Az egyetlen néző Csöves volt, összegömbölyödve Ángyi székén. A jó fél szeme Nénére szegeződött, ám messze nem volt olyan rettentő, mint vak szemének tejfehér tekintete.
— Csak a stratégiánkon töprengtem — motyogta Néne, biztos, ami biztos.
Becsukta a könyvet és elmasírozott a kabinjukba. Az nem volt nagy. Némelyik luxuskabin óriásinak látszott, de a gyógyfüves borral meg mindennel Néne nem érzett hajlamot arra, hogy Befolyást gyakoroljon az egyik megszerzéséért.
Magrat és Ogg Ángyi az egyik fekhelyen ültek komor némaságban.
— Ennék valamit — közölte Néne. — Idefelé jövet pörköltszagot éreztem, szóval menjünk és nézzük meg közelebbről, jó? Mit szóltok hozzá?
A másik kettő folytatta a padlóra bámulást.
— Gondolom, maradnak a tökök — szólalt meg Magrat. — És persze ott a törpekalács.
— A törpekalács mindig megmarad — vágta rá automatikusan Ángyi. Fölnézett, arca a szégyenkezés maszkja.
— Ööö, Eszme… ööö… tudod, a pénz…
— A pénz, amit mi mind odaadtunk neked, hogy a biztonság kedvéért tartsd a bugyogódban? — akarta tudni Néne. Valami abban a módban, ahogy a társalgás haladt, ami az első néhány kavicsot sejtette egy jókora földcsuszamlás előtt.
— Az az a pénz, amire célzok… ööö…
— A pénz a nagy bőrtáskában, aminek elköltésével majd roppant óvatosak leszünk? — firtatta Néne.
— Hát tudod… a pénz…
— Ó, szóval az a pénz — mondta Néne.
— …nincs meg… — fejezte be Ángyi.
— Ellopták?
— Hazárdjátékot űzött — tudatta Magrat az önelégült irtózás hangján. — Férfiakkal!
— Nem is volt hazárdjáték! — csattant föl Ángyi. — Én sosem játszom szerencsejátékot! Fogalmuk se volt a kártyáról! Számtalan játszmát megnyertem!
— De elveszítetted a pénzt — igazította helyre Néne.
Ogg Ángyi megint lesütötte a szemét és valamit motyogott.
— Mi? — értetlenkedett Néne.
— Azt mondtam, szinte mindegyik játékot megnyertem — ismételte el Ángyi. — És aztán azt gondoltam, hé, most tényleg szerezhetnénk egy kis pénzt, tudjátok, hogy legyen mit költeni a városban és én mindig remekeltem a Csonka Miszter Tökfej-ben…
— És elhatároztad, hogy nagy tétben fogsz játszani — vágott közbe Néne.
— Honnét tudod?
— Megsejtettem — válaszolta kimerülten Néne. — És hirtelen mindenki másnak mázlija lett, igazam van?
— Kísérteties volt — felelte Ángyi.
— Hmm.
— Hát, ez nem hazárdjáték — szögezte le Ángyi. — Nem látom be, miért volt ez szerencsejáték. Tisztára pancserok voltak, amikor kártyázni kezdtem velük. Az nem hazardírozás, ha pancserok ellen játszol. Az józan ész.
— Abban a táskában csaknem tizennégy tallér volt — jegyezte meg Magrat. — Nem számítva a külföldi pénzt.
— Hmm.
Mállotviksz Néne leült a priccsre és ujjaival dobolt a fán. Távolbanéző tekintet tűnt föl a szemében. A „hamiskártyás” kifejezés sosem jutott el a Kostető azon oldalára, ahol ő élt, ahol az emberek barátságosak és közvetlenek, és ha összeakadnak egy hivatásos csalóval, hajlamosak az illető kezét az asztalhoz szögezni derűs és nyájas modorban anélkül, hogy megkérdeznék tőle, minek nevezi magát. De az emberi természet mindenhol ugyanaz.
— Nem vagy mérges, ugye, Eszme? — érdeklődött idegesen Ogg Ángyi.
— Hmm.
— Gondolom, hamar szerezhetek egy új söprűt, amikor hazaérünk.
— Hm… mi?
— Miután elvesztette az Összes pénzt, föltette a söprűjét — jelentette diadalmasan Magrat.
— Egyáltalán maradt pénzünk? — tudakolta Néne.
A különféle zsebek és bugyogószárak tűvé tevése negyvenhét garast eredményezett.
— Rendben — mondta Néne. Összekaparta az egészet. — Ez elég kell legyen. Legalábbis kezdetnek. Hol vannak azok a férfiak?
— Mit fogsz csinálni? — kérdezte Magrat.
— Kártyázni fogok — válaszolta Néne.
— Azt nem teheted! — kiáltott föl Magrat, aki fölismerte a csillogást Néne szemében. — Mágiát akarsz használni, hogy nyerj! Tilos mágiát használni a nyeréshez! Tilos befolyásolni a véletlen esélyeit! Az aljasság!
A hajó tulajdonképpen úszó város volt, s a balzsamos éjszakai levegő miatt senki sem törte magát, hogy fedél alá kerüljön. A folyami hajó fedélzetét a rakomány közt lebzselő törpék, trollok és emberek csoportosulásai pettyezték. Néne keresztülnyomult köztük a hosszú szalon irányába tartva, amely végignyúlt csaknem az egész hajó hosszán. Odabentről mulatozás hangjai szűrődtek ki.
A folyami hajók jelentették a leggyorsabb és legkényelmesebb szállítóeszközt sok száz mérföldön át. Rajtuk, ahogy Néne fogalmazta volna, mindenféle népek megfordultak és a folyásirányba tartó hajókat mindig elárasztotta az opportunisták egy bizonyos fajtája, amikor közelgett a Zsíros Ebédidő.
Néne belépett a hajószalonba. Egy szemlélő azt hihette volna, hogy annak mágikus ajtaja van. Mállotviksz Néne, amikor odafelé tartott, olyan lendületesen lépdelt, ahogy szokott. Azonban amint átlépett az ajtón, hirtelen hajlott, öreg anyóka lett, bicegő, olyan látvány, amely megindít mindenkit, csak a leggonoszabb szívet nem.
A bár felé közelített, aztán megtorpant. A bárpult mögött ugyanis a legnagyobb tükör lógott, amit Néne valaha látott. Megkockáztatott egy pillantást bele, de elég biztonságosnak látszott. Hát, meg kell reszkíroznia.
Még egy kicsivel jobban meggörbítette hátát s megszólította a csapost.
— Excuzee moáré, fiatal homme — kezdte.[8]
A csapos érdektelen pillantást vetett rá s folytatta egy pohár kifényesítését.
— Mit tehetek magáért, vén banya? — kérdezte.
Néne elaggott gyengeelméjűséget tükröző arckifejezésén csak a rezzenés leghaloványabb nyoma suhant át.
— Ó… maga ért engem? — lepődött meg.
— Mi mindenféle népekkel találkozunk a vízen — válaszolta a csapos.
— Hát akkor, azon tűnődtem, lenne-e olyan kedves és kölcsönözne-e nekem egy pakli, azt hiszem, úgy nevezik, kártyát — rebegte Néne.
— Egy játszma Aggszüzet szeretne játszani? — gúnyolódott a csapos.
Megint fagyos rezzenés látszott Néne szemében, amikor így felelt: — Nem. Csak pasziánszt. Szeretném kipróbálni s rájönni a nyitjára.
A csapos benyúlt a pult alá s odalökött neki egy elkoszolódott paklit.
Néne áradozva megköszönte neki s eltotyogott egy árnyékban álló asztalkához, ahol találomra leosztott néhány kártyalapot a pohárkarikákkal borított felszínre és rájuk meredt.
Alig néhány perccel később egy gyöngéd kéz érintette meg a vállát. Fölnézett egy barátságos, nyílt arcba, amelynek bárki boldogan adna kölcsön pénzt. Megcsillant egy aranyfog, amikor a férfi megszólalt.
— Elnézést, kedves nénike — mondta -, de a barátaim és én — odaintett néhány további barátságos arc felé egy közeli asztalnál — sokkal kellemesebben éreznénk magunk, ha naccsád csatlakozna hozzánk. Roppant veszedelmes lehet a világ egy egyedül utazó nő számára.