— És Magrat tart egy… mi is az, amit tart, Gytha? — tudakolta Néne.
— Önvédelmi tanfolyamot — válaszolta Ángyi.
— De hát ő boszorkány! — mutatott rá Brevis Anyó.
— Mondtam neki — felelte Mállotviksz Néne, aki egész életében félelem nélkül járt-kelt a zsiványok látogatta hegyvidéki erdőkben abban a biztos tudatban, hogy a sötétség nem tartogat nála rettentőbbet. — Azt felelte, nem ez a lényeg. Nem ez a lényeg. Szó szerint ezt mondta.
— Amúgy se jár rá senki — vont vállat Ogg Ángyi.
— Én azt hittem, hogy hozzá fog menni a királyhoz — közölte Brevis Anyó.
— Mint mindenki — bólogatott Ángyi. — De tudod, milyen Magrat. Hajlamos arra, hogy nyitott legyen Ideákra. Most azt mondja, visszautasítja, hogy szexbálvány váljék belőle.
Ezen mindnyájan eltűnődtek. Végül Brevis Anyó kibökte, habozva, annak a modorában, aki most bukkan fölszínre az érdekfeszítő töprengés mélységeibőclass="underline" — De hát soha nem is volt szexbálvány.
— Örömmel közölhetem, hogy még csak fogalmam sincs arról, mi az a szexbálvány — nyilatkoztatta ki Mállotviksz Néne.
— Nekem van — mondta Ogg Ángyi.
Mindenki ránézett.
— Semjénünk egyszer hazahozott egyet külországból.
Továbbra is mindenki őt nézte.
— Barna volt meg kövér és voltak rajta gyöngyök meg arc és még két lyuk a madzagnak.
Úgy tűnt, ettől nem fordulnak el a tekintetek.
— Hát, mindenesetre a fiam azt mondta, hogy az — folytatta Ángyi.
— Azt hiszem, egy termékenység idolról beszélsz — indítványozta Brevis Anyó segítőkészen.
Néne a fejét csóválta.
— Szerintem ez nem úgy hangzik, mint ami hasonlít Magrathoz… — kezdte.
— Ne mondja nekem, hogy az megér két garast — hördült föl Hessegi Szüle abból az időpontból, bármikor legyen is az, amiben jelenleg tartózkodott.
Soha senki nem tudta biztosan, melyik pillanat az.
Ez a mesterséggel kapcsolatos rizikó azok számára, akiket a sors harmadik szemmel áldott meg. Az emberi elmét tényleg nem arra tervezték, hogy száguldani küldjék előre-hátra az idő nagy sztrádáján és leválhat, mondjuk úgy, horgonyáról, találomra tekintve múltba és jövőbe s csak nagy ritkán a jelenbe. Hessegi Szüle időfókusza nem volt élesre állítva. Ez azt jelentette, hogy ha augusztusban szóltál hozzá, valószínűleg márciusban hallgatott oda. Az a legjobb, ha mondasz valamit a jelen pillanatban és reméled, hogy legközelebb, amikor az elméje erre jár, fölfogja.
Néne kísérletképp meglengette kezét Hessegi Szüle néző, de nem látó szeme előtt.
— Már megint nincs itt — közölte végül.
— Hát, ha Magrat nem tudja vállalni, még ott van Milli Jokomlo odaát Gerezdneken túl — mondta Brevis Anyó. — Dolgos egy leányzó. Jelzem, ő még jobban kancsít, mint Magrat.
— Nincs abban semmi rossz. A kancsítás jól áll egy boszorkánynak — jelentette ki Mállotviksz Néne.
— De nem árt tudni, hogyan használd! — vetette közbe Ogg Ángyi. — Az idős Gerti Simon épp elég kancsi volt és mindig a saját orra hegyét verte szemmel. Nem hagyhatjuk, hogy az emberek azt gondolják, ha fölbosszantanak egy boszorkányt és ő motyog meg átkozódik, majd a saját orra fog leesni.
Megint mindnyájan a tűzbe bámultak.
— Gondolom, Desiderata nem választott volna magának utódot csak úgy? — kérdezte Brevis Anyó.
— Ilyesmi nem történhet meg — felelte rá Mállotviksz Néne. — Mi nem így csináljuk a dolgokat errefelé.
— Igen, de Desiderata nem töltött túl sok időt errefelé. A munka miatt. Mindig külországba járt.
— Ki nem állhatom a külrészeket — szögezte le Mállotviksz Néne.
— Már jártál Ankh-Morporkban — vetette ellen Ángyi szelíden. — Az külhon.
— Nem, nem az. Csak messze van innét. Az nem azonos a külfölddel. A külföld az, ahol pogány szlenget fecsegnek hozzád és külföldi moslékot esznek és tudod, bálványokat imádnak — jelentette ki Mállotviksz Néne, jószolgálati diplomata. — A külföld egész közel is lehet, ha nem vigyázol. Huh — tette hozzá megsemmisítően. — Igen, Desiderata képes volt visszahozni bármit a külrészekből.
— Egyszer hozott nekem egy szép kék-fehér tányért — emlékezett Ogg Ángyi.
— Ez szempont — bólogatott Brevis Anyó. — Jobb lesz, ha valaki megy és gondoskodik a kunyhójáról. Egész csomó remek holmija volt ott. Még elgondolni is szörnyű, hogy valami tolvaj bejut és kurkászni kezd.
— El nem tudom képzelni, hogy bármilyen tolvaj betörne egy boszorkány… — kezdte Néne és hirtelen elhallgatott.
— Igen — mondta jámboran. — Jó ötlet. Most azonnal gondom lesz rá.
— Nem, majd én nézek utána — tiltakozott Ogg Ángyi, akinek szintén volt ideje rájönni valamire. — Pont útba esik hazafelé. Semmi gond.
— Nem, te hamar haza akarsz érni — ellenkezett Néne. — Ne fáradj ezzel! Nekem ez semmiség.
— Ó, nem lesz az fáradság — közölte Ángyi.
— Nem akarhatod kifárasztani magad a te korodban — állította Mállotviksz Néne.
Egymásra meredtek.
— Igazán nem értem, mi a jelentősége — értetlenkedett Brevis Anyó. — Inkább menjetek mindketten, mintsem veszekedjetek rajta.
— Holnap kissé sűrű napom lesz — jegyezte meg Néne. — Mit szólsz az ebéd utánhoz?
— Rendben — válaszolta Ogg Ángyi. — Találkozzunk a kunyhójánál. Pontban ebéd után.
— Valaha volt nekünk, de a vacak, amit le kell csavarni, leesett és elveszett — mondta Hessegi Szüle.
Hurtak, a vadorzó belapátolta az utolsó földgöröngyöt is a gödörbe.
Úgy érezte, illenék néhány szót szólnia.
— Hát, akkor annyi — motyogta.
Desiderata kifejezetten a jobbik fajta boszorkányok közé tartozott, gondolta, miközben a kunyhó háta mögé ballagott vissza a hajnal előtti homályban. A másik fajtából némelyik — noha persze csodálatos teremtmények, fűzte hozzá sietve magában, olyan remek asszonynépség, amilyet az ember csak kívánhat elkerülni — egy csöppet nyomasztó. Mistress Homor azonban az odafigyelő fajta volt.
A konyhaasztalon hosszú csomag, egy kis halom aprópénz meg egy boríték hevert.
Hurtak föltépte a borítékot, noha nem neki címezték.
Benne egy kisebb borítékot és egy üzenetet lelt.
Az üzenet így szólt: Szemmel tartalak, Albert Hurtak. Kézbesicsd a csomagot meg a borítékot és ha bele merészesz csak lesni is, valami szörnjűség fog történni veled. Mint hivatásos Jóságos Tündérkeresztanyának, nekem nem szabad megátkosznom senkit, de Megjósolom, hogy valószínűleg egy fölbőszült farkas harapása forog szóba meg hogy a lábad elszöldül, elgenyed és lerohad, ne kérdeszd, honét tudom, különbe se tudod, mer halott vagyok. Minden jót, Desiderata.
A férfi behunyt szemmel vette kézbe a csomagot.
A fény lassan halad a Korongvilág hatalmas varázserőterében, ami azt jelenti, hogy az idő is. Ahogy Ogg Ángyi mondaná, amikor Génuában teaidő van, akkor van itt kedd…
Ami azt illeti, Génuában hajnalodott. Lilith a tornyában ült, s egy tükröt használt arra, hogy saját képmását elküldje a világot kifürkészni. Keresgélt.
Mindenütt, ahol sziporkázott egy hullámtaréj, mindenütt, ahol akadt egy tábla jég, mindenütt lett tükör vagy visszatükröződés, amiből aztán, Lilith tudta, ki tud nézni. Nincs szükséged varázstükörre. Bármilyen tükör megteszi, ha tudod, hogyan használd. És Lilith, sisteregve egymillió képmás erejétől, ezt nagyon jól tudta.