— Hagynotok kellett volna, hogy elhitessem az ipsével, hogy béka — motyogta Néne.
— Azt nem teheted, Eszme! Nem mászkálhatsz szerteszét elhitetve a népekkel, hogy ők izék, csak mert pimaszok és nem tudják, hogy ki vagy — jegyezte meg Gytha. — Máskülönben idáig lennénk ugrándozó emberekkel.
A rengeteg fenyegetőzés dacára Mállotviksz Néne soha senkit nem változtatott békává. Ugyanis úgy vélte, hogy van egy formailag kevésbé kegyetlen, viszont olcsóbb és sokkal kielégítőbb módja a dolognak. Meghagyhatod őket embernek és arra készteted őket, hogy azt higgyék, békák, ami egyben rengeteg ártatlan szórakozást nyújt az arrajáróknak.
— Én mindig sajnáltam Mr. Wilkinst — mondta Magrat, mélabúsan meredve az asztallapra. — Olyan szomorú volt látni, ahogy próbálja elkapni a legyeket a nyelvével.
— Nem lett volna szabad azt mondania, amit mondott — szögezte le Néne.
— Mi, hogy te vén, basáskodó minden lében kanál vagy? — tudakolta ártatlanul Ángyi.
— Nem bánom a kritikát — állította Néne. — Ismertek engem. Senki sem mondhatja, hogy olyasvalaki vagyok, aki megsértődik a kritikától…
— Legalábbis nem kétszer — vetette közbe Ángyi. — Nem anélkül, hogy fölkapnád a vizet.
— Csak arról van szó, hogy ki nem állhatom a méltánytalanságot — folytatta Néne. — És hagyd abba a vigyorgást! Különben se értem, minek csaptok akkora hűhót ekörül. Két nap alatt elmúlik.
— Mrs. Wilkins azt mondja, a férje még mindig sokat jár úszni — világosította föl Magrat. — Egy egész új érdeklődés ébredt benne, azt mondja a felesége.
— Talán a városban másféle boszorkányok élnek — folytatta aztán reménytelenül. — Talán ők másféle ruházatot viselnek.
— Csak egyetlen fajta boszorkány létezik — deklarálta Néne. — És az mi vagyunk.
Körbenézett a szobában. Na persze, gondolta, ha valaki kirekeszti a boszorkányokat, az emberek nem is tudhatnak róluk. Valaki, aki nem akarja, hogy bárki más beavatkozhasson itt. De minket beengedett…
— Ó, de hát legalább szárazon vagyunk — említette Ángyi. Egy vendég, aki mögötte állt a tömegben, hátravetette fejét és nevetett és a söre kiömlött Ángyi hátára, aki erre motyogott valamit a bajsza alatt.
Magrat látta, hogy a férfi lenéz, hogy ismét kortyoljon egyet söréből és elkerekedett szemmel bámul a korsójába. Aztán elejtette és kiverekedte magát a teremből, a torkát szorongatva.
— Mit csináltál az italával? — tudakolta.
— Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy megmondjam — felelte Ángyi.
Otthon, ha egy boszorkány szeretett volna magának egy asztalt… egyszerűen lett neki. A csúcsos kalap látványa általában elég volt. Az emberek udvarias távolságot tartottak, s néha fizettek neki egy italt. Még Magrat is részesült tiszteletben, nem azért, mert bárki különösebben csodálta őt, hanem mert megbántani egy boszorkányt az összes boszorkány megsértése, és senki sem akarta, hogy Mállotviksz Néne megjelenjen nála elmagyarázni ezt neki. Itt viszont úgy lökdösték őket, mintha közönséges emberek lennének. Csak Ogg Ángyi figyelmeztető keze Mállotviksz Néne karján mentett meg egy tucat joviális iszogatót a nem természetes kétéltűléttől és még Ángyi általában igen rugalmas vérmérséklete is kezdett berezegni. Mindig büszke volt arra, hogy olyan közönséges, mint a háziegér, de van ilyen hétköznapiság meg amolyan. Olyan ez, mint a Hogyhíjják Királyfi a dajkamesében, aki szeretett bóklászni a királyságában közembernek öltözve; Ángyi jó szimattal mindig is gyanította, hogy a kis perverz bebiztosította, hogy az emberek előre tudják, kicsoda is ő, arra az esetre, ha valaki megpróbálni túlságosan közvetlen lenni vele. Olyan ez, mint besározódni. Besározódni, amikor tudod, hogy kellemes, forró fürdőnek nézel elébe, jó mulatság; besározódni, amikor nem vár rád egyéb még több sárnál, egyáltalán nem jó móka. Elhatározásra jutott.
— Hé, miért nem iszunk valamit? — kérdezte Ogg Ángyi derűsen. — Mindnyájan jobban éreznénk magunk egy italtól.
— Na nem! — tiltakozott Néne. — Utoljára jól fölültettél azzal a gyógyfüves itallal. Biztos vagyok benne, hogy volt benne alkohol. Határozottan kissé kapatosnak éreztem magam a hatodik pohár után. Nem fogok többé semmilyen külföldi löttyöt inni.
— Muszáj innod valamit — csillapította Magrat. — Különben is, szomjas vagyok. — Tétován a zsúfolt bárpult felé tekintett. — Talán készítenek gyümölcskelyhet vagy ilyesmit.
— Tuti — vágta rá Ogg Ángyi. Fölállt, a bárpultra pillantott, majd alattomban kihúzott egy kalaptűt a kalapjából. — Egy másodperc és itt vagyok.
A másik kettő ott maradt saját, személyes borongásában. Néne mereven bámult maga elé.
— Tényleg nem kellene annyira kiakadnod, csak mert az emberek nem adnak semmi tiszteletet — jegyezte meg Magrat, enyhítő olajat öntve a belső tűztengerre. — Nekem szinte soha nem adnak semmiféle tiszteletet. Ez igazán nem gond.
— Ha nem kapsz tiszteletet, nincs semmid — felelte Néne kimérten.
— Ó, nem is tudom. Mindig sikerült elboldogulnom — közölte Magrat.
— Azért, mert ostoba liba vagy, Magrat Beléndek — válaszolta Néne.
Rövid, izzó csönd támadt, zengve a szavaktól, amelyeknek nem lett volna szabad kiszaladni a szájon, no meg néhány fájdalmas meglepetés okozta nyögéstől a bárpult irányából.
Tudom, hogy mindig is így gondolta, mondta magának Magrat szégyenkezése vöröslő falai közt. Csak sosem hittem, hogy valaha is ki fogja mondani. És ő sohasem kér bocsánatot, mert ez nem olyasmi, amit megtenne. Csak elvárja az emberektől, hogy az ilyesmit elfelejtsék. Én csak megpróbáltam újra a barátja lenni. Föltéve, hogy neki egyáltalán vannak barátai.
— Na, akkor megvolnánk — szólalt meg Ogg Ángyi, kibukkanva a sokadalomból egy tálcával. — Gyümölcslevek.
Leült és egyikről a másikra nézett.
— Banánból készült — magyarázta abban a reményben, hogy kicsiholhatja az érdeklődés szikráját valamelyikükből. — Emlékszem, Semjénünk egyszer hozott haza egy banánt. Szavamra, nagyot nevettünk rajta. Kérdeztem a csapost „Miféle gyümölcsitalokat isznak errefelé az emberek?” és ezt adta nekem. Banánból készült. Banánital. Szeretni fogjátok. Ez az, amit mindenki iszik itt. Van benne banán is.
— Határozottan roppant… pikáns az íze — jegyezte meg Magrat, óvatosan kortyolva a magáéból. — Van benne cukor is?
— Igen valószínű — válaszolta Ángyi. Egy pillanatra Néne középtávú homlokráncolására pillantott, aztán vette a ceruzáját s hivatásszerűen megnyalta a hegyét.
Mindenesetre jó dolog itt, hogy az italok n. olcsók, van ez a Bananán dajkri nevezetű, ami alapjába véve Rum benne banánanánnal. Érszem, hogy jót tesz nekem. Itt n. nedves van. Remélem, találunk valami helyet, ahol megalhatunk, szerintem fogunk, mer Eszme mindég talpra esik vagy legaláb valaki talpára. Rajszoltam egy képet a banánanán dajkriról, láthattyátok, hogy egész le a fenekéig üres. Szeretetel, MAMI XXXX
Végül találtak egy istállót. Az, ahogy Ogg Ángyi vidoran megjegyezte, alkalmasint melegebb és higiénikusabb volt, mint bármelyik fogadó, és a külrészeken emberek milliói akadnak, akik odaadnák a jobb karjuk ilyen kényelmes, száraz alvóhelyért.
Ennek körülbelül annyi eredménye volt, mint egy szappanfűrésznek.
Nem kell ahhoz sok, hogy a boszorkányok összevesszenek.