— Meg volt győződve, hogy a Föld emberei már többet elértek — tette hozzá hangosan.
— Kicsoda? — Muratov végre visszanyerte beszélőképességét. Úgy tett, mintha nem hallotta volna a hozzá intézett mondat elejét.
— Riagea.
— Maga csalódott?
— Nem, egyáltalán. Ez az ő véleménye, nem az enyém. Én kevesebbet vártam, mint amennyit láttam.
— Ezek szerint tehát Riagea jobb véleménnyel volt rólunk, mint maga, Gianea.
— Igen, volt.
— Megvan az oka, hogy azt higgye: Riagea megváltoztatta a véleményét?
— Nem változtathatja meg a véleményét az ember, ha már nem látja az objektumot — felelte Gianea. — Azért „volt”, mert ő maga nincs többé.
Muratov sejteni kezdett valamit.
— Riagea ott volt az elpusztult űrhajón?
Gianea hallgatott.
Muratov észrevette, hogy két könnycsepp lassan legördül arcán. Meghatotta a lány arckifejezése, őszinte, nagy bánat tükröződött rajta.
A férfi tudta, hogy sejtelme nem csalt. Riagea elpusztult az űrhajóval együtt, amelyből Gianeát kiszállították az aszteroidra. Az az ember volt, akit Gianea nemcsak tisztelt, Marina szavai szerint, hanem szeretett is.
„Riagea másként cselekedett” — jutottak eszébe Muratovnak Gianea szavai, amelyeket Marina közölt vele.
Összerezzent arra a gondolatra, hogy összefüggés lehet Riageának a földi emberekkel szembeni magatartása és az űrhajó pusztulása között.
Aggodalommal gondolt arra, hogy a hatalmas űrhajó nem véletlenül pusztult el, hanem szándékosan semmisítették meg azután, hogy Gianeát kiszállították belőle.
De a másik nő, aki Gianea anyja volt, miért maradt a halálra ítélt űrhajón?
Óvatosan megfogta Gianea kezét. A lány hagyta.
— Mondja csak — hangja meg-megcsuklott az izgalomtól —, maga azon az űrhajón született?
Gianea csodálkozó pillantást vetett rá.
— Honnan ez a furcsa feltevés? Ha az űrhajón útközben születtem volna, az édesanyám most itt lenne velem.
Gianea ezekkel a szavakkal igazolta Viktor sejtelmét. Az űrhajót szándékosan pusztították el! És nyilván éppen Riagea.
Gianea megjelenésének a titkára kezdett fény derülni.
— Maga volt az egyetlen nő az űrhajón? — kérdezte a férfi, hogy végleg meggyőződjék igazáról.
— Igen, az egyetlen.
Ekkor Muratovnak eszébe jutottak Gianeának más szavai. A lány egyszer azt mondta, hogy szinte akarata ellenére vett részt a Földre való utazásban. Tehát nem is születhetett az űrhajón, ahogy azt Muratov eleinte gondolta. Téves feltevés volt. No de apró gyerekeket sem visznek magukkal a világűrbe. Vajon Gianea miért nem emlékszik hát szülőhazájára?
Újabb rejtély, amely még érthetetlenebb és bonyolultabb!
Ott, a Hermész közelében, a világűr végtelen fekete mélységében tragédia játszódott le. Méghozzá olyan tragédia, amely összefügg a Föld embereinek sorsával.
De egy világos: Riagea megsemmisítette az űrhajót, hogy meghiúsítsa a Föld ellen irányuló terv megvalósítását. Gianeát pedig arra kényszerítette, hogy hagyja el az űrhajót. Valószínűleg meg akarta menteni, talán mert szerette. „Teljesen akaratomon kívül kerültem a Földre” — mondta Gianea akkor.
Igen, pontosan így történt minden!
Muratov meg sem fontolta szavait, csupán érzéseinek engedelmeskedett, amikor így szólt:
— Riagea halála gyönyörű halál!
Gianea néhány másodpercig kitágult szemekkel nézett rá. Tekintete zavart tükrözött. Aztán hirtelen megfordult, és kisietett a teremből.
8
Muratov nagyon hamar ráébredt, hogy „kegyvesztett lett”. Gianea többé nem fordult hozzá, nemcsak kerülte, hanem észre sem vette jelenlétét. Ha meg akart kérdezni valamit, az expedíció mérnökéhez, Raul Garciához fordult, ha meg Muratov kérdezett tőle valamit, a lány hátat fordított neki.
Állandóan törte a fejét, vajon mi lehet az oka ennek a hirtelen változásnak. Úgy érezte, hogy semmi olyat nem mondott, amivel megbánthatta volna Gianeát.
Talán az éleslátása miatt haragudott meg rá? De hiszen ő mondott el sok mindent, és ha sejtett valamit, ami igaznak bizonyult, az is csak a lány szavainak köszönhető.
Gianea senkivel nem beszélgetett, félre vonult, és csak ebédelni meg vacsorázni jött ki a szobájából. Rossz benyomást tett az állomás összeforrott kollektívájára.
— Sokáig akarnak itt maradni? — kérdezte a lány Garciától vacsora közben, a többiek jelenlétében.
— Amíg meg nem találjuk a telepet — felelte a mérnök.
— Akkor minél előbb meg kell találni — jelentette ki Gianea minden teketória nélkül.
— Ez részben magától függ.
A lány csak megvetően elmosolyodott.
Másnap reggel, bár jól tudta, hogy Stone siet, feltartotta az indulást: több mint egy óráig fürdött a medencében. Nem volt fürdőruhája, s jóllehet nem sokat törődött ezzel, senki sem mert bemenni hozzá, és siettetni. Az állomáson egyetlen nő sem volt.
Csupán nyolc órakor (az állomás órái párizsi időt mutattak) hagyta el négy gép a meteoritveszélytől jól védett, sziklába vájt garázst. Útjára indult az első kutatóexpedíció.
A hatalmas fémterepjárókat hamar átforrósították a napsugarak, ezért bekapcsolták a hűtőberendezést. Mára úgy tervezték, hogy átfésülik a Ticho-kráter hegygerincének lábát, amely az állomástól nyugatra esett.
Gianea Stone kocsijában ült. Ebben a kocsiban utazott Tokarev, Garcia, Vereszov és Muratov is.
Viktor kérte, hogy Szinyicinnel utazhasson együtt a második terepjáróban, de Stone visszautasította kérését.
— Ne törődjön Gianea szeszélyeivel — mondta. — Magára nekem van szükségem.
De Muratov tudta, hogy az expedíció parancsnokának gesztusa csupán udvariasság, mert nem akarja a többi munkáskocsiban elhelyezni, mivel azokban kevés a hely, és laikusok csak akadályoznák a munkát. Stone kocsija mintegy törzskocsinak számított. A többi három vitte a felszerelést, és ha a telepet megtalálják, nekik lesz vele dolguk.
Abban senki sem reménykedett, hogy már ma, az első napon a telepre bukkannak. Nagyon is frissek voltak még a meddő kutatások esztendeinek emlékei.
Gianea továbbra sem akarta Muratovot észrevenni, és csak ritkán fordult Garciához kérdéssel. Gondolataiba merült, és zavartnak látszott.
Stone széke előtt volt a nagy infravörös ernyő. A megszokott, látható színeket nem tükrözte vissza, a holdbéli táj pedig csupa fekete-fehér foltnak tűnt, amelyek között csak a tapasztalt szem tudott eligazodni.
Stone nem sokat várt ettől az ernyőtől. Sokkal inkább reménykedett Gianea élő infravörös látásában. Közvetlenül az indulás előtt megkérdezte, biztos-e abban, hogy észre tudja venni a telepet.
— Ha jól tudom — felelte —, nyílt terepen fekszik. Miért ne vehetnem hát észre? Csak eléggé jól meg tudják közelíteni.
Közömbösen mondta, Stone mégis hitt szavainak.
Ezenkívül eszébe jutott, hogy Gianea olyan messzire is jól ellát, amilyen távolságra földi ember távcső nélkül nem tud ellátni.
A lány ott ült mellette, s unott arccal nézegette a sziklákat. Mind a ketten előrenéztek. Mögöttük ült Garcia, aki az északi oldalt figyelte. A keleti részt Vereszovra bízták, míg a délit Tokarev és Muratov tartotta szemmel.
Gianeán kívül senki sem pillanthatta meg mindjárt a telepet, de nem is az volt a szándékuk, hogy észrevegyék. Alkalmas terepet kerestek, ahol Gianea honfitársainak helyén ezt a telepet legcélszerűbben elhelyeznék.