy meggyanúsította. De ki kellett mondania, ha már egyszer megszületett agyában a gondolat. Ilyen esetben nem szabad halogatni a dolgot.
Gianea nem fordult meg. Úgy tűnt, hogy nem látja, ki lépett hozzá. De amint megállt mögötte, Gianea megszólalt:
— Nézze csak, Viktor. Régóta figyelem, de semmit sem értek belőle. Az árnyékok nem mozognak. Azt hinné az ember, hogy a Hold nem forog.
— De forog, Gianea — felelte Muratov, s arra gondolt, miről ismert rá, a lépteiről vagy másról? — A Hold éppen úgy forog, mint minden égitest, csak nagyon lassan. Huszonnyolc földi nap alatt tesz meg egy fordulatot. Emiatt az árnyékok mozgását alig lehet észrevenni.
— És mire kell ez?
— Micsoda? Az árnyékok mozgásának a figyelése?
— Másról beszélek. Miért kell maguknak, hogy a Hold ilyen lassan forogjon? Talán azért, hogy az itteni tudományos munkálatokat jobban végezhessék?
— A Hold forgásának sebessége nem tőlünk függ.
Gianea rövid pillantást vetett rá. De Muratov nem fedezett fel benne gúnyt, mint ahogy azt várta. Úgy látszik; egyszerűen csak csodálkozott.
— Nézze csak — Gianea ismét kimutatott az ablakon. — Milyen forróak a napsütötte sziklák, és milyen hidegek az árnyékban! Hát ez olyan jó maguknak?
„Szóval így vagyunk! — gondolta Muratov. — Látja a hőkisugárzást. Látja! Ugyanúgy érzékeli a test hőmérsékletét, mint mi a test színét.”
Az utóbbi napokban állandóan izgult, valahányszor Gianeával beszélt. De most is. Erős izgalmat érzett. Látni a hőt! Van-e ennél furcsább és fantasztikusabb?! Tehát ha például Gianea őrá néz, nemcsak arcvonásait vagy bőrszínét látja, hanem azt is, hány fok hőmérsékletű a teste. Vajon milyennek látja őt?
— Hát ez olyan jó? — ismételte Gianea.
„De hisz mi sem olyannak látjuk Gianeát, mint amilyennek honfitársai látják, és amilyennek saját magát látja a tükörben. A hőmérséklet az ő számukra — a tárgy külső, szemléltető jele, mint a forma vagy a szín. Az ő szempontjukból ez normális és természetes dolog. Az, ahogy mi látjuk a világot, szűk spektrumban, feltétlenül érthetetlen és furcsa Gianea számára, ugyanúgy, mint ahogy az én számomra is érthetetlen és furcsa az, ahogy ő látja a környezetét” — gondolta Muratov. Gianea gyengéden megérintette a kezét.
— Min gondolkodott el annyira? — kérdezte, és elmosolyodott.
„Megmondjam? Nem, inkább nem.”
— A maga szavai jártak a fejemben — felelte. — Hát persze nem a legjobb, hogy a holdtalaj nem egyformán melegszik fel, de hát mit tehetünk?
— Gyorsítsák meg a Hold forgását.
— Azt hiszi, ez olyan egyszerű?
— Miért, talán nem? — felelte Gianea kérdéssel a kérdésre.
— Sajnos nem. Gyorsítani vagy lassítani az égitest mozgását, megváltoztatni saját tengelye körüli forgását — mindez csupán kisebb égitesttel végezhető el, nem olyannal, mint a Hold. Ez a jövő technika feladata. Maguknál talán lehetséges? — kérdezte, s jóformán nem is reménykedett, hogy Gianea válaszol rá.
— Azt hiszem, igen — felelte Gianea bizonytalanul. — Olvastam, hogy a mi „holdunk” is lassan forgott, de amikor kellett, meggyorsították forgását.
— Egy „holdjuk” van vagy több?
A válasz váratlan s nagyon furcsa volt, újabb rejtélyt jelentett.
— Nem tudom — felelte Gianea. — Helyesebben, nem emlékszem, mit mondott erről az a könyv, amelyet olvastam.
Muratov, ahogy később elmesélte, úgy érezte, mintha főbe kólintották volna. Az elképedéstől néhány másodpercig nem jött ki szó a száján.
Ez aztán az újság! Kiderül, hogy Gianea csupán könyveiből ismeri a szülőhazáját. Még csak nem is emlékszik, hány hold kering bolygójuk egén.
„Csak nem az űrhajón született?! — gondolta. — Akkor viszont szülőhazája nagyon messze lehet, olyan messze, hogy az ember megszületik, és fel is nő az úton. De ez sehogy sem vág össze azzal a feltevésünkkel, hogy négy-ötszáz évvel első idejövetelük után érkeztek hozzánk másodszor. Ilyen nagy utakat nem lehet oly gyakran tenni.”
— Úgy látszik, Riagea ebben tévedett — mondta Gianea oly halkan, hogy Muratov mindjárt tudta: a lány nem hozzá, hanem saját magához beszél.