Desiderata jó lélek volt. A tündérkeresztanyákban kifejlődik az emberi természet igencsak mély megértése, amitől a jók kedvessé, a gonoszak hatalmassá válnak. Desiderata nem tartozott azok közé, akik eltúlzott kifejezéseket használnak, de az ember biztos lehetett, hogy amikor egy olyan enyhe frázist vetett be, mint a „teljesen bogaras”, akkor olyasvalaki meghatározására tette ezt, aki szerinte már több mérfölddel túlhaladt az elmebaj határán és gyorsul.
Kitöltötte a teát.
— Ez a baj a harmadik szemmel — jelentette ki. — Képes vagy meglátni azt, ami történik, de nem tudod, hogy mit jelent. Már láttam a jövőt. Van benne egy tökből lett hintó. És ez lehetetlen. És szerepelnek benne egérből lett kocsisok, ami valószínűtlen. És lesz egy óra, amint elüti az éjfélt és valami egy üvegcipellővel. És ez az egész meg fog történni. Mert a meséknek muszáj így működnie. És aztán azt gondoltam: ismerek olyanokat, akik a mesék megtörténtét a maguk módján intézik.
Ismét fölsóhajtott. — Bárcsak én mehetnék Génuába! — mondta. — Rám férne az ottani meleg. És közeledik Húsfalókedd. A régi szép időkben mindig elmentem Génuába Húsfalókeddre.
Várakozásteljes csönd támadt.
Végül a Halál megszólalt: CSAK NEM ARRA KÉRSZ ENGEM, HOGY TELJESÍTSEM EGY KÍVÁNSÁGOD?
— Hah! Senki sem teljesíti egy tündérkeresztanya kívánságait! — Desiderata megint a befelé forduló arckifejezést viselte, s a hangja magához beszélt — Érted? Muszáj mindhármukat Génuába juttatnom. Oda kell juttassam őket, mert láttam őket ott. És muszáj mind a hármat. És az nem könnyű az olyanok esetében, mint ők. Kobakológiát kell használni. El kell érni, hogy Ők küldjék oda maguk. Mondd azt Eszme Mállotviksznek, hogy el kell menjen valahova és puszta ellenkezésből nem megy, szóval mondd azt, hogy nem szabad mennie, s üvegcserepeken át is oda fog rohanni. Ez a fődolog a Mállotvikszekkel, tudod. Nem tudják, hogyan kell veszíteni.
Úgy tűnt, valami fölötlött benne, amit mulatságosnak talál.
— De egyikük kénytelen lesz megtanulni.
A Halál nem szólt semmit. Ahonnan ő ítél, tűnődött el Desiderata, a vesztés olyasmi, amit mindenki megtanul.
Kiitta a teáját. Aztán fölállt, bizonyos mennyiségű szertartásossággal föltette csúcsos kalapját, és kibicegett a hátsó ajtón.
A háztól nem messze, a fák alatt kiástak egy mély árkot, amibe valaki előrelátóan rövid létrát támasztott le. A boszorkány lemászott és némi nehézséggel kihajította a létrát az avarra. Utána lefeküdt. Hirtelen fölült.
— Mr. Kvartz-cal, a trollal a fűrészmalomban, remekül meg lehet alkudni koporsókra, ha nincs kifogásod a fenyő ellen.
OKVETLENÜL ÉSZBEN FOGOM TARTANI.
— Hurtakkal, a vadorzóval ásattam ki magamnak a gödröt — csevegett tovább az öregasszony. — És el fog jönni és be is temeti útban hazafelé. Hiszek a tipp-topp elrendezésben. Rajta, maestro!
TESSÉK? Ó! CSAK EGY BESZÉDFORDULAT.
Fölemelte a kaszáját.
Desiderata Homor nyugovóra tért.
— Hát — mondta a boszorkány -, ez könnyen ment. És most mi lesz?
És ez itt Génua. A varázslatos királyság. A briliáns város. A szerencsés ország.
A város közepén egy nő állt két tükör között s nézte önnön visszatükröződéseit egészen a végtelenig.
Maguk a tükrök egy, az ég felé nyitott tükörnyolcszög közepén helyezkedtek el a palota legmagasabb tornyán. Az igazat megvallva olyan sok tükörkép mutatkozott, hogy csak szerfölött nehezen lehetett megállapítani, hol végződnek a tükrök s kezdődik a valóságos személy.
A nő neve Lady Lilith de Tempscire, jóllehet számos másikra is hallgatott már hosszú és eseménydús élete folyamán. És ez olyasmi, erre rég rájött, amit hamar megtanulsz. Ha bármit el akarsz érni ezen a világon — és ő rögtön a kezdet kezdetén elhatározta, hogy olyan messzire el akar jutni, amilyen messzire csak lehet -, csak lengén viseled a neveket és erőt merítesz bárhonnan, ahol fölleled. A nő három férjet temetett el, és legalább kettő addigra már halott volt.
És sokfelé megfordulsz. Mert az emberek többsége nem utazik sokat. Válts országot meg nevet és, ha megvan hozzá a föllépésed, a világ a lábaidnál hever! Például mindössze száz mérföldet kellett utazzon, hogy Lady legyen belöle.
Immár semmitől sem riad vissza…
A két fő tükör csaknem, ám nem teljesen egymással szembe lett fölállítva, hogy Lilith átnézhessen a válla fölött és láthassa képmásait a tükörben végigkanyarogni a világegyetemen.
Érezte, ahogy önmaga önmagába árad, megsokszorozva magát a végtelen visszatükröződések által.
Amikor Lilith fölsóhajtott és kilépett a tükrök közti Helyről, a hatás megdöbbentő volt. Lilith-képmások lógtak mögötte a levegőben egy pillanatig, mint háromdimenziós árnyékok, mielőtt elenyésztek.
Szóval… Desiderata haldoklik. Minden lében kanál vén szatyor. Megérdemli a halált. Sose fogta föl, miféle hatalma van. Egyike volt azoknak, akik félnek jót tenni, nehogy rosszat cselekedjenek, akik az egészet olyan komolyan veszik, hogy szorulást okoznak maguknak erkölcsi szorongásaikkal, mielőtt egyetlen-egy hangya kívánságát teljesítenék.
Lilith lenézett, át a város fölött. Hát, most már nincsenek akadályok. Az az ostoba vuduhívő nőszemély a mocsárban csupán szórakozásra jó, nincs benne megértés.
Semmi sem áll az útjában annak, amit Lilith minden másnál jobban szeret.
Egy boldog befejezésnek.
Fönn a hegyen, a boszorkányszombat kissé elcsöndesedett.
A képzőművészeknek és az íróknak mindig is elég túlfűtött elképzelése volt arról, hogy mi történik a boszorkányszombatokon. Ez abból ered, hogy túl sok időt töltenek függönnyel elsötétített, apró szobákban ahelyett, hogy kimennének az egészséges, friss levegőre.
Példának okáért ott a meztelen táncolás körbe-körbe. Az átlagos mérsékelt éghajlaton nagyon kevés olyan éjszaka akad, amikor bárki ruha nélkül táncolna éjfélkor, még ha teljesen el is tekintünk a kövektől, tüskéktől és váratlan sündisznóktól.
Aztán ott az az ügy a kecskefejű istenekkel. A legtöbb boszorka nem hisz az istenekben. Persze, azt tudják, hogy az istenek léteznek. Néha még dolguk is adódik velük. De nem hisznek bennük. Ahhoz túl jól ismerik őket. Az olyan lenne, mintha a postásban hinnél.
Aztán meg ott vannak az ételek és italok — csúszómászók diribdarabjai és így tovább. Valójában a boszorkányok nem kultiválják az ilyesmit. A legrosszabb, amit el lehet mondani a boszorkák idősebb korosztályának étkezési szokásairól, az, hogy hajlamosak a gyömbérkeksz kedvelésére s teába mártogatják, amiben annyi cukor van, hogy a kanál meg sem moccan, és ha úgy vélik, a tea túl forró, a csészealjból isszák ki. S teszik mindezt olyan elismerő szörcsögéseket kiadva, melyeket általában a vízvezeték-hálózat olcsóbbik fajtájával szoktunk összefüggésbe hozni. A varangylábak, satöbbi, ennél csak jobbak lehetnek.