— Nem — szólalt meg Ángyi egy kis idő múlva. — Még mindig non capisco, máj herr.
A férfi fölállt és levert némi port bőr térdnadrágjáról.
— Azt hiszem, azt mondja, hogy valaki halott — jelentette ki Magrat. — Valaki a kastélyban.
— Hát, azt kell mondjam, úgy néz ki, hogy mindenki roppant örvend ennek — közölte Mállotviksz Néne komoran.
Az új nap fényében a falu sokkal derüsebbnek látszott. Mindenki folyton boldogan odabiccentett a boszorkányoknak.
— Azért van ez így, mert alighanem a földbirtokos az — sugalmazta Ogg Ángyi. — Valamelyest vérszopó volt, azt hiszem, azt mondja.
— Á! Akkor erről van szó. — Néne kezét dörzsölte és helyeslően pillantott a reggelizőasztalra, amit kihurcoltak a napsütésbe. — Mindenesetre az ennivaló határozottan följavult. Kérem a kenyeret, Magrat!
— Mindenki állandóan mosolyog és integet nekünk — mondta Magrat. — És csak nézzétek ezt a rengeteg ételt!
— Ahogy ez várható is volt — válaszolta Néne tele szájjal. — Csak egyetlen éjszakája vagyunk itt náluk és máris megtanulták, hogy szerencsét hoz, ha kedvesek a boszorkányokhoz. És most segíts levenni ennek a méznek a tetejét!
Az asztal alatt Csöves ült és mosakodott. Hébe-hóba böfögött egyet.
Vámpír támadt már életre halottaiból, a sírjából, a kriptájából, de még soha egyiknek se sikerült macskából.
Kedves Jászón és mindenki a 21-es, 34-es, 15-ös, 87-es és 61-es házszám alatt, de nem a 18-ban, amíg az a perszóna vissza nem adja a tálat, amit igenis kölcsönvett, akármit álícson is.
Hát itten vagyunk, tyű de jó móka, nehogy ENGEM fagasatok tökökről, ámbár nincs semmi baj. Rajzolok egy képet róla, ahol múlt északa megszáltunk tettem egy X-et a szobánkra, ahol a szobánk van. Az idő…
— Mit csinálsz, Gytha? Mi készen állunk az indulásra.
Ogg Ángyi főlnézett, arca még mindig csupa ránc a fogalmazás megerőltetésétől.
— Azt gondoltam, hogy jó lenne küldeni valamit Jászónunknak. Tudod, hogy abbahagyja az aggódást. Szóval csináltam egy rajzot erről a helyről egy darabka kartonra és Máj Herr, ez itt, oda fogja adni valakinek, aki mifelénk megy. Sose lehessen tudni, még akár el is juthat.
…továbbra is szép.
Ogg Ángyi megnyalta a ceruza végét. Nem első ízben a világegyetem története folyamán, olyasvalaki, akinek rendes körülmények között a kommunikáció oly könnyedén megy, mint az álmodás, leblokkolt, ötlet híján, amikor szembekerült az üres vonalakkal egy lap hátoldalán.
Hát ez minden mostanáig, majd hamarosan írok úlyra ujra MAMI. U.I. a Macska nagyon Nyavalásnak lácik asszem hiányzik neki az Othona.
— Jössz már végre, Gytha? Magrat már próbálja beindítani nekem a söprűmet.
U.U.I. Néne Szeretetel üdvözöl.
Ogg Ángyi hátradőlt, elégedetten a jól végzett munka tudatával.[7]
Magrat eljutott a városka főterének széléhez, és megállt pihenni.
Meglehetős tömeg gyűlt össze, hogy megbámuljanak egy nőt lábakkal. Bár nagyon udvariasan tették. De valahogy ettől még rosszabb lett.
— Nem száll föl, hacsak nem rohansz tényleg nagyon gyorsan — magyarázta s tudta, amint kimondta, hogy ez milyen hülyén hangzik, különösen, ha külföldiül hallgatják. — Azt hiszem, ezt nevezik nehézségi erőkifejtésnek.
Nagy levegőt vett, homlokát ráncolta az összpontosítástól s ismét előrelendült.
A söprű ezúttal beindult. Rándult egyet Magrat kezében. A cirokszálak zizegtek. Sikerült üresjáratba csúsztatnia, még mielőtt a söprű végigvonszolhatta volna a földön. Az egyik dolog Mállotviksz Néne söprűjével — amely a nagyon régimódiak közül való, akkoriban készítették, amikor a söprűket még strapabírónak konstruálták s nem úgy, hogy tíz év után szétessenek a szútól — kapcsolatban az, hogy ugyan elindításához kellett némi noszogatás, de amikor elindult, nem lazsált.
Magrat egykoron fontolóra vette a boszorkánysöprű szimbolikájának elmagyarázását Mállotviksz Nénének, aztán úgy döntött, mégsem teszi. Rosszabb lett volna, mint a veszekedés a májusfa jelentéséről.
Az elindulás némi időbe telt. A falusiak ragaszkodtak ahhoz, hogy ételt adjanak ajándékba. Ogg Ángyi beszédet mondott, amit ugyan senki sem értett, ám általánosan megéljenezték. Csöves, aki olykor-olykor csuklott egyet, fölszívódott szokásos helyére Ángyi söprűjének cirokszálai közt.
Amikor az erdő fölé emelkedtek, egy vékony füstcsóva is fölszállt a kastélyból. Aztán jöttek a lángok.
— Embereket látok táncolni előtte — jelentette Magrat.
— Mindig veszedelmes üzlet az ingatlan bérbeadás — nyilatkozta Mállotviksz Néne. — Gondolom, a pasas kissé hanyag volt, amikor tatarozásra és tetőjavításra és effélékre került sor. Az emberek nehezményezik az ilyesmit. Az én háziuram két szalmaszálat sem tett keresztbe a kunyhómon, amióta ott lakom — fűzte hozzá. — Ez gyalázat. Arról nem is beszélve, hogy én öregasszony vagyok!
— Azt hittem, tiéd a kunyhód — mondta Magrat, miközben a söprűk útnak indultak a vadon fölött.
— Csak hatvan éve nem fizet lakbért — helyesbített Ogg Ángyi.
— És az az én hibám? — kérdezte Mállotviksz Néne. — Nem az én hibám. Én igazán kész vagyok fizetni. — Lassú, önelégült mosolyba húzódott az arca. — A háziúrnak csak kérnie kellene — tette hozzá.
Ez a Korongvilág fölülnézetben, felhőalakzatai hosszú, kanyargós mintákban keringenek.
Három pont bukkant elő a felhőrétegből.
— Értem már, hogy miért nem jön divatba az utazás. Ezt nevezem unalomnak! Más sincs, csak erdő órákon és órákon át.
— Igen, de a repülés gyorsan eljuttat téged máshová, Néne.
— Mindegy, mióta repülünk?
— Körülbelül tíz perce, amióta utoljára kérdezted, Eszme.
— Nem megmondtam? Unalmas.
— A nyélen ücsörgés, az, ami nem tetszik nekem. Szerintem lennie kellene egy különleges söprűnek a hosszú utakra, nem igaz? Olyannak, amin ki tudsz nyújtózkodni és szundíthatsz egyet.
Ezen eltöprengtek.
— És amin enni lehet — fűzte hozzá Ángyi. — Úgy értem, igazi étkeket. Mártással. Nem csak szendvicseket meg afféléket. — A légi szakácsművészet kísérletét egy kis olajrezsón kapkodva kellett korlátozni, miután azzal fenyegetett, hogy lángra lobbantja Ángyi söprűjét.
— Szerintem megtehetné az ember, ha lenne egy igazán nagy söprűje — állította Magrat. — Akkora, mint egy fa, mondjuk. Akkor egyikünk csinálná a kormányzást és valaki más meg a főzést.
— Ez sosem fog bekövetkezni — felelte Ogg Ángyi. — Mégpedig azért, mert a törpék egy egész vagyont fizettetnének veled egy olyan óriási nyélért.
— Igen, de megtehetnéd azt — folytatta Magrat belemelegedve a témába -, hogy fizetséget kérsz az emberektől az utaztatásukért. Biztos rengeteg ember akad, aki torkig van az útonállókkal… meg a tengeribetegséggel meg ilyesmikkel.
— Mit szólsz hozzá, Eszme? — tudakolta Ogg Ángyi. — Én csinálom a kormányzást, Magrat meg a főzést.
7
Ogg Ángyi számos lapot küldött haza a családjának, melyek közül egy sem érkezett meg hazamenetele előtt. Ez megfelel a hagyományoknak és a világegyetemben mindenütt így történik.