Sok minden szól e feltevés mellett.
Először is, hogy a testeket nem látni a vizuális teleszkópban még közelről sem (a teherűrhajó esete). Ez azzal magyarázható, hogy színük abszolút fekete, és nem verik vissza a napsugarakat. Természetes testeknek nem lehet ilyen színük. Másodszor, a lokátorok távolról „látják”, közelről nem „látják” őket. Ezt már nehezebb megmagyarázni, de feltételezhető (fantáziálni lehet a végletekig), hogy azok, akik felbocsátották ezeket a testeket, meg akarták nehezíteni az embereknek, hogy felfedezzék őket. Hogy ezt miként csinálták, más kérdés. Harmadszor: a testek a bolygók, a Föld forgásával szemben haladnak. Ilyen jelenséggel találkozhatunk a természetben, de nagyon ritkán.
Tehát a Földnek mesterséges holdjai vannak, amelyeket valahol a Földön kívül bocsátottak fel!
Muratovot memóriája szolgálatkészen emlékezteti, hogy ezt a feltevést a huszadik században mondták ki. Valamikor olvasott is róla.
„De hisz az emberek által létrehozott mesterséges holdak a nehézkedés törvényei szerint haladnak — gondolja. — Igen, de csak azért, mert a tehetetlenségüknél fogva repülnek, s nincs hajtóművük. Külső erő esetén a röppálya a legszeszélyesebb irányokat veheti fel.”
Vajon megkönnyíti-e a feladatot ez az újabb feltevés? Nem, inkább megnehezíti. Hogyan találják meg az útvonalat, amikor teljesen ismeretlen az út célja?
Mégis meg kell próbálni. Nyolc pont ismeretes. Két röppályához tartoznak. Hogy melyik melyikhez — nem tudni. De nyolc pont kombinációja négyesével nem olyan sok. És ha az egyik röppályához három, a másikhoz meg öt tartozik? Illetve vagy kevesebb, vagy több?
Váratlanul újabb gondolata támad. Muratov szinte összerezzen, annyira egyszerű, és nagyon de nagyon fontos. Hiszen, ha feltesszük, hogy a testek mesterségesek, akkor magától adódik egy másik feltevés: nem tömörek, hanem üresek. Ez erősen megváltoztatja a tömegükről alkotott véleményt, tehát az összes számításokat is. És persze nem kő, hanem fémtömegűek. Ebben az esetben előfordulhat az is, hogy a Szergej által két testre kiszámított egyik röppálya helyes, ha a tömegéről alkotott véleményt korrigáljuk.
Muratov újból átnézi Szergej minden jegyzetét. Bármilyen ideges volt is Szinyicin munka közben, jegyzetei és következtetései rendkívül világosak, tömörek és szabatosak. Ilyen a beidegződés…
A trópusokon korán virrad. A felkelő nap sugarai száműzik a homályt a szoba sarkaiból. A lámpa már tompa sárga foltként világít. De Muratov ezt észre sem veszi. A programlemezek egymás után tűnnek el a gépben. A kis képernyőn pontosan jelennek meg a számítások eredményei. Az elektronikus matematikus jó segítőtársa az élőnek.
Röppályák! Röppályák! Röppályák! Muratov csak rájuk tud gondolni, csupán ők töltik be egész tudatát. Semmi másnak nem marad benne hely!
Pontosan délelőtt kilenc órakor a frissen borotválkozott, gondosan megfésülködött Szinyicin könnyű fehér öltönyben, élénken, sőt vidám hangulatban érkezett dolgozószobája ajtajához. Ám vidámsága csupán külsőség, szíve tele van aggodalommal és csüggedéssel. Vajon sikerült-e Viktornak, ha csak részben is, ha csak egy picikét is megközelíteni a rejtélyt? Támadt-e újabb gondolata, amely némi fényt árasztana az űrtitok sötétségébe?
Szinyicin jól ismerte Viktor éles eszét, nagyszerű matematikai képességét. Egy tulajdonsága nagyon kifejlődött, s ez igen hasznos egy kutató számára, de hiányzik Szinyicinbőclass="underline" a képzelőerő. Szinyicin gyakorlati ember, Viktor pedig teoretikus.
A tizenhét órás munkának (Szinyicin egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Viktor egész éjszaka dolgozott) hoznia kell valami eredményt.
Nem szabad késlekedni. Az űrhajózási intézet minden pillanatban elkérheti tőlük az egész anyagot. És nem lehet majd nemet mondani, semmiképpen sem lehet. Szinyicin jól tudta, hogy a bolygóközi közlekedést ideiglenesen szüneteltetik, az űrhajók a rakétatereken vesztegelnek, s várják, mikor lesz tiszta az űr a Föld közelében. A Venuson, a Marson, a nagybolygók holdjain, az aszteroidokon levő számos expedíció elől el van zárva a Föld. Valamennyien várnak!
Szinyicin lenyomta a kilincset, és földbe gyökerezett lábbal állt meg a küszöbön. A függönyök leeresztve, a szobában félhomály. Feje alá tett kezekkel (ismerős póz) Viktor alszik a heverőn.
Ám meglepetését nyomban erősebb izgalom váltja fel. Csak nem?
Szergej az asztalhoz ugrik, semmi kétsége afelől, hogy ott találja azt a bizonyos rendkívül fontos, döntő dolgot! Viktor nem tudott volna elaludni anélkül, hogy meg ne fejtse a rejtélyt!
A jegyzettömbből kitépett kis papírszeleten Szinyicin a következőket olvasta:
„Szerjózsa, hurrázhatsz! Ma este megkapjuk «objektumod» fényképfelvételeit. Holnap reggel pedig a másodikat. Röppálya a képernyőn. Kigyönyörködheted magad benne! A másikat számítsd ki magad! Kimerültem, mint egy kutya! Jó éjt!
De megsúgom még neked, hogy mind a két ”objektum” ugyanabból a masszából van. Ezt vedd figyelembe!”
2
Az űrhajózási intézet vezető tudósai nem vesztegethették az időt. Szinyicin rögtön szót kapott.
Röviden jelentette:
— A Föld körül, valószínűleg nagyon régóta, két nem földi eredetű mesterséges hold kering. Egyforma méretűek, belül üresek. Tojásdad az alakjuk. Vagyis hosszanti irányban ellipszis, keresztben kör alakúak. Egy-egynek a hossza negyven méter. De ez még nem biztos adat. Röppályájuk spirális. Mindkét test hol közeledik a Földhöz, hol távolodik tőle. A következtetés, amit a lokátormegfigyelések igazolnak: sebességük állandóan változik. A Föld középpontjától való átlag távolság az első holdnál — kétszáztizennyolcezer kilométer, a másodiknál — száznyolcvanhatezer. A holdak valószínűleg fémből vannak, de az anyag fajsúlyát nem lehet megállapítani: nem tudni, mit tartalmaznak belül. Az első hold átlagsebessége: öt és fél kilométer másodpercenként, a másodiké: hét. A kapott adatok alapján feltételezhető, hogy mindkét holdon még mindig működnek valamiféle hajtóművek. Miután spirális pályán haladnak, a tehetetlenség következtében már rég a Földre vagy a Holdra zuhantak volna. Mindkét holdnak a röppályán elfoglalt helyzete és bármely mozzanata könnyen kiszámítható. Ám közvetlenül megpillantani őket a vizuális teleszkópokban eddig még nem sikerült. Muratov feltételezi, hogy színük abszolút fekete, s ezért láthatatlanok, mivel nem verik vissza a fénysugarakat. Megpróbáltunk fényképfelvételt készíteni infravörös sugarakkal, hiszen ha feketék, a napsugarak erősen felhevítik őket. De a felvétel nem sikerült a több órás exponálás ellenére sem. Ugyanez történt az ibolyántúli, valamint a röntgensugarak iránt érzékeny lemezek alkalmazásakor is.
Egyéni véleményem szerint a holdak nem abszolút feketék, hanem éppen ellenkezőleg: abszolút fehérek. Nehezen megmagyarázható rejtély. Ez minden, amit e pillanatban jelenthetek a tanácsnak. Obszervatóriumunkban a rádiólokátorok segítségével tovább folytatjuk a holdak megfigyelését.
— Nem várhatunk tovább — mondta Henry Stone professzor, az űrhajózási intézet tudományos tanácsának elnöke. — A Föld valamennyi űrhajója tétlenül vesztegel a rakétatereken, a világűrben folytatott minden munka abbamaradt. Tűrhetetlen állapot. Pontosan tudnunk kell, méghozzá minél hamarabb, mik ezek a testek. A bolygóközi közlekedés biztonságát feltevésekre és ellenőrizhetetlen adatokra bízni lehetetlen. Amennyiben a testek bármilyen okból láthatatlanok, nem biztos, hogy a röppályákat helyesen számították ki.