— Heather, Moha, Therru!
A gyerek nyomban előbukkant a fejőállás mögül, és megállt. A maga megszokott módján engedelmeskedett Tenar hívó szavának, de nem jött közelebb, hogy üdvözölje vagy az ő üdvözlését fogadja.
— Therru, szaladj le gyorsan a faluba, és hívj ide valakit… valami erősebb embert! Egy sebesült férfi fekszik odafönt a sziklán.
Therru nem mozdult a helyéről. Eddig még sohasem járt egyedül a faluban. Megdermedt az engedelmesség és a félelem kettős szorításában. Tenar megértette a helyzetet, és megkérdezte tőle:
— Moha néne itt van? Vagy Heather? Hárman biztosan elbírjuk. Csak siess, már Therru, siess! — Biztos volt benne, ha védtelenül otthagyja Kóbort, föltétlenül meghal. Nem lesz már, mire visszaér hozzá. Meghal, lezuhan, elragadják a sárkányok. Bármi megtörténhet. Sietnie kell, nehogy valóban megtörténjen. Kovát is a szántóföldjén vitte el a szélütés, amikor nem volt ott mellette. Egyedül kellett meghalnia. A juhász talált rá a sövény tövében. Oromon is elment, és ő nem tudta visszatartani, nem kölcsönözhetett neki lélegzetet. Kóbor is hazajött, hogy itthon érje a vég, és ez valóban mindennek a vége volt, nem tehet semmit ellene, és mégis mindent meg kell tennie! — Siess már, Therru! Hívj gyorsan akárkit!
Tétova léptekkel maga iramodott meg a falu felé, de ekkor észrevette, amint a vén Moha igyekszik felé a legelőn át, vastag galagonyabotjára támaszkodva.
— Engem szólítottál, aranyoskám?
Moha megjelenése egy pillanat alatt megnyugtatta. Lassan nyugodtabban lélegzett, és a gondolatai is rendeződtek valamennyire. Nem vesztegette az időt kérdezősködésre, hanem meghallván, hogy egy sebesült embert kell lehozniuk a sziklákról, fölkapta a vastag vászon derékaljat, amelyet Tenar szellőztetni tett ki, és máris vonszolta magával a Meredély széle felé. Ketten ráhengerítették Kóbort, és nehezen vonszolták terhüket hazafelé, amikor az ösvényen megjelent Heather, a mögötte trappoló Therruval és Torkossal. Heather fiatal volt és erős. Az ő segítségével már fölemelhették a derékaljat, mint egy hordágyat, és lecipelhették a férfit a házhoz.
Tenar és Therru az egyetlen, hosszú helyiség nyugati falában lévő benyílóban aludt. A túlsó falnál csak Oromon ágya állt, sűrű szövésű vászonlepedővel letakarva. Arra fektették le a férfit. Tenar betakargatta Oromon pokrócával, miközben Moha varázsigéket dünnyögött az ágy körül, Heather és Therru pedig távolabb állva figyelte őket.
— Most hagyjuk őt nyugodtan — mondta Tenar, és a ház elülső részébe terelte mindkettőjüket.
— Ki ez? — kérdezte Heather.
— Mit keresett odafönt a Meredélyen? — faggatózott a vénasszony.
— Te ismered őt, Moha. Ő is Oromon… Aihal tanítványa volt valaha régen.
A javasasszony megrázta a fejét.
— Az egy Égeresből való legényke volt, aranyom — mormolta. — Az, aki most Kútfőben a fővarázsló.
Tenar bólintott.
— Nem, aranyom — tiltakozott Moha. — Ez itt ugyan hasonlít rá, de mégsem ő. Ez az ember nem varázsló, még csak nem is valami mágus.
Heather közben derűsen szemlélte őket. Jórészt nem értette, mit mondanak neki az emberek, de mindig szórakoztatta a beszédük.
— De én jól ismerem, Moha. Ez Karvaly. — Amint kimondta a nevet, Kóbor mindennapi nevét, hirtelen gyengédség fogta el. Most először gondolta és érezte igazán, hogy valóban ő az, és az első találkozásuk óta eltelt évek szoros kötelékkel fűzik össze őket. Valaha régen, a sötétségben, mélyen a föld alatt fölvillant egy csillagpontnyi fény és annak világában az ő arca. — Jól ismerem őt, Moha. — Elmosolyodott… egyre fölszabadultabban… — Ő a legelső férfi, akit megláttam — tette hozzá.
Moha magában dünnyögött, és kínosan fészkelődött. Nem szívesen mondott ellent „Goha asszonyságnak”, de most a szavai csöppet sem győzték meg.
— Akadnak mindenféle trükkök, álcák, torzulások, átváltozások. Jobb, ha óvatos leszel, aranyom. Hogyan kerülhetett oda, ki a vadonba, ahol rátaláltál? Látta őt bárki, amint keresztülvágott a falun?
— Hát egyikőtök sem… látta…?
Csak meredtek rá némán. Már majdnem kimondta: „a sárkányt”, de nem volt hozzá ereje. Nyelve és szája képtelen volt a szó megformálására. Hanem a szó magától előbújt, kibukkant sóhajtó ajkán:
— Kalesszint?
Therru elkerekedő szemmel meredt rá. A gyerek felől meleg, sőt forróság áradt, mintha lázban égne. Nem szólt semmit, csak a szája mozgott, akárha azt a nevet ismételné, és a láz tüze még jobban fölizzott körülötte.
— Csalás — dörmögte Moha. — Most, hogy a mi varázslónk eltávozott, mindenféle ármánykodásra számíthatunk.
— Atuanból Enyhelyre, Enyhelyből Gontra Karvallyal jöttem, egy kis, nyitott csónakon — szögezte le Tenar szárazon. — Te is láthattad, amikor elhozott ide. Akkor még nem volt főmágus. De ugyanaz, ugyanaz az ember volt mégis. Talán másnak is vannak ilyen sebhelyek az arcán?
A sarokba szorított öregasszony elhallgatott, próbálta összeszedni magát. Odanézett a kislányra.
— Nincsenek — motyogta. — De…
— Gondolod, hogy én nem ismerném meg őt? Moha szája megrándult, homloka összeráncolódott, a kezére pislogva összedörzsölte az ujjait.
— Akadnak gonosz dolgok ezen a világon, asszonyom — mormolta. — Olyanok, amelyek megszállják egy ember alakját, belebújnak a testébe… de a lelke nincs sehol… azt fölfalják…
— A sötétség erői?
Moha megremegett a nyíltan kimondott szó hallatán. Bólintott.
— Azt beszélik, egyszer régen Karvaly itt járt, jóval a te idejöttöd előtt. És valami sötét erő kísérte… üldözte az útján. Lehet, hogy…
— A sárkány, aki most idehozta, kimondta az igazi nevét — fortyant föl Tenar. — És én ismerem azt a nevet. — Hangjában megcsikordult a vajákos makacs gyanakvása miatti harag.
Moha némán állt a helyén. Hallgatása erősebb érv volt bármilyen beszédnél.
— Talán a halála veti rá ezt az árnyékot — tétovázott Tenar. — Lehet, hogy haldoklik. Nem tudom. Ha Oromon…
Amint az öreg varázslóra gondolt, szemét ismét elöntötték a könnyek. Az jutott eszébe: Kóbor későn érkezett. De lenyelte a könnyeit, és a fásládához lépett, hogy némi rőzsét vessen a tűzre. Therru kezébe nyomta a vizeskannát, hogy töltse meg, és közben hozzáért az arcához. Az összeforrt, érdes sebhelyek forrón izzottak, bár a kislány nem volt igazán lázas. Tenar nekihajolt a tűz fölszításának. E pompás háztartásban… egy vajákos, egy nyomorék és egy félnótás társaságában valakinek meg kell tennie, amit lehet… és nem szabad szipogásával megriasztania a gyereket. A sárkány azonban elröpült. Hát nem jön ide már semmi más, csak a halál?
ÖTÖDIK FEJEZET
Jobbulás
Úgy feküdt ott, mint egy hulla, de nem volt halott. Vajon merre járhatott? Min mehetett keresztül? Éjjel, a tűz halvány fényében, Tenar lefejtette róla elrongyolódott, izzadságtól megkeményedett ruháit. Megmosdatta és úgy, csupaszon hagyta feküdni a vászonlepedő és a puha, súlyos kecskeszőr takaró között. Bár alacsony, karcsú férfi volt, mégis valahogy tömör és erőteljes. Most viszont vézna volt, csontig lefogyott, elhasználódott lett és törékeny. Még a vállán és a bal arcán, halántékától az álláig végigszántó sebhelyek is megvékonyodtak valahogy, ezüstösre sápadtak. A haja szürkére őszült.