— Szóval nem hagyjátok, hogy visszamenjek?
— Nem. Mindörökre itt maradsz. A világűrben nincs hely az olyanok számára, mint te vagy. Oda csakis olyanok indulhatnak, akik becsületesen gondolkodnak, és makulátlanul tiszta a kezük. Neked dolgoznod kell, Liagea. Valószínűleg életedben először — tette hozzá az elnök megvetően. — Tőled függ, hogy az emberek elfelejtsék, ki vagy, és hogy milyen sötét dolgot akartatok végrehajtani.
— Akartunk? — Liagea arcán végigsuhant az első mosoly.
— Azt akarod mondani, hogy már végre is hajtottátok? Megint tévedtél, Liagea. Elfelejted, hogy a távollétedben bolygónkon tíz nemzedék váltotta fel egymást. Az a tíz nemzedék nem hiába élt. A mi szempontunkból a ti űrhajóitok esetlen csónakok. Mi eljutunk arra a bolygóra. hogy is nevezted?
— Lia.
— Rövidesen ott leszünk a Lián. És a gonosztett nem fog megvalósulni. Ha viszont elkésünk — a fiatal elnök szeme megvillant —, azért ti fogtok felelni.
— Ez azt jelenti, hogy nem most égettek el engem, hanem valamivel később, ennyi az egész.
— Megmondtam, te élni fogsz. Mi nem szoktuk megváltoztatni határozatunkat, és nem hazudunk, mint ti.
Liagea lehajtotta fejét.
— Én csak az igazságot mondtam nektek.
— Ezt tudjuk.
— Honnan tudhatnátok?
— Honnan? — Az elnök a mellette ülő éltes emberre mutatott. — Egyenesen a te számodra hívtunk ide egy orvost, mivel tudtuk, kivel van dolgunk. Elmaradtál a tudománytól, Liagea, és ez nem is csoda. Szerencséd, hogy igazat mondtál.
— És ha nem így történt volna? — kérdezte Liagea kihívóan.
— Akkor kényszerítettünk volna, hogy az igazat mondd el.
— Kínvallatással? Attól nem félek.
Az elnök néhány percig némán ült, mint akit megleptek e szavak. Aztán tekintetét végighordozta az asztal körül ülőkön. Csaknem mindenki nevetett.
— Látod? — kérdezte az elnök. — Ez a mi válaszunk, Liagea. Nehéz dolgod lesz közöttünk, ősvad vagy. S ilyennek fog téged látni mindenki, amíg nem változtatod meg nézeteidet. Azt tanácsolom, hogy ezt minél előbb tedd meg. Mi megértettük, amit mondtál, de a bolygónkon élő emberek többsége egyáltalán nem értené meg. Értsd meg, Liagea, más világban vagy.
— És mit tesztek velünk, ha mégsem késtek el? — kérdezte Liagea válasz helyett.
— Mindnyájatokat visszaküldünk. Azok, akik valamikor elrepültek innen, és az ő gyermekeik, akik abban az időben születtek — mind szülőhazájukban fognak lakni és dolgozni. Kasztod kiváltságos helyzetét el kell felejtened.
Liagea szemében gyűlölet lángja lobbant fel. Az elnök elnevette magát.
— Ha én éltem volna abban az időben, amikor ti elrepültetek — mondta aztán —, valószínűleg szóba sem álltál volna velem. Megváltoztak az idők. Ti magatok is tudtátok, hogy meg kell változniuk. Máskülönben miért repültetek volna el egy másik bolygót keresni?
— Azért, hogy megmentsük a jövő nemzedékeket — felelte Liagea büszkén.
— Hazudik, vagy mást mond, mint amit gondol — szólalt meg az orvos.
— Látod, Liagea. Kellett neked letérni az igaz útról, máris rajtakaptak. Elmondom helyetted az igazságot. Ti azért repültetek el, hogy megmentsétek kasztotokat, mert előre láttátok, hogy a leszámolás elkerülhetetlen. Tudtátok, hogy a bolygón való uralkodástok napjai meg vannak számlálva. Ekkor elhatároztátok, hogy átrepültök egy másik bolygóra, ahol ismét urak lehettek, és másokból élhettek. A gyarmatosítás hosszadalmas dolog.
Liagea felemelte fejét.
— Hát ti — mondta erőteljes hangon —, ti nemes-szívűek és igazságosak, akik nem tűritek a rosszat, ti mit csináltok? Pusztulásra ítélitek a bolygó lakosságát? Tudjátok, hogy a bolygón nincs hely a szaporodó lakosság számára, és félrelökitek segítő kezünket. Ha igazad volna, Viaja, azt hiszem, így hívnak, akkor én miért jöttem volna ide vissza?
— Nem őszinte — jegyezte meg nyugodtan az orvos.
— Tudom. — Az elnök gúnyosan elmosolyodott. — S mindnyájan tudják. Nem, Liagea — mondta —, te nem azért tértél vissza. Téged emberekért küldtek ide. Vad bolygóra bukkantatok. Sok munkát igényel, ahhoz pedig nem fűlik fogatok. Akkor keresni kezdtetek egy másik bolygót. Megtaláltátok a Liát. Ott már minden kész, vannak városok, utak, gyárak. Az már jobban tetszett nektek. Ámde a Lia lakosai már nem vademberek, és nem hajlandók engedelmeskedni nektek. Akkor határoztátok el, hogy megsemmisítitek a bolygó lakosságát. Döntéstek teljesen megfelelt erkölcsiségteknek. De mihez is kezdtetek volna ott egyedül? Nektek emberekre van szükségetek. És te csakis azért jöttél vissza, hogy becsapjál minket, és magaddal vihess több ezer embert, akik dolgozhattak volna rátok. De hát elszámítottátok magatokat, Liagea. Ilyen áron nem óhajtjuk megmenteni bolygónk lakosait a túlnépesedéstől.
Liagea hallgatott. Arca lángolt, de tekintete mintha hirtelen eltompult volna. Aztán felemelte a fejét, és minden gyűlölet nélkül, fáradt hangon így szólt:
— Jól kihasználtátok az időt. Sajnálom, hogy nem sokba vettük Riagea szavait.
— Riagea? — kérdezte az elnök csodálkozva. — Emlékszem erre a névre. Parancsnoka volt a ti űrhajóköteléketeknek, és cinkostársatok volt.
— Változnak az idők — ismételte Liagea gúnyosan Viaja szavait. — Mit akartok még tőlem?
— Semmit. Szabad vagy, Liagea.
— Akkor én teszek fel neked egy kérdést. Miért mondtad azt, hogy nincs szükségetek a lakosság megmentésére? Vagy talán a kormányzástok alatt csökkenni kezdett a lakosság száma?
— Nem, a lakosság száma növekszik, méghozzá gyorsabban, mint a te idődben, a ti kormányzástok alatt — felelte Viaja. — De én már megmondtam neked, hogy az a tíz nemzedék, amely a ti kasztotok igája nélkül élt, nem ült ölbe tett kézzel. Te tudod, Liagea, milyen gondosan őriztétek erőtök titkait, köztük az űrrepülés technikájáét is. Mindent magatokkal vittetek. Meg voltatok győződve, hogy az „alacsonyrendű lények” sohasem tárják fel ezeket a titkokat. Kevés idő kellett ahhoz, hogy túlszárnyaljuk technikátokat. Kik építették űrhajóitokat? Azok az emberek itt maradtak a bolygón. Az észt saját kiváltságtoknak tartottátok. Ez volt a legnagyobb hibátok, Liagea! Válaszolok a kérdésedre. A túlnépesedés problémája, amely benneteket egyáltalán nem érdekelt, jóllehet te megpróbáltál az ellenkezőjéről meggyőzni minket, olyan intézkedésekre késztette őseinket, amiket te a saját érdemetekül akartál feltüntetni. Mi magunk elindultunk a világűrbe, véletlenül az ellenkező irányba, mint amerre ti indultatok. Hisz mi nem tudtuk, hogy ti merre repültetek. És megtaláltuk észtestvéreinket, akik megértettek bennünket, és felajánlották a segítségüket. Most már nincs messze az idő, amikor megkezdődik a tömeges emigráció az új hazába, amelyet a két bolygó együttes erőfeszítéssel készített elő.
— Tehát mégiscsak be akartok települni egy idegen bolygóra?
— Amely lakatlan. Arckifejezésedből látom, hogy nem találsz ebben különbséget. Szerinted a Liát lakó alacsonyrendű lények nem érdemelnek sem sajnálatot, sem megértést, ha az olyan „magasabbrendű” lények érdekeiről van szó, mint ti vagytok. De a mi véleményünk szerint te és cinkostársaid az alacsonyrendű lények. Különben sem hiszem el neked, hogy a Lia lakosai vademberek. Szavaid, amelyeket arról a bolygóról mondtál, megcáfolják állításodat. Néhány nap múlva űrhajónk elszáll a Liára. Én tudom, hogy ott testvéreinkre találunk.