Aztán ott vannak a misztikus kenetek. Puszta véletlenségből, a képzőművészek és írók itt szilárdabb talajon állnak. A legtöbb boszorka hajlott korú, ami az az időszak, amikor a kenetek kezdenek vonzónak tűnni, és a ma éjszaka jelen lévők közül legalább ketten alkalmazták Mállotviksz Néne híres libazsír-és-zsálya mellkasba dörzsölendő kenőcsét. Amitől ugyan nem tudsz repülni és látomásaid sem támadnak, ám valóban útját állja a meghűlésnek, már csak azért is, mert az elcsüggesztő szag, ami a második hétre kialakul, oly távol tart tőled mindenkit, hogy semmit sem kaphatsz el tőlük.
És végül ott vannak maguk a boszorkányszombatok. Az a bizonyos átlagboszorka, természeténél fogva, nem társas lény, legalábbis ami a többi boszorkányt illeti. Adott a domináns egyéniségek közötti konfliktus. Adott a banda nélküli bandavezérek csoportja. Adott a boszorkányság alapvető, íratlan szabálya, ami ez: „Ne azt tedd, amit akarsz, tedd, amit mondok!” A boszorkánygyülekezet természetes taglétszáma egy fő. A boszorkák csak akkor gyűlnek össze, ha ez elkerülhetetlen.
Mint most.
A beszélgetés, Desiderata távollétéből kifolyólag, természetesen a boszorkányok számának gyérülésére fordult.[2]
— Mi, senki se? — tudakolta Mállotviksz Néne.
— Senki se — felelte Brevis Anyó.
— Ezt nevezem szörnyűségnek! — mondta Néne. — Ez undorító!
— He? — kérdezte a vén Hessegi Szüle.
— Néne ezt undorítónak nevezi! — kiabálta Brevis Anyó.
— He?
— Nincs lány, akit jelölni lehetne! Hogy átvegye Desiderata helyét!
— Ó!
Ennek teljes hordereje beivódott.
— Ha valaki nem kéri a kenyérhéjat, én megeszem — jelentkezett Ogg Ángyi.
— Ilyesmi sosem fordult elő fiatalabb koromban — szögezte le Néne. — Csak a hegy innenső oldalán élt egy tucat boszorkány. Na persze, ez még azelőtt volt, mielőtt jött ez az egész — grimaszolt egyet — gondoskodás saját szórakozásodról. Manapság túl sok van ebből a gondoskodj saját szórakozásodról dologból. Mi sose gondoskodtunk a saját szórakozásunkról lánykoromban. Nem volt rá időnk.
— Tempó fuggit — közölte Ogg Ángyi.
— Mi?
— Tempó fuggit. Aztat jelenti, hogy az akkor volt, ez meg most — fordította Ángyi.
— Nincs szükségem arra, hogy ezt valaki megmondja nekem, Gytha Ogg. Tudom, mikor van most.
— Haladni kell a korral.
— Nem látom be, miért. Nem látom be, mi miért…
— Szóval akkor, gondolom, megint át kell igazítsuk a határokat — szakította félbe Brevis Anyó.
— Nem tehetem — vágta rá azonnal Mállotviksz Néne. — Már így is négy falut látok el. A söprűmnek alig van ideje lehűlni.
— Hát, azzal, hogy Homor Mámi meghalt, kifejezetten szűkösen vagyunk — állapította meg Brevis Anyó. — Tudom, hogy nem csinált valami sokat a másik munkája miatt, de ott volt a helyszínen. És ez az, ami számít. Az ottlét. Helybéli boszorkának pedig lennie kell.
A négy boszorkány komoran meredt a tűzre. Hát, legalábbis hárman közülük. Ogg Ángyi, aki hajlamos volt a dolgok derűsebbik oldalát nézni, pirítóst készített.
— A népek szereztek maguknak egy varázslót, odale Zsomborséden — szólalt meg Brevis Anyó. — Nem akadt senki, aki magára vállalta volna, amikor a vén Szokdecs Nagyi meghalt, ezért elküldtek Ankh-Morporkba egy varázslóért. Egy valóságos varázslóért. Pálcával. Most a fickónak van ott egy boltja egy rézcégérrel az ajtó fölött. Az van ráírva „Varázsló”.
A boszorkányok sóhajtottak.
— Mrs. Perzselt meghalt — folytatta Brevis Anyó. — És Kamposnyars Szüle is eltávozott.
— Tényleg? Az öreg Mabel Kamposnyars? — érdeklődött Ogg Ángyi morzsák zápora közepette. — Mennyi idős volt?
— Száztizenkilenc — válaszolta Brevis Anyó. — Mondtam neki „Nem akarhatsz a te korodban elmenni hegyet mászni”, de nem hallgatott rám.
— Egyesek ilyenek — jelentette ki Néne. — Makacsok, mint egy öszvér. Mondd nekik, hogy tilos megtenniük valamit és meg nem állnak, míg ki nem próbálták.
— Én ténylegesen hallottam a legutolsó szavait — mesélte Hessegi Szüle.
— Mit mondott? — firtatta Néne.
— Ha jól emlékszem azt, hogy „ó, a francba” — felelte Szüle.
— Pont így szeretett volna elmenni — állította Ogg Ángyi. A többi boszorkány bólintott.
— Tudjátok… lehetséges, hogy a boszorkányság végét látjuk ezen a tájon — morfondírozott Brevis Anyó.
Megint a tűzbe bámultak.
— Gondolom, senki sem hozott mályvacukrot? — reménykedett Ogg Ángyi.
Mállotviksz Néne boszorkánynővéreire pillantott. Brevis Anyót ki nem állhatta; az öregasszony a hegy túloldalán tanít és megvan az az ocsmány szokása, hogy ésszerűen viselkedik, amikor provokálják. És a vén Hessegi Szüle talán a leghasznavehetetlenebb szibilla az orákulum jellegű kinyilatkoztatások történetében. És Néne végképp nem szenvedhette Ogg Ángyit, aki a legjobb barátnője volt.
— Mit szólnátok az ifjú Magrathoz? — firtatta ártatlanul Hessegi Szüle. — Az ő területe pont Desideratáé mentén húzódik. Esetleg ő magára vállalhatna egy kis többletet?
Mállotviksz Néne és Ogg Ángyi összenéztek.
— Fura dolgokat vett a fejébe — jelentette ki Néne.
— Nahát, miket beszélsz, Eszme — mondta Ogg Ángyi.
— Hát, én furának tartom — szögezte le Néne. — Ne mondd nekem, hogy összebeszélni azt a rengeteg mindent nexusokról nem azt jelenti, hogy fura dolgokat vett a fejébe!
— Nem azt mondta — tiltakozott Ángyi. — Azt mondta, hogy kontaktust szeretne teremteni önmagával.
— Ezt mondtam én is — makacskodott Mállotviksz Néne. — Megmondtam neki: Naivitas Beléndek volt az anyád, Araminta Beléndek volt a nagyanyád, Jolanda Beléndek a nagynénéd és te pedig… te vagy a te éned.
Az olyan ember elégedett arckifejezésével dőlt hátra, aki mindent megoldott, amit bárki valaha is tudni akarhatna az egyén identitásválságáról.
— De meg sem hallgatott — tette hozzá.
Brevis Anyó a homlokát ráncolta.
— Magrat? — hitetlenkedett. Megpróbálta gondolatban fölidézni a Kostető legfiatalabb boszorkányának képét és visszaemlékezett — nos, nem az arcra, csupán a májusfára hasonlító test és szélvihar utáni szénakazalra hajazó frizura közé ékelt reménytelen jóakarat könnyben úszó kifejezésére. Jótettek hajthatatlan elkövetője. Örökös aggályoskodó. Az a fajta ember, aki megmenti az apró, fészekből kiesett madárfiókákat és zokog, amikor azok elpusztulnak, pedig ez az a rendeltetés, amit Természet Anyánk általában az apró, fészekből kiesett madárfiókáknak szán.
— Nem vall rá — nyilvánított véleményt.
— Meg még azt is mondta, hogy öntudatosabb akar lenni — fűzte hozzá Néne.
— Nincs semmi baj az öntudatossággal — szögezte le Ángyi. — Az öntudatosság az egész boszorkánykodás lényege.
— Sose állítottam, hogy bármi rossz lenne benne — protestált Néne. — Meg is mondtam neki, hogy nincs azzal semmi gond. Olyan öntudatos lehetsz, amilyen csak akarsz, mondtam, egész addig, amíg azt teszed, amire utasítanak.
— Dörzsölje ezt be és egy-két héten belül rendbe fog jönni — szólalt meg Hessegi Szüle.
A másik három boszorkány várakozásteljesen ránézett, hátha folytatja. Hamarosan világossá vált, hogy nem.
2
Desiderata küldött egy üzenetet Hessegi Szüle közvetítésével, amiben kérte, elhalálozása miatt engedjék el neki a megjelenést. A harmadik szem módot ad arra, hogy nagyon szorosra fogd a gyeplőt társasági kötelezettségeidet illetően.