— Én és Muratov biztosak vagyunk benne — szólt közbe Szinyicin.
— Amennyiben a testek láthatatlanok — ismételte Stone, és egy pillantást vetett Szinyicinre —, csupán egy marad hátra: oda kell repülni, és hogy úgy mondjam, saját kezünkkel kitapogatni őket. Kérem, ne sértődjön meg, Szinyicin elvtárs. Saját maga jelentette nekünk, hogy véleménye szerint a holdakban hajtóművek működnek, és a sebességük állandóan változik. Hol a garancia, hogy a röppályák nem változnak meg? Ez bármely pillanatban bekövetkezhet. Nem tudjuk, ki és hogyan irányítja őket. Észlények? Nem valószínű. Esetleg elektronikus agy. Programját pedig nem ismerjük. A vitát elhalasztjuk egy sokkal alkalmasabb időpontra. Az első kérdés: megbízhatunk-e teljesen a kapott adatokban?
— Muratov nevét ismerjük — felelte Mathews professzor. — Szinyicint is jól ismerjük. Véleményem szerint a holdak röppályája jelenleg megfelel az ő számításaiknak.
— Mi a többiek véleménye? — kérdezte Stone.
Mind a tíz jelenlevő egyetértett Mathews-zel.
— Akkor felteszem a második kérdést: kell-e küldeni űrhajókat a két hold keresésére? Ha igen, akkor hányat: egyet, kettőt vagy többet?
A tanács amellett volt, hogy két űrhajót küldjenek fel, mind a két holdhoz egyet-egyet.
— És végül — folytatta Stone —, a harmadik kérdés: veszélytelen-e egy ilyen expedíció?
Szinyicin összerezzent; Stone olyan kérdést érintett, amelyről Viktorral ma reggel beszéltek.
— Szabad szót kérnem?
— Tessék, Szinyicin elvtárs.
— Szeretném elmondani — kezdte Szergej — barátom véleményét erről a kérdésről. S ez az én véleményem is. Sajnálom, hogy Viktor nincs jelen. Tehát szerinte két felderítő rakétával van dolgunk, amelyeket egy másik bolygó tudósai küldtek, hogy bizonyos távolságról tanulmányozzák Földünket. Kétségtelen, hogy mindkét hold valamilyen formában tájékoztatja azokat, akik ide küldték hozzánk. Mindez eléggé szokatlan, de végeredményben természetes. Furcsa, sőt titokzatos — másvalami. Mindent elkövettek, hogy mi, földi emberek, lehetőleg minél később szerezzünk tudomást a két hold létezéséről. A spirális röppályák, a változó sebességek, színük és talán az anyaguk is, amely láthatatlanná teszi őket, s végül a feltétlenül mesterséges és szándékos zavarok akadályozzák e testek lokációs megfigyelését, különösen közelről. Ennyi óvatosság nem lehet véletlen. A legérdekesebb az, hogy mindezek az óvintézkedések olyan technika ellen szólnak, amelyet a Földön a huszadik század első felében használtak, vagyis akkor, amikor a mesterséges holdak megjelentek a Föld körül. Ez azt mutatja, hogy ez nem az első felderítés!
Akik ide küldték hozzánk e hívatlan vendégeket, bizonyára jól ismerik bolygónkat, tudják, hogy észlények lakják, ismerik tudományunk és technikánk színvonalát. De lehetséges, hogy a mai Földet is ismerik. Nem hiába nehezítették meg annyira felderítőik felkutatását és megtalálását. Miről beszél mindez? Tegyük fel, hogy mi küldenénk ilyen felderítőket a szomszédos Naprendszerbe, annak a Napnak valamely bolygójához. Tennénk-e vajon óvintézkedéseket az ellen, hogy a bolygó lakói felfedezzék követeinket? Természetesen, nemi! Ellenkezőleg, mindent megtennénk, hogy felfedezzék őket. Azért, mert mi a másik világ észlényeivel való érintkezés eszközének tekintenénk őket, amellyel hírt adunk létezésünkről, így és csakis így kell cselekedniük bármely világ észlényeinek. Ezzel szemben mit látunk? Ezeket a felderítőket nem azért küldték hozzánk, hogy felvegyék velünk az érintkezést, hanem más céllal. Nekünk, földi embereknek pedig nem szabad ismerni ezt a célt. Ezen kell hát törni a fejünket.
A tanács tagjai nagy figyelemmel hallgatták Szinyicint.
— Kiderül — szólalt meg hosszú hallgatás után Mathews professzor —, hogy szembe találtuk magunkat azzal, amit mindig tagadtunk a világok közötti érintkezésben. Első találkozás idegen észlényekel és. rosszhiszeműséget kell tapasztalnunk a részükről!
— Ugyan miért? — Szinyicin csak nagy nehezen szánta rá magát, hogy ellentmondjon. Viktorral ugyanarra a következtetésre jutottak, mint Mathews. — Nem feltétlenül rosszhiszeműek. Sőt még az is elképzelhető, hogy szándékuk a legbarátságosabb. Például a felderítők veszélyesek, nagyon óvatosnak kell lenni velük. Hiszen annak a fejlődésnek a színvonala, amely ilyen kísérletekre képes, kizárja az alantas ösztönöket! — kiáltott fel, amint észrevette a hallgatók arcán a kételkedést. — Veszélyesek lehetnek ránk! Az óvintézkedések, amelyeket a felderítők ideküldői tettek, ezt jelenthetik: „Figyelem! Veszélyes!” Hátha antianyagokból vannak? Ez már az én egyéni véleményem — tette hozzá Szinyicin lejjebb eresztett hangon.
— Ön ezt a következő pillanatban nyomban visszavonja — mosolyodott el Stone. — Emlékezzék vissza a Föld-Mars között közlekedő űrhajó esetére. Ismeretlen test súrolta az űrhajó oldalát. Most már tudjuk, hogy az egyik mesterséges hold volt. Súrolta, behorpasztotta, de semmiféle szerencsétlenség nem történt.
— Helyes, erről megfeledkeztem — mondta Szinyicin.
— Az, amit most hallottunk — folytatta Stone —, ha igaz, ha nem, igazolja e kérdésem megalapozottságát: veszélytelen-e a kijelölendő expedíció útja?
Az előbb azt mondottam, hogy észlények jelenléte a mesterséges holdakon kétséges, valószínűtlen.
De megfeledkeztem arról, hogy ezek a mesterséges holdak immár száz, vagy annál is több éve tartózkodnak itt. Tehát élőlények nem lehetnek. Még ha a másik világ lakói nagyon hosszú életűek volnának is, semmi értelme, hogy száz évre bezárkózzanak a szűk helyiségbe. Ha irányítják a holdakat, akkor csakis távolról, vagy elektronikus aggyal. Ez esetben talán nincs kockázat? Egyszerűen megsemmisíthetjük a két holdat, és ezzel kész? Érzésem szerint rossz szándék nincs, és nem is volt. De feladatukat akkor is végrehajtották.
— Ezt semmiképp nem tudhatjuk — szólt közbe Stanislaw Leszczynski, a tanács tagja. — Ha a hajtóművek még most is működnek, ez annyit jelent, hogy ennyi időre állították be őket, s még szükség van rájuk. De nem arról van szó, hogy ideküldőiknek szükségük van-e vagy nem e mesterséges holdakra. Teljes erkölcsi jogunk megsemmisíteni őket. Gazdáik nem törődnek velünk, s nem vonnak felelősségre. Még csak nem is gondolnak ránk. Meg kell érteniük, hogy a láthatatlan testek bolygónk közelében, amelyen a technika elérte a bolygóközi közlekedés színvonalát, nagy veszélyt jelentenek!
A kérdést csakis így tehetjük feclass="underline" szükségünk van-e ezekre a mesterséges holdakra? Szükséges-e megismerkednünk szerkezetükkel, hajtóműveikkel, a rájuk szerelt műszerekkel? Ha igen, akkor nemcsak meg kell keresnünk őket, hanem be is kell hatolnunk belsejükbe. Ha nem, kockázat nélkül meg kell semmisíteni őket.
— Aligha lesz itt két vélemény — mondta Stone.
— A két világ technikája nem lehet teljesen azonos. Valami hasznosat feltétlenül találunk benne. Például a lokációs zavarások módszerei, a „láthatatlanság”, a szomszédos Naprendszereket egymástól elválasztó feneketlen űrön keresztül történő hírközlés módszere. Bár még azt sem tudjuk, szomszédosak-e?
— Száz szónak is egy a vége: szükséges és kész. — Leszczynski a nyomaték kedvéért az asztalra csapott. — Ha egyszer tudjuk, hogy a veszély fennáll, akkor ne két űrhajót küldjünk mindkét holdhoz, ahogy azt elhatároztuk. Küldjünk először egyet az egyikhez, majd a másikhoz. És csakis önkéntesek mehetnek.