Muratov csaknem futva indult Stone keresésére. Szabó, Tokarev és Vereszov társaságában talált rá az expedíció vezetőjére.
— Figyeljenek csak ide! Nagyon fontos hírem van.
Részletesen beszámolt Gianeával történt beszélgetéséről és saját gondolatairól.
— Ezek szerint — fejezte be szavait — nemcsak szándékukban volt megvalósítani tervüket, hanem bizonyos időt is akartak itt tölteni a Földön. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni?
Muratov bejelentésének óriási hatása volt. Stone izgalmában felugrott a fotelból.
— Igaza van, ezerszer igaza van! — mondta. — Ostobák vagyunk, hogy erre nem jöttünk rá előbb. Az egész helyzet megváltozik. Bármilyen szörnyű veszély fenyegeti is a Földet, az mégsem egyenlő a katasztrófával. Tervük nem pillanatok alatt valósul meg, idő kell hozzá. Mégpedig elég hosszú idő. S akkor már nem is olyan szörnyű a veszély. Szembeszállunk bármilyen veszéllyel. (Stone-nak fogalma sem volt, hogy pontosan elismételte Gianea iménti szavait.) A felderítő holdakat megsemmisítjük a közeli órákban. Maga, Muratov, háromszorosan remek fickó! Másnak fel sem tűnt volna, hogy Gianea spanyolul gondolkodik. Valószínűleg gyerekkora óta beszél spanyolul. Tehát gyerekkora óta tolmácsnak nevelték. Emlékezzenek vissza, hogy egyszer azt mondta, hogy szinte akarata ellenére került ide a Földre.
— Ha mindez így van — szólalt meg Tokarev —, miért kellett Riageának megsemmisíteni az űrhajót és saját magát? Ha ő a Föld barátja volt, logikusabb lett volna, ha eljön hozzánk és figyelmeztet bennünket a veszélyre.
— Igen, ha megtehette volna — jegyezte meg Szabó. — Semmit sem tudunk, ez a legnagyobb baj.
— Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy minden feltevésünk tévesnek is bizonyulhat — mondta Stone. — Lehet, hogy az űrhajót nem semmisítették meg, hanem mégis szerencsétlen véletlen folytán pusztult el.
— Nem, ez lehetetlen — ellenkezett Muratov rövid gondolkodás után. — Gianea ezt mondta: „Az, amit Riagea tett, hiábavaló volt.” Miért volt hiábavaló? Hát azért, mert a felderítő holdak úgyis megkapták a parancsot az akcióra. Ez megint csak a lány szavaiból következik.
— Gianea maga is tévedhet — mondta Stone szokott makacsságával.
Ám nagyon rövid idő múlva kiderült, hogy Gianea nem tévedett.
A hetedik holdexpedíció közleménye figyelmet keltett a Földön, de a legcsekélyebb aggodalmat sem. Az illetékesek megvitatták a hírt, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Földet, vagyis azt, amit az emberek a Földön építettek, semmiféle veszély nem fenyegetheti. Miféle kárt tehetett volna az óriási bolygóban a két apró „tojás”; amelynek hossza negyven méter volt, bármivel legyenek is megtöltve! A legcsekélyebb pusztítást sem okozná a két felderítő hold felrobbanása, még akkor sem, ha az százszorosán felülmúlná is teljes megsemmisülésük erejét, hisz olyan messze keringtek a Föld felszínétől. Csupán arról lehetett volna szó, hogy a mesterséges holdak a földi lakosságra káros anyaggal vannak megtöltve, vagyis az élő szervezetre ható erős kisugárzást bocsátanak ki magukból. De ez is csak abban az esetben, ha valóban kárt akarnak okozni az embereknek, amiben még mindig sokan erősen kételkedtek.
De nem volt semmi alapja, hogy ne higgyenek Gianea szavainak. A riasztójelzést megkapták, és meg kellett tenni a szükséges óvintézkedéseket.
Az űrszolgálat parancsot kapott, hogy azonnal indítsa útnak a „Germán Tyitov” űrhajót, amely vegye üldözőbe a felderítő holdakat, és semmisítse meg őket. Erre az űrhajóra már rég felszerelték a gáz elleni katapultokat. Arra már nem volt idő, hogy még egy űrhajót szereljenek fel a „Tyitov” segítségére.
A rádióobszervatóriumok és a kozmikus sugárállomások fokozottabban figyelték a világűrből a Föld felé érkező valamennyi kisugárzást.
És néhány perc múlva azután, hogy megkapták a rádiógramot, mely szerint mindkét felderítő hold felszállt a Holdról (megszokásból továbbra is így nevezték őket), a lokátorok éber sugarai, a vizuális teleszkópok lencséi, a graviométerek hatalmas erejű csápjai felfedezték őket. Ezek a műszerek a Föld számos mesterséges holdján voltak elhelyezve.
És miután a két „tojás” — amelynek egyik oldala tarka, a másik továbbra is láthatatlan volt — felszállt a holdbéli telepről, mindössze néhány órát repülhetett.
Ilyen szempontból a hetedik holdexpedíció, amely „megijesztette” a felderítő holdakat, nagyon hasznosnak bizonyult. A „tojások”-nak még idejük sem volt, hogy az űrben elváljanak egymástól, amikor a „Tyitov” rajtuk ütött a Hawaii szigetek fölött.
E pillanatban sötét éjszaka borult a Csendes-óceánra. És csak nagyon kevés ember láthatta a megsemmisülést jelző, erős fényvillanásokat, amelyek azt jelentették, hogy a másik világ két felderítő holdja megszűnt létezni.
Vajon sikerült-e bizonyos mértékben megvalósítani feladatukat? Vagy pedig úgy pusztulnak el, hogy gazdáiknak semmi haszna nem volt belőlük? E kérdésekre a választ megsemmisülésük után két órával kapták meg az emberek. Méghozzá pozitív választ.
A felderítő holdaknak sikerült valami igen csekély kárt okozni. Meg kellett hát tisztítani a légkört, és orvosi segítséget nyújtani azoknak, akiket a felderítő holdak kisugárzása ért. A rájuk szerelt berendezés úgy látszik, nyomban azután lépett működésbe, hogy a felderítő holdak felszálltak a Holdról.
Az emberek hamarabb, mint várták volna, megtudták, mi fenyegette őket, mivel akarták sújtani a Föld lakosságát Gianea honfitársai. Céljuk hát ismertté vált.
Akik ismerték az eseményeket — ezek pedig egyelőre még kevesen voltak: vezető tudósok, az űrszolgálat és az obszervatóriumok munkatársai — akaratlanul elmosolyodtak.
Túlságosan lebecsülték a földi tudományt és technikát Gianea honfitársai. Még akkor is, ha a középkorban jártak első ízben a Földön, figyelembe kellett volna venniük a társadalomfejlődés törvényeit, amelyeket feltétlenül ismerniük kellett Ám ők semmit sem láttak előre, és ezért elszámították magukat.
— Egyáltalán nem volna kedvünk nevetni — mondta Marlene Fraser professzor, a neves földi fizikus —, ha néhány évszázaddal előbb valósítják meg tervüket. De még a legutolsó századokban is, amikor az embereket a kizsákmányoló rendszer választotta el egymástól, a jövevények akciója számos gyengén fejlett népet pusztított volna el. De ma. mi okozhat kárt az egyesült emberiségnek?
— Véleményem szerint — tette hozzá egy másik tudós —, tévedünk a felderítő holdak felbocsátásának idejét illetően. Úgy látszik, nem olyan régen tűntek fel a Föld közelében, így tévedésük még érthetetlenebb. Ekkora tévedést csak olyanok követhetnek el, akik elbizakodottak, gőgösök, és egyeseket mélyen megvetnek.
Senki a Földön még csak nem is sejtette, milyen közel járt ez a tudós az igazsághoz.
A veszély elmúlt. Most! Hát a jövőben? Várható-e újabb támadás?
Abból következtetve, hogy Gianea népe között feltűntek a Riageához hasonló emberek, ettől nem kellett tartani. Az ismeretlen emberiség nyilván olyan fejlődést ért el, amikor már lehetetlen a másokkal szembeni ellenségeskedés.
7
— Kezdek nyugtalankodni — mondta Marina.
Felállt, és tenyerével árnyékolva szemét, mereven nézte a végtelen, csillogó víztükröt.
A Fekete-tenger smaragdzöld hullámai lustán csapkodták a partot. Gyöngyházszínű ködbe veszett a látóhatár. Ott, ahol csak sejteni lehetett a látóhatár vonalát, szinte a levegőben úszott egy fehér hajó. Messze volt, és mozdulatlannak tűnt. Fehér felhőpamacs vitorlázott az égen, és elnyeléssel fenyegette a Napot. Szinte teljes szélcsend volt. Csak néha libbent tova kis szélfuvallat, amely nem hűvösséget, hanem még nagyobb hőséget hozott. Gianea fekete hajkoronája sehol sem látszott.