— Azt jelenti…
— Akkor mink csak becsattogunk, ha maguk nem bánják — vágott közbe Ogg Ángyi. — Van egy csomó takarítanivaló. — Meglengette a söprűjét. — Gyerünk, hölgyeim!
Ő és Magrat szilárdan megragadták Néne könyökét és betaszigálták a boltozat alatt, mielőtt a kanóca végigégett volna. Mállotviksz Néne mindig úgy tartotta, hogy az ember számoljon előbb tízig, mielőtt kijön a sodrából. Senki sem tudta, miért, mert ennek egyetlen eredménye az, hogy a nyomás megnövekszik és a bekövetkező robbanás sokkal de sokkal rosszabb lesz.
A boszorkányok mindaddig nem álltak meg, míg a kapu látótávolságán túl nem jutottak.
— Na most, Eszme — mondta nyugtatólag Ángyi -, nem lenne szabad magadra venned. És tényleg kissé piszkosak vagyunk, ezt el kell ismerd. Ők csak a munkájuk végezték, rendben? Mit szólsz ehhez?
— Úgy bántak velünk, mintha közönséges emberek volnánk — szólt Néne teljesen elképedt hangon.
— Ez itt külrész, Néne — csitította Magrat. — Különben is, te mondtad, hogy az emberek a hajón szintén nem ismerték föl a kalapot.
— De akkor én nem is akartam — vetette ellen Néne. — Az más.
— Ez csak egy… incidens, Néne — békítgette Magrat. — Azok csak ostoba katonák voltak. Még egy rendes szabad stílusú frizurát sem ismernek föl, amikor az szembejön velük.
Ángyi körbenézett. Tömegek nyüzsögtek körülöttük, csaknem teljes csendben.
— És azt is el kell ismerd, hogy ez szép, tiszta város — szögezte le.
Szemügyre vették a környezetük.
Valóban ez volt a legtisztább hely, amit valaha is láttak. Még a macskaköveknek is kifényesített kinézete volt.
— Az ember az utca kövéről is megehetné az uzsonnáját — jelentette ki Ángyi, miközben továbbmentek.
— Igen, de utca köve ide vagy oda, amúgy is ennél uzsonnát — közölte Néne.
— Nem enném meg az egészet! Még a csatornákat is kisikálták. Nézd, sehol se látni Ronaldot.
— Gytha!
— Hát, te mondtad, hogy Ankh-Morporkban…
— De ez itt valahol máshol van!
— Annyira makulátlan — mutatott rá Magrat. — Azt kívánja az ember, bárcsak megpucolta volna a szandálját.
— Aha. — Ogg Ángyi végigbandzsított az utcán. — Azt kívánja az ember, bárcsak jobb ember lenne, de tényleg.
— Ti ketten miért suttogtok? — kérdezte Néne.
Pillantásával követte a másik kettő tekintetét. Egy őr ácsorgott az utcasarkon. Amikor látta, hogy őt nézik, kezével megérintette a sisakját és kurta mosolyt vetett rájuk.
— Még az őrök is udvariasak — jegyezte meg Magrat.
— És hozzá milyen sok van belőlük — tette hozzá Néne.
— Döbbenetes, tényleg, hogy mindezekre az őrökre szükség van egy olyan városban, ahol az emberek ennyire tiszták és csöndesek — vélte Magrat.
— Talán olyan rengeteg elterjesztendő kedvesség akad erre, hogy sok emberre van szükség hozzá — vetette föl Ogg Ángyi.
A boszorkányok bandukoltak a zsúfolt utcákon.
— Viszont szépek a házak — figyelte meg Magrat. — Nagyon dekoratívak és ódivatúak.
Mállotviksz Néne, aki olyan kunyhóban lakott, ami annyira ódivatú volt, amennyire ez lehetséges anélkül, hogy szimbolikus szikladarab legyen, nem fűzött ehhez kommentárt.
Ogg Ángyi lába panaszkodni kezdett.
— Keresnünk kellene egy helyet, ahol megszállhatnánk éjszakára — jelentette ki. — Aztán reggel fölkutathatjuk azt a lányt. Mindnyájunknak jót fog tenni egy kiadós éjszakai alvás.
— Meg fürdés — tette hozzá Magrat. — Nyugtató gyógyfüvekkel.
— Jó ötlet. Én is elmennék egy fürdőbe — értett egyet Ángyi.
— Nahát, hogy milyen gyorsan telik az ősz — fanyalgott Néne.
— Igen? Te mikor fürödtél utoljára, Eszme?
— Hogy érted, hogy utoljára?
— Látod? Akkor semmi szükség arra, hogy megjegyzéseket tegyél a mosakodásomra.
— A fürdés nem higiénikus — szögezte le Néne. — Tudjátok, hogy én sosem értettem egyet a fürdéssel. Hogy úgy üldögéljen valaki a saját mocskában!
— Akkor te mit csinálsz? — kérdezte Magrat.
— Én csak mosakszom — válaszolta Néne. — Megmosom az összes részem. Tudjátok. Ahogy és amikor elérhetővé válnak.
Akármilyen elérhetőek voltak Néne testrészei és további információra nem méltatta társait e téren, azok egész biztosan elérhetőbbek voltak, mint a szállás Génuában Zsíros Ebédidőben.
Minden fogadó és vendéglő a telénél is telibb volt. A tömeg nyomása fokozatosan kiszorította őket a főbb utcákról a város kevésbé divatos részeibe, de még mindig nem találtak kvártélyt mindhánnuknak.
Mállotviksz Nénének elege lett.
— A legközelebbi helyre, amit meglátunk — közölte szigorúan megfeszítve állát -, bemegyünk. Hogy hívják azt a fogadót ott szemben?
Ogg Ángyi rámeredt a feliratra.
— Hotel… No… Va kancia — motyogta, aztán földerült.
— Hotel Nova Kancia — ismételte meg. — Azt jelenti külhoniul, hogy „új, ööö Kancia” — tette hozzá segítőkészen.
— Megteszi — szögezte le Néne.
Belökte az ajtót. Kerek, vörös képű férfi nézett föl a pult mögül. Új volt a szakmában és roppant ideges; az állást utoljára betöltő illető ugyanis eltűnt, nem lévén eléggé gömbölyű és pirospozsgás.
Néne nem vesztegette az időt.
— Látod ezt a kalapot? — akarta tudni. — Látod ezt a söprűt?
A férfi róla a söprűre vetette pillantását, majd vissza rá.
— Igen? — szólt. — És ez mit jelentsen?
— Azt jelenti, hogy három szoba kell nekünk éjszakára — felelte Néne, önelégülten tekintve a másik kettőre.
— Kolbásszal — egészítette ki Ángyi.
— És egy vegetárius adaggal — jegyezte meg Magrat.
A férfi szemügyre vette mindhármukat. Aztán odament az ajtóhoz.
— Látják ezt az ajtót? Látják ezt a feliratot? — kérdezte.
— Nem törődünk a feliratokkal — válaszolta Néne.
— Hát akkor — mondta a férfi -, föladom. Valójában mit jelent a csúcsos kalap meg a söprű?
— Azt jelenti, hogy boszorkány vagyok — tudatta Néne.
A férfi félrehajtotta a fejét.
— Igen? És az egy másik szó a hülye vénasszonyra?
Kedves Jászón meg mindenki, írta Ogg Ángyi. Tuttátok, hogy itt nem hallottak boszorkányokról, ennyire elmaradottak a népek a külrészeken. Egy férfi pimaszkodott Eszmével és ő Dühbe gurult volna ezért jómagam és Magrat és én megragattuk és kivonszoltuk, mert ha valakivel elhiheted, hogy át lett változtatva valamivé, abból mindig baj származik, emléxel, mit történt legutóbb, ami után mened kellett kiásni egy tavat Mr. Wilkinsnek, hogy legyen mibe élnie…
Sikerült találniuk egy szabad asztalt egy vendéglőben, ami zsúfolásig tele volt az összes faj egyes tagjaival. A lármát csak túlordítani lehetett és füst gomolygott a levegőben.
— Légy szíves, hagyd abba a firkálást, Gytha Ogg! Az idegeimre megy — csattant föl Néne.
— Muszáj, hogy legyenek nekik boszorkányaik erre — jelentette ki Magrat. — Mindenhol vannak boszorkányok. Külföldön is kell lennie boszorkányoknak. Az ember mindenütt talál boszorkányokat.
— Mint csótányt — fűzte hozzá vidáman Ogg Ángyi.