— Majd igyekszünk — felelte Tor. — De nem kezeskedem róla, hogy egykettőre célt érhetünk.
— A segítségetekre lehetek — jelentette ki John Eye. — Én ebben a városban laktam. Ha a város valamelyik pontját felismerem, akkor már könnyen meg tudom határozni azt a helyet, ahol az Intézet állt. Egyébként mi szükségetek van erre?
Ne kérdezz semmit — felelte rendíthetetlen Aerowell. — Hamarosan megtudod. Akkor hát lássunk munkához.
Az Életrekeltő Intézet munkatársai, továbbá Aerowell, John Eye, Szemonyij, Szikra és a régészek lassan ereszkedtek lefelé a tompazöld, széles lépcsőn az egykori Életrekeltő Intézet alagsorába. Az épségben maradt villanyhálózatba áramot kapcsoltak, a hosszú folyosók Fényben úsztak.
Beléptek egy alacsony, ovális boltívvel díszített helyiségbe. A falak mentén tömör tartályok sorakoztak, amelyeket felülről matt kupola borított. Minden tartály mellett rádiótechnikai készülékkel felszerelt kis pultok csillogtak.
— Ezek a készülékek tartalmazzák az életrekeltéssel kapcsolatos utasításokat — mondta John Eye.
Aerowell felvillanyozottan fordult hozzá:
— Te tudod, hogyan kell őket bekapcsolni?
— Igen, tudom.
Akkor, légy szíves.
John Eye izgatottan kapcsolta be egymás után az összes készülékeket. Az ősi nyelven hangzottak fel a szavak:
— Szinyegor. Harmincéves. Életre keltendő a huszonötödik század harmincadik évében.
A másik feljegyzés így hangzott:
— Anna Szokol. Negyvenéves. Életre keltendő a huszonhatodik század tizedik évében.
És hirtelen… mindannyian jól látták, hogy a múltból jött ember elfehéredett, megingott, és a szívéhez kapott. Aerowell erős kézzel megragadta. Az erősítőből azonban áradtak a nyugodt szavak:
— Marianna, huszonkét éves. A mesterséges klinikai halál állapotában van. Életre keltendő az első galaxison kívüli, a Nagy Magellán Felhőre indult expedíció visszatérése után. A felszállás időpontja — kettőezer-ötvennyolc. Az expedíció vezetője Georgij Gora. A kísérletet az elaltatott kívánságára hajtottuk végre.
— Hát ezért kerestétek az Életrekeltő Intézetet! — szólalt meg halkan John Eye. — De honnan tudtatok Mariannáról, és arról, hogy itt van? Hiszen ezt én sem tudtam!
— Marianna a te szerelmed? — kérdezte természetellenes élénkséggel Szikra.
Aerowell hamiskásan mosolygott. A lány elpirult. John Eye figyelmesen és barátságosan nézett a lányra:
— Nem. Marianna Georgij mennyasszonya.
— A Világmindenségi Archívum anyagából szereztem erről tudomást — vágott a szavába Aerowell. — Az anyagra az Archívum egyik fiatal munkatársa, Szvetozár bukkant rá.
— És mit szándékoztok tenni Mariannával?
— Természetesen életre keltjük… Ne csodálkozz. Te csak most lépsz be az új világba. Hamarosan sor kerül a Világok Tanácsának ülésére. Ott sok érdekeset hallasz majd…
A legidősebb tudós intésére a tartályt felnyitották. A tartály mélyén, áttetsző takaró alatt, káprázatos szépségű fiatal nő feküdt. Hosszú szempillái beárnyékolták sápadt arcát, dús, fekete hajfonata koszorúként övezte fejét, bőre megőrizte napbarnított, rózsás színét, két karja a mellén nyugodott. Azt a hatást tette a szemlélőre, mintha csupán mély álomba merült volna.
— Ő az — suttogta John Eye, és a jelenlévők legnagyobb csodálkozására elsírta magát. De ezek a könnyek az öröm és a boldogság könnyei voltak.
Marianna tízezer év múltán visszatért az életbe, egy új, csodálatos világba…
A jövő világa
Szikra John Eye-t egy kis szobába vezette. A falak tompa fényben csillogtak. A középen egy asztal és két szék állt. Az asztalt virágok díszítették, a szobában különben nem volt semmi más. Az űrhajós a lányhoz fordult:
Te már beszéltél arról, hogy kapcsolat áll fenn a többi világgal, é egyetlen másodperc alatt összeköttetésbe lehet lépni velük. Nem lehet ugyanígy kapcsolatot teremteni a többi Tejútrendszerrel is?
— De lehet.
— És tettetek már ilyen kísérletet?
— Értem, hogy miért kérdezed. Már megpróbáltunk kapcsolatot teremtem a Nagy Magellán Felhővel. De egyszer sem sikerült. A tudósok eddig nem értették, hogy mi ennek az oka. De most, hogy te visszatértél onnan, minden világos lett. Ezzel foglalkozik a tanács. Nyugodt lehetsz, olyan döntés születik majd, amelyet te is óhajtasz…
John Eye kutató pillantást vetett a lányra:
— Te tudod, hogy mi az én óhajom?
— Igen — felelte Szikra, nagy zavarban. — Te elfelejtkezel arról, hogy az emberek nemcsak a tudományt fejlesztették tovább, hanem önmagukat is, megérző képességüket is. A közeli barát lelke feltárul előttük, nincs szükség szavakra. Amit az ember érez, azt érzi a barátja is…
A lány zavarba jött, majd a falhoz lépett, és valamit bekapcsolt. Lopva egy pillantást vetett útitársára, csak úgy sebtében, majd elkomorodott. Kialudt a fény. Szikra hangja csendült feclass="underline"
— Most pedig megkezdjük utazásunkat a rendszerben.
A falak szétolvadtak, eltűntek. Az űrben csillagok fénylettek, lobogott a Nap óriási korongja. Valamiféle bolygó közeledett. Izzó sivatagok, mély repedések és ritka gázok tölcsérei váltakoztak rajta…
— A Merkúr? — kérdezte John Eye.
— Igen — felelte a lány.
A következő képeken az objektív szinte behatolt a bolygó mélyebb rétegeibe. És itt, ebben a szédítő mélységben John Eye nagyszabású állomásokat, a Nap tevékenységét figyelő obszervatóriumokat, vákuumkondenzátorokkal dolgozó energia-irányítópultokat pillantott meg. Az irányító munkát a robotgépek, az ember nélkülözhetetlen segítőtársai látták el.
— A Merkúron tulajdonképpen csupán az energiaellátás tudományos-technikai és biztosító központjaink működnek — mondta Szikra. — De menjünk tovább.
Ismét feltűnt az űr feneketlen mélysége. A csillagok között felbukkant egy ködborította bolygó gömbje. Egyre közeledett, majd teljesen betöltötte a képernyőt.
— A Venus — jelentette ki ünnepélyes hangon Szikra. — Valamikor én is itt dolgoztam.
Eléjük tárult a bolygó látképe. A komor messzeségekben az óceán súlyos, violaszínű hullámai hömpölyögtek. A partokon sudár, piros és fehér színű faültetvények húzódtak. A dús lombok nagy gyümölcsöket termettek.
A fákon túl, a hegyek között valamiféle építmény fehér kupolái villogtak a távolban.
— A Venus Mezőgazdasági Nemesítő Intézete — magyarázta Szikra. — Látod azokat a terméseket? Ez óriási eredmény. Ezek a gyümölcsök mindent tartalmaznak, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Hamarosan kaphatók lesznek mindenhol. Meglep, hog itt milyen nyugalom honol? Igen, a ti időtökben ez a bolygó valóságos pokol volt. Vulkánok, mérgező atmoszféra, magas hőmérséklet. Sok minden történt azóta. Semlegesítettük a vulkánokat, megtisztítottuk a levegőt, és olyan növényeket ültettünk, amelyekre szükségünk van. És most a Venus a Föld nővére.
John Eye még meg sem tudta emészteni a látottakat, amikor a képernyőn már a Tejútrendszer más pontjai tűntek fel.
John Eye az űrállomások százait járta be, olyanokat, amelyek a Nap körül keringtek, eljutott olyan aszteroidokra, amelyeken obszervatóriumok működtek és olyan biológiai állomások, amelyek a súlytalanság állapotában növényeket termesztettek, és állatokat tenyésztettek, megfordult az energiaellátási űrkikötőkben és tárolóhelyeken, még a Plútón is, ahol az asztrobiológusok olyan állatfajták kitenyésztésével kísérleteztek, amelyek képesek megélni a bolygóközi térségekben is. Amint Szikra magyarázta, ebben a vonatkozásban már nagy sikereket értek el.