— Igen. Védelmezik — szögezte le Mrs. Gogol.
— A!
— Erős mágiával.
— Erősebb, mint kegyedé? — firtatta Néne.
Hosszú, kínos szünet következett.
— Igen.
— Á!
— Jelenleg — tette hozzá Mrs. Gogol.
Megint csönd támadt. Egyetlen boszorkány se szeretett a csaknem korlátlan varázserőnél kevesebbet elismerni, vagy egyáltalán ilyet hallani egy másik boszorkánytól.
— Gondolom, kegyed az alkalmas pillanatra tartogatja az erejét — mondta kedvesen Néne.
— Gazdasszonykodik az erejével — tódította Ángyi.
— És az igencsak hathatós védelem — állította le Mrs. Gogol.
Néne hátradőlt a székében. Amikor legközelebb megszólalt, oly módon tette, mint akinek határozott elképzelései vannak és szeretné kitalálni, hogy a másik mit tud.
— Miféle? — kérdezte. — Pontosan?
Mrs. Gogol benyúlt hintaszéke párnái közé s némi kotorászás után előhúzott egy bőrzacskót meg egy pipát. Meggyújtotta a pipát és a reggeli levegőbe pöfékelt egy kékes füstfelhőt.
— Sokat néz mostanában tükrökbe, Mistress Mállotviksz? — tudakolta.
Néne széke hátrabillent, csaknem leröpítve őt a verandáról, bele a tintafekete vízbe. A kalapja elszállt a vízililiomok közé.
Még volt ideje látni, hogy lágyan a vízre ereszkedik Egy pillanatig lebegett, aztán…
…megették. Egy óriási nagy aligátor összecsattintotta az állkapcsát és önelégülten meredt Nénére.
Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy van miért kiabálnia.
— A kalapom! Megette a kalapom! A kegyed egyik alaggádora megette a kalapom! Az az én kalapom volt! Azonnal adassa vissza vele!
Lerántott egy hosszú kúszónövényt a legközelebbi fáról és a vizet csapkodta vele.
Ogg Ángyi elhátrált.
— Ezt nem szabadna tenned, Eszme! Ezt nem szabadna tenned! — rebegte. Az aligátor visszakozott a vízbe.
— Odasózhatok a pimasz gyíkokra, ha úgy akarom!
— Igen, odasózhatsz, odasózhatsz — csitította Ángyi -, de nem… egy… kígyóval…
Néne az orra elé tartotta a kúszónövényt szemrevételezés céljából. Egy közepes méretű Háromsávos Mimba nézett rá rémült pillantással, egy másodpercig fontolgatta, hogy beleharapjon az orrába, jobb belátásra tért, aztán nagyon szorosan összezárta a száját, remélve, hogy Néne elérti a dolgot. A boszorkány széttárta a kezét. A kígyó a deszkákra pottyant és sietve elsiklott.
Mrs. Gogol eddig meg sem moccant székében. Most félig megfordult. Szombat még mindig türelmesen figyelte horgászzsinegét.
— Szombat, menj és hozd ide a hölgy kalapját — utasította Mrs. Gogol.
— Igen, naccsága.
Még Néne is visszariadt ettől.
— Nem kényszerítheti erre! — tiltakozott.
— De hát ő halott — vetette ellen Mrs. Gogol.
— Igen, de épp elég rossz halottnak lenni anélkül is, hogy ráadásul még miszlikekben legyen — protestált Néne. — Be ne menjen oda, Mr. Szombat!
— De az a kegyed kalapja volt, hölgyem — mutatott rá Mrs. Gogol.
— Igen, de… — mondta Néne — …csupán… egy kalap volt. Én nem küldenék senkit semmiféle aligátorba semmiféle kalapért.
Ogg Ángyi elszömyedni látszott.
Senki sem tudta Mállotviksz Nénénél jobban, hogy a kalapok fontosak. Nem csupán ruhadarabok. A kalap határozza meg a fejet. Definiálja, hogy ki vagy. Soha senki nem hallott még olyan varázslóról, akinek ne lett volna csúcsos kalapja — legalábbis említésre méltó varázslóról. És az ember egész biztos nem hallott kalaptalan boszorkányról. Még Magratnak is volt egy, bár szinte sosem viselte, lévén ostoba liba. Ez nem jelentett túl sokat; nem annyira a kalap hordása számított, mint inkább egy tetszés szerint viselhető darab birtoklása. Minden szakmának, minden mesterségnek megvolt a maga fejrevalója. Ezért van a királyoknak is tökfödője. Vedd le a koronát egy király fejéről s az eredmény nem lesz több, mint olyasvalaki, aki jó az integetésben meg abban, hogy szinte ne legyen álla. A kalapokban hatalom rejlik. A kalapok fontosak. De az emberek is.
Mrs. Gogol megint pöfékelt egyet.
— Szombat, eredj és hozd ide a legjobb, ünnepekre tartogatott kalapom — parancsolta.
— Igenis, Mrs. Gogol.
Szombat egy pillanatra eltűnt a kunyhóban, majd előbukkant egy nagy, viseltes, spárgával biztonságosan átkötött dobozzal.
— Nem fogadhatom el — tiltakozott Néne. — Nem vehetem el a kegyed legjobb kalapját.
— Jaj, dehogynem — felelte Mrs. Gogol. — Nekem van másik. Ó, igen. Úgy van, nekem van másik.
Néne óvatosan letette a dobozt.
— Fölmerült bennem, Mrs. Gogol — szólalt meg -, hogy kegyed nem teljesen az, aminek látszik.
— Ó, de én az vagyok, Mistress Mállotviksz. Sosem voltam semmi más, pont, mint kegyed.
— Kegyed hozott ide minket?
— Nem. Kegyedék hozták magukat ide. Saját szabad akaratukból. Hogy segítsenek valakin, nem igaz? Kegyedék döntöttek úgy, hogy ezt teszik, nemde? Senki sem kényszerítette kegyedéket, ugyebár? Saját magukon kívül.
— Ebben igaza van — szögezte le Ángyi. — Éreztük volna, ha varázslat lett volna benne.
— Ez igaz — értett egyet Néne. — Senki sem kényszerített minket saját magunkon kívül. Mire megy ki a játék, Mrs. Gogol?
— Nem játszom semmiféle játékot, Mistress Mállotviksz. Csak vissza akarom kapni, ami az enyém. Igazságot akarok. És azt akarom, hogy megálljt parancsoljanak annak a nőszemélynek.
— Miféle nőszemélynek? — tudakolta Ogg Ángyi.
Néne arca maszkká merevedett.
— Annak, aki mindezek mögött van — válaszolta Mrs. Gogol. — A Ducnek annyi esze sincs, mint egy garnélának, Mrs. Ogg. Őrá gondoltam. A némberre a tükörmágiával. Őrá, aki úgy szeret irányítani. Őrá, aki hatalmon van. Őrá, aki belekontárkodik a sors dolgába. Őrá, akiről Mistress Mállotviksz mindent tud.
Ogg Ángyi nem vette a lapot.
— Miről beszél Mrs. Gogol, Eszme? — kérdezte.
Néne motyogott valamit.
— Mi? Nem hallottalak — felelte Ángyi.
Mállotviksz Néne dühtől vöröslő arccal nézett föl.
— A nővéremre gondol, Gytha! Rendben? Fölfogtad? Érted? Hallottad? A nővérem! Akarod, hogy újra elismételjem? Akarod tudni, hogy kiről beszél? Akarod, hogy lebetűzzem neked? A nővérem! Róla van szó! A nővéremről!
— Szóval ők testvérek? — kérdezte Magrat.
A teája már rég kihűlt.
— Nem tudom — válaszolta Pipőke. — Látszólag… egyformák. Az idő nagy részében beérik önmaguk társaságával. De mindig érzem, hogy figyelnek. A figyelésben nagyon jók.
— És ők veled végeztetik az összes házimunkát? — tudakolta Magrat.
— Hát, csak magamra meg a kinti személyzetre kell főzzek — felelte Pipőke. — És nekem igazán nincs túl sok kifogásom a takarítás meg a mosás ellen.
— Akkor ők főznek maguknak?
— Nem hiszem. Körbejárják a házat éjjel, miután én lefeküdtem. Lilith keresztanya azt mondja, kedvesnek kell lennem hozzájuk és sajnálnom kell őket, mert nem tudnak beszélni, és mindig gondoskodjak arról, hogy elegendő sajt legyen a kamrában.
— Nem esznek sajton kívül egyebet? — firtatta Magrat.
— Azt nem hinném — felelte Pipőke.
— Akkor föl kell tételezzem, hogy egerek meg patkányok kapják, egy ilyen ódon házban.