— A legfinomabb kövön őrölt fövenyből sütve, pont mint amilyenen anya szokott volt föl s alá ugrálni — folytatta Néne.
Afféle kollektív sóhaj szakadt föl a törpékből.
— Idelenn egyszerűen nem lehet hozzájutni — felelte a törpeszóvivő, persze a talajnak. — A víz miatt vagy valami más miatt. Alig néhány év után már darabokra hullik.
— Ezek lisztet tesznek bele — panaszolta mögötte valaki keserűen.
— Rosszabb annál. Odaát Génuában a pék aszalt gyümölcsöt tesz bele — tódította egy másik törpe.
— Na, akkor — szólalt meg Néne kezét dörzsölgetve -, lehet, hogy ebben tudok nektek segíteni. Nem kizárt, hogy akad nálam némi törpekalács, amit nélkülözni tudok.
— Ugyan! Nem lehet igazi törpekalács — tiltakozott a törpék szóvivője rosszkedvűen. — Az igazi törpekalácsot bele kell ejteni a folyóba, és megszárítani, és ráülni, és otthagyni, és mindennap ránézni és újra eltenni. Idelenn lehetetlenség hozzájutni.
— Lehet, hogy ma — vélte Mállotviksz Néne — mázlitok van.
— Őszintén szólva — közölte Ogg Ángyi -, azt hiszem, a macska is lepisilte egy részét.
A törpeszóvivő csillogó szemmel nézett föl.
— Azt a mindenit!
Kedves Jászón et mindenki!
Micsa egy élet, mindenfelé történik, beszélő farkasok meg alvó nők kastélyokba, lesz egy-két sztori, amit majd elmesélek nektek, amikor hazamentem, nem vitás. Valamint, szóba ne hozátok nekem a tanyaházakat, erről jut eszembe, külgyetek valakit Mr. Vernisszázshoz odaát Gerezdneken és agyátok át neki Mrs. Ogg üdvözletét és hogy micsoda remek kalapot készít, ezentúl mondhatya, hogy „Termék Ogg Ángyi Teljes Elismerésével”, 100%-ban megállít minden ismert tanyaházat, továbbá, ha írsz egyeseknek arról, hogy milyen jók is a készítményeik, néha ingyen kapsz belőlük, lehet, hogy lesz egy új kalap ebből számomra, szóval lássatok hozá nyomba.
Lilith kilépett tükrökkel teli terméből. Önmaga árnyszerű képmásai húzódtak uszályként mögötte, halványulóban.
A boszorkányoknak össze kellene zúzódniuk, amikor egy tanyaház esik rájuk. Lilith ezt biztosan tudta. Teljesen szétlapulnak, kivéve a kilógó csizmákat.
Néha reményét vesztette. Egyes emberek egyszerűen nem képesek rendesen eljátszani a szerepük.
Eltűnődött, vajon létezik-e olyasmi, mint a tündérkeresztanya ellentéte. A legtöbb dolognak elvégre van fordítottja. Ha létezik, az illető nem rossz tündérkeresztanya lenne, mert az csupán a jó tündérkeresztanya más nézőpontból.
Az ellenkezője olyasvalaki lenne, aki méreg a meséknek és, gondolta Lily, a lehető leggonoszabb teremtés a világon.
Nos, itt Génuában van egy mese, amit senki sem állíthat meg. Ennek a mesének van bőven hajtóereje. Próbáld megállítani és magába szív, a cselekménye részévé tesz. Neki magának a kisujját se kell mozdítania. A mese szépen elintéz mindent. És neki megvan az a vigasztaló tudása, hogy nem veszíthet. Elvégre, ő a jó tündérkeresztanya.
Lilith elsétált a csipkés oromzat mellett, le a lépcsőn a saját szobájába, ahol a két nővér várt rá. Remekül csinálták a várakozást. Órákig képesek ülni pislogás nélkül.
A Duc még egy szobában sem volt hajlandó tartózkodni velük.
A nővérek feje felé fordult, amikor belépett.
Sosem adott nekik hangot. Nem volt rá szükség. Elég az, hogy gyönyörűek és meg lehet értetni velük a dolgokat.
— Most kell elmennetek a házba! — parancsolta Lilith. — És ez nagyon fontos. Hallgassatok ide! Néhányan meg fogják látogatni Pipőkét a holnapi nap. Nem szabad megakadályoznotok őket ebben, értitek?
A nővérek az ajkát lesték. Mindig mindent figyeltek, ami mozgott.
— Szükségünk van rájuk a meséhez. Nem fog rendesen megtörténni, hacsak ők meg nem próbálják megállítani. És utána… esetleg adok nektek hangot. Annak örülnétek, nem igaz?
A nővérek egymásra pillantottak, aztán Lilith-re. Végül pedig a kalickára a szoba sarkában.
Lilith elmosolyodott, benyúlt és kihúzott két fehér egeret.
— A legfiatalabb boszorkány talán pont a ti esetetek — mondta. — Majd meglátom, mit tehetek vele. És most… nyissátok ki…
A söprűk libegtek a délutáni levegőben.
Most az egyszer, a boszorkányok nem civakodtak.
A törpék az otthon ízét jelentették. Bárki lelkének jót tett volna, ha látja, ahogy csak ülnek és bámulják a törpekalácsot, mintha fölfalnák a szemükkel, ami mellesleg a legjobb módja a törpekalács elfogyasztásának. Bármi volt is az, ami rubinvörös csizmák keresésére sarkallta őket, úgy tűnt, elenyészett a törpekalács kézzelfogható hatására. Ahogy Néne leszögezte, jó sokáig keresgélhetsz, mielőtt a törpekalácsnál valóságosabbat találsz.
Aztán ment és négyszemközt elbeszélgetett a vezértörpével.
Nem volt hajlandó elárulni a többieknek, hogy az mit mondott neki, és a másik két boszorkány nem érzett elegendő bátorságot a kérdezősködéshez. És most egy kicsivel előttük röpült. Hébe-hóba ilyesmiket mormolt, hogy „Keresztanyák!” meg „Gyakorlás!”.
De még Magrat is, akinek nem volt túl sok tapasztalata, képes volt érezni Génuát mostanra, ahogy a barométer is érzékelni a légnyomást. Génuában életre kelnek a mesék. Génuában valaki nekiállt, hogy megvalósítsa az álmokat.
Emlékszel egyik-másik álmodra?
Génua a gazdagsága forrásául szolgáló Vieux-folyó torkolatában fészkelt. És Génua ugyancsak jómódú volt. Génua uralta a folyó deltáját és megadóztatta a forgalmat rajta, méghozzá úgy, hogy ezt nem lehetett kalózkodásnak nevezni, mert a városi kormányzat tette, ennélfogva virágzó gazdaság és tökéletesen rendben van. És a deltavidék mocsarai és tavai szolgáltatták a csúszómászó, úszó és repülő hozzávalóit egy olyan szakácsművészetnek, amely világhírű lett volna, ha, mint már korábban utaltunk erre, az emberek sokat utaztak volna.
Génua vagyonos volt, lusta, nem fenyegette semmi, és valaha meglehetősen sok időt töltött belebonyolódva abba a különleges fajta városi politizálásba, ami oly magától értetődően alakul ki egyes városállamokban. Például, valaha megengedhette magának az Orgyilkosok Céhének Ankh-Morporkon kívüli legnagyobb fiókrészlegét, s annak tagjai annyira eloglaltak voltak, hogy az embernek néha hónapokig kellett várnia.[10]
Ám az Orgyilkosok már évekkel ezelőtt távoztak. Bizonyos dolgoktól még a sakáloknak is fölfordul a gyomra.
A város döbbenetet keltett. Némi távolságból bonyolult fehér kristálynak látszott, mely a mocsár zöldjei és barnái közül nő ki.
Közelebbről fölbomlott, először is kisebb épületek külső gyűrűjére, aztán nagy, imponáló, fehér házak belső gyűrűjére és végül, a legislegközepén, egy palotára. Ami magas volt és szépséges és soktornyú, akár egy játékkastély vagy valamiféle cukrászati extravagancia. Láthatólag minden egyes karcsú tornyot arra terveztek, hogy királykisasszony raboskodhassék benne.
Magrat megborzongott. De aztán eszébe jutott a varázspálca. Egy keresztanyának kötelességei vannak.
— Egy másik Fekete Aliss-féle mesére emlékeztet engem — jelentette ki Mállotviksz Néne. — Emlékszem, amikor bezárta azt a hosszú copfos lányt egy pont olyan toronyba, mint amilyenek azok. Azt a Csiling-Csalang Amadét vagy kicsodát.
— De a lány kiszabadult — mondta Magrat.
10
Míg ellenben Ankh-Morporkban az üzlet gyakran ment oly rosszul, hogy egyesek a Céh vállalkozó szelleműbb tagjai közül hirdetéseket helyeztek el a boltok kirakatában ilyen alkut kínálva „Két leszúrás megrendelése esetén egy mérgezést ajándékba adunk!”.