— És akkor én mit fogok csinálni? — firtatta gyanakodva Mállotviksz Néne.
— Ó… hát… kell legyen valaki, aki, tudod, üdvözli az embereket a söprűn és odaadja nekik az ennivalót — válaszolta Magrat. — És megmondja nekik, mit kell tenni, ha, például, a varázslat fölmondja a szolgálatot.
— Ha a varázslat fölmondja a szolgálatot, mindenki lezuhan a földre és meghal — mutatott rá Néne.
— Igen, de valakinek meg kell mondania nekik, hogyan csinálják ezt — szögezte le Ogg Ángyi Magratra kacsintva. — Nem fogják tudni, hogy kell, mert járatlanok a repülésben.
— És nevezhetnénk magunkat… — Elhallgatott. Mint mindig a Korongvilágon, amely pont az irrealitás legislegszélén helyezkedik el, a valódiság apró darabkái besurrantak valahányszor valaki elméje megfelelően rezonált. Most is ez történt.
— …mondjuk, Három Boszorkány Repülőben — fejezte be. — Ehhez mit szóltok?
— Söprűk Repülőben — helyesbített Magrat. — Vagy Repülő… Csészealj…
— Semmi szükség belekeverni korongonkívülieket — húzta föl az orrát Néne.
Ogg Ángyi álnokul pillantott Nénéről Magratra.
— Nevezhetnénk Vir… — kezdte.
Egy széllökés elkapta mindhárom söprűt és megperdítette őket. Kurta pánik után a boszorkányok visszanyerték az irányítást fölöttük.
— Ez mind badarság — motyogta Néne.
— Hát, mindenesetre telik vele az idő — közölte Ogg Ángyi.
Néne morózusan nézett a lenti zöldellésre.
— Sose leszel képes rávenni az embereket erre — jelentette ki. — Nagy szamárság az egész!
Kedves Jászón en famile,
Túloldalon a lap hátsó felén legyetek szívesek megnézni a melékelt vázlatát annak ahol valami király meghalt és eltemeték fogalmam sincs mér. Ez valami faluban van ahol múlt északa megszáltunk. Ettünk valami rágós izét sose találná ki az ember hogy tsiga de nem rosz, és Eszme háromszor is vett, mielőtt rájött és aztán Veszekedett a szakácsal és Magrat egész északa hányt már csak a gondol atyától is és ment a hasa. Gondolok rátok szerető MAMITOK. UI az árnyékszék it kész UNDOR, házon BELÜL vanak, enyit a HIGÉNIÁRÓL.
Eltelt számos nap.
Egy csöpp országban egy csöndes kis fogadóban Mállotviksz Néne ült és mélységes gyanakvással szemlélte az ételt. A tulaj annak kétségbeesett arckifejezésével körözött, aki tudja, még mielőtt belekezdene, hogy ebből a játszmából nem fog győztesként kikerülni.
— Jóízű, egyszerű otthoni koszt — mondta Néne. — Ez minden, amit kérek. Ismertek. Nem vagyok követelőző fajta. Senki sem mondhatja, hogy követelőző fajta vagyok. Csak egyszerű étkeket akarok. Nem csupa zsírt meg hasonlót. Van abban valami természetellenes, hogy amikor panaszkodsz valami miatt a salátádban, kiderül, hogy az nem más, mint amit rendeltél.
Ogg Ángyi begyűrte a szalvétát a ruhája nyakába és nem szólt semmit.
— Mint az hely tegnap este — folytatta Néne. — Azt gondolnád, hogy biztonságban leszel szendvicsekkel, nem? Úgy értem… szendvicsek? A lehető legegyszerűbb étel a világon. Azt hinnéd, még a külországiak sem képesek a szendvicset rosszul csinálni. Hah!
— Nem szendvicsnek nevezték, Néne — igazította ki Magrat, akinek tekintete a tulajdonos serpenyőjén időzött. — Úgy hívták… azt hiszem, végyasztalnak hívták.
— Klassz volt — jelentette ki Ogg Ángyi. — Én különösen szeretem a pácolt sós heringet.
— De azok biztos azt hitték, hogy hülyék vagyunk és nem vesszük észre, hogy lehagyták a fölső szelet kenyeret — vágta ki Néne diadalmasan. — Hát, én aztán mondtam nekik egyet s mást! Legközelebb kétszer meggondolják, mielőtt megpróbálják az embereket csalárdul megrövidíteni egy szelet kenyérrel, ami jogosan az övék!
— Az biztos — mondta sötéten Magrat.
— És én elítélem ezt az egész hóbortos névadást mindenféléknek, hogy az ember azt se tudja, mit eszik — közölte Néne eltökélve, hogy a nemzetközi szakácsművészet árnyoldalait maradéktalanul föltárja. — Az olyan eledelt szeretem, ami kereken megmondja, micsoda, mint például… hát… darázsfészek vagy… vagy…
— Borzas Kata — bökte ki szórakozottan Ángyi. Némi bizakodással nézegette a palacsintakészítés folyamatát.
— Úgy van. Igazi, tisztességes étel. Úgy értem, vegyük csak azt az izét, amit ebédre kaptunk. Nem állítom, hogy nem volt finom — jelentette ki Néne kegyesen. — Na persze, csak a maga külföldi módján. De Küjsz dögrenújnak mondták és ki tudja, az mit jelent?
— Békacomb — fordította le Ángyi gondolkodás nélkül.
A csöndet betöltötte, ahogy Mállotviksz Néne nagy levegőt vett és Magrat arca halványzöld színt öltött. Ogg Ángyi most gyorsabban gondolkodott, mint bármikor az utóbbi jó pár esztendőben.
— Nem valódi békacomb — sietett hozzátenni. — Olyan mint a diós csiga, ami valójában csak liszt meg tojássárgája. Csupán tréfás elnevezés.
— Szerintem egyáltalán nem hangzik viccesen — felelte Néne. Úgy fordult, hogy lássa a palacsintakészítés folyamatát.
— De legalább a rendes palacsintát nem képesek elfuserálni — jegyezte meg. — Hogy nevezik azt errefelé?
— Krepp suzette, azt hiszem — válaszolta Ángyi.
Néne tartózkodott a megjegyzésektől. Ám komor elégtétellel figyelte, ahogy a tulaj befejezte az étel készítését és reménykedő mosollyal tekintett rá.
— Ó, és most a fickó azt reméli, hogy mi majd megesszük — mondta. — Fogja magát, meggyújtja őket és még mindig reméli, hogy mi majd megesszük!
Utóbb lehetséges lett volna a boszorkányok haladását föltérképezni a kontinensen át egy afféle demográfiai vizsgálattal. Sokkal később, néhány csöndes, lógó hagymakoszorúval ékes konyhában, forró hegyek közt megbúvó álmos falvakban, esetleg találhattál olyan szakácsokat, akik nem rándulnak össze és próbálnak az ajtó mögé bújni, amikor idegen lép a konyhába.
Kedves Jászón,
Kifejezeten jóval melegebb van itt, Magrat azt mondja, azér mer meszebb kerültünk a Tengelytől, és, ez igen fura dolog, minden pénz más. Át keletik válcsad másik pénzre, ami csupa eltérő alak és egyáltalán nem rendes pénz szerintem. Általában hagyjuk, hogy Eszme intéze ezt, ő mindig nagyon jó beváltási árfolyamot ér el, elképesztő. Magrat azt mondja, írni fog egy könyvet, az lesz a címe Utazás Napi egy Tallérból, és az mindig ugyanaz a tallér. Eszme kezd úgy viselkedni, mint egy külhoni, tegnap levette a kendőjét, legközelebb asztalokon fog táncolni! Ez valami híres híd vagy hasonló képe. Sok szeretettel, MAMI.
A nap letűzött a macskaköves utcára és különösen az apró fogadó udvarára.
— Nehéz elképzelni — jelentette ki Magrat -, hogy otthon most ősz van.
— Garkon? Mucho vino aveck zei, grácia ász.
A fogadós, aki egy szót sem értett ebből és szívélyes ember volt, aki határozottan nem érdemelte meg, hogy garkonnak szólítsák, rámosolygott Ángyira. Bárkire mosolygott volna, akinek ilyen korlátlan ital-befogadóképessége van.
— Bár nem helyeslem, hogy kirakják ezt az összes asztalt az utcára — jegyezte meg Mállotviksz Néne, jóllehet nem sok szigorral. Az idő kellemesen meleg volt. Nem mintha Néne nem szerette volna az őszt, olyan évszak, amit mindig alig várt már, de az ő korában jó érzés tudni, hogy az ősz sok száz mérföldnyire történik innen, miközben ő nincs ott.