— Egyes szám! — mondta Szabó. Átadom az irányítást! Második keresés!
— Második keresés — ismételte közömbösen az ernyőkön nem látható gömb.
Muratovnak eszébe jutott Vereszov magyarázata. Mind a két robot-„ember” a gömbben levő elektronikus agy parancsnoksága alá került, és mostantól fogva csak annak a parancsait hajtják végre. A gömb közelebb volt a helyszínhez, és közvetlen „látó” kapcsolatban állott a végrehajtó gépekkel. Jó „felfogóképessége” van ahhoz, hogy bármilyen meglepetés esetén az embernél sokkal gyorsabban tudjon intézkedni.
A robotgépek szétszéledtek. Az egyik elindult a legközelebbi felderítő hold felé, a másik a rombuszhoz. A telep nem reagált. Úgy látszott, hogy az idegen testek betörése ellen semmiféle védőberendezés nincs. De mindenki jól tudta, hogy a felderítő holdak rendelkeznek ilyen védelemmel. Miért nem működik hát?
Muratov Gianeára nézett. A lány látható érdeklődéssel figyelte a történteket. Semmiféle aggodalom nem látszott arcán. Vajon mire gondol most? Mit érezhet?
A földi emberek behatolni készültek egy olyan titokba, amelyet Gianea honfitársai el akartak rejtem előlük. A lány nem nézhette ezt ilyen közömbösen. Ám külseje semmit sem árult el.
A hármas számú robot hirtelen megállt, megfordult, és visszament a gömbhöz.
— Úgy dönthetett, hogy a vizsgálást sorjában kell végezni — mondta Stone az elektronikus agyra célozva. — Fél, hogy összezavarja az egyszerre kapott információkat.
— Valószínű — bólintott Szabó.
A kettes számú robot akadálytalanul megközelítette a rombuszt. Felgyulladt a jelzőlámpa zöld fénye a vevőkészüléken, és halk zizegéssel megindult a keskeny „nézőke” üvege alatt az írószalag. A robot munkához látott.
A gépek higgadtságával végezte sorjában a műveleteket. Közölte a rombusz méreteit, elmondta, hogy nagyobbik fele a sziklába van süllyesztve, majd hozzáfogott az anyag vizsgálatához, amelyből a külső felülete készült.
Eleinte minden simán ment. A szalagon gyors egymásutánban jelentek meg a vegyi elemek jelei. Vas, alumínium, mangán, kalcium. Ám ekkor kérdőjel következett. Ez azt jelentette, hogy a robot olyan elemmel vagy ötvözettel találkozott, amelyet nem ismer és amelyet nem tudott felbontani alkotórészeire. A második kérdőjel! A harmadik!
— Rosszul működik! — mondta Szabó. — A szerkezet nincs jól átgondolva. Nem tud elvégezni ismeretlen elemzést.
— Nem éppen — hallatszott valakinek a hangja a másik terepjáró hangszórójából. — Benne van bármely analízis, amelyet valaha is a Földön elvégeztek. Azt pedig, amit nem képesek, illetve egyelőre nem tudnak elvégezni az emberek, természetesen ő sem tudja elvégezni.
Látták, amint a robot elővett egy szerszámot. Vágókés lehetett, mert alóla szikrák pattantak ki.
— Az anyag ellenáll — közölte higgadtan az elektronikus agy. — Küldjenek egy másikat.
— Ennél tökéletesebb nincs — felelte Szabó.
— Abbahagyom — mondta a gömb.
A kettes számú robot nyomban eltette a villanyvágókést.
Muratov még soha nem látta effajta gépek munkáját. Kissé furcsa volt számára hallani a dialógusokat, tudva azt, hogy nem két ember beszélget egymással, hanem egy ember a géppel.
— Rosszul működik! — ismételte Szabó. — Éppen abban rejlik a láthatatlanság titka, amit felderítőnk nem volt képes megérteni.
— Próbáljunk meg talán egy kis darabkát levágni a kupolából — ajánlotta Stone.
A gömb elektronikus agya magától is rátalált erre a megoldásra. A robot elindult a legközelebbi kupolához. De itt sem sikerült semmi. Az anyag, amelyből a telep gépcsoportjai készültek, ellenállt minden próbálkozásnak.
A robot visszatért a rombuszhoz. Majd felemelte a kezeit, és rátette a felületére. És megint nem történt semmi.
Hirtelen megváltozott az ernyők színe. Kissé megzöldültek. A rombusz és a mellette álló robot közelebb jöttek, és betöltötték az ernyőt.
Aztán mindnyájan látták, hogy elhomályosult, felolvadt a rombusz felülete, és láthatóvá váltak ismeretlen műszerek vezetékei, fogantyúi, éles kiszögellései. Feltárult a rombusz belseje.
— Ha ez a telep elektronikus agya — mondta Tokarev —, akkor minek kellenek a fogantyúk?
— Talán nem is fogantyúk — szólalt meg Szabó —, hanem valami hozzájuk hasonló. Ne feledjük el, hogy nem földi szerkezettel állunk szemben.
— Erről nem szabad megfeledkezni.
A robot mozdulatlanná merevedett. A vevőkészülék szalagja továbbhaladt, s ez azt mutatta, hogy a kibernet üveg „fejében” a „gondolatok” folytatták munkájukat.
— A séma nem hagyja magát, küldjenek egy másikat — hallatszott a gömb fémhangja.
— Nincs tökéletesebb — felelte Szabó.
De az „abbahagyom” szó nem következett utána. Úgy látszik, a gömb nem adta fel a reményt, hogy segítőtársának mégiscsak sikerül megfejteni a telep elektronikus agyának az övénél láthatóan bonyolultabb sémáját. A rombusz belseje még mindig jól látszott a tv-képernyőn.
A vizuális ernyőn pedig látszott, hogy a hármas számú robot újból elindult a felderítő hold felé. A gömb ki akarta használni az időt. Miután a kettes számú robot egyelőre abbahagyta az információ közlését, parancsot adott a hármas számúnak, hogy lépjen akcióba.
— Úgy látszik, mégiscsak sikerül átvizsgálnunk a telepet, és alaposan megismerkedünk gépcsoportjaival — mondta Stone. — Hol van a veszély, amelyről Gianea beszélt?
A lány meghallotta nevét, és kérdően pillantott Muratovra.
Viktor lefordította az expedíció parancsnokának a szavait, de úgy, hogy ne sértse meg a lányt.
Gianea vállat vont.
— Nem tudom, miben nyilvánulhat meg a veszély — mondta aztán. — De jól emlékszem Riagea szavaira. Azt mondta, hogy ha a földi emberek megpróbálják megközelíteni a telepet, ezzel előidézik a katasztrófát. Ennyi az egész. Kötelességemnek tartottam, hogy figyelmeztessem magukat.
Szavai zavarba hoztak mindenkit.
— Lehet. — kezdte Tokarev, de Stone félbeszakította.
— Gianea félre is érthette Riageát — mondta. — Vagy pedig maga sem sejtette, hogy más értelmet tulajdonított Riagea szavainak. Nem szabad az alaptalan félelem miatt elszalasztani az egyetlen lehetőséget.
— Alaptalan! — mondta Tokarev. — De vajon csakugyan alaptalan-e?
— Mindegy! — Stone bosszúsan legyintett. Láthatóan igen ingerült volt.
„Hátha amiatt, mert érzi, hogy nincs igaza?” — gondolta Muratov.
— Egyetértek Henryvel — mondta Szabó. — Ha hozzáfogtunk, folytatnunk kell.
A többiek hallgattak.
Amíg a fenti beszélgetés lezajlott, a hármas számú robot egészen a felderítő holdhoz ért.
— Nézzék csak! — kiáltott fel Muratov, és a tv-képernyőre mutatott. De ugyanakkor a többiek is észrevették.
A rombusz belsejében mozgás keletkezett. Rövid lobbanások szikraesőként futottak végig a vezetékeken, illetve azokon a holmikon, amelyeket az emberek vezetékeknek néztek.
— Jelzések — jegyezte meg Garcia, aki a tájoló mellett ült. — Ultrarövid hullámok.
Alig fejezte be szavait, erős fénylobbanás ragyogta be az ernyőket. Nagyon vakító volt, és csupán az ernyők tompító hatásának köszönhető, hogy nem vakította el az embereket.
— Előre tudtam! — mondta Stone. — Megsemmisülés?!
Az ernyők továbbra is fény lettek. Ez azt jelentette, hogy az egyes számú robotnak nem esett baja, sőt folytatta a művelet irányítását.