Egy alak moccant a fal mellett.
— Magrat? — sziszegte oda Ángyi.
— Ángyi?
— Gondoskodtál a ruháról?
— Elintézted a lakájokat?
— Akkor rendben — lépett elő Mállotviksz Néne az árnyékokból. — Akkor csak a hintó van hátra.
Színpadiasan lábujjhegyen lépdelt a kocsiszínhez és kinyitotta az ajtót. Az hangosan csikorgott a macskakövön.
— Pszt! — mondta Ángyi.
Egy gyertyacsonk meg néhány gyufa hevert egy polcon. Magrat ügyetlenül meggyújtotta a gyertyát.
A hintó ragyogott, akár egy fényes bál.
Mértéktelenül díszes volt, mintha valaki fogott volna egy teljesen közönséges hintót, aztán belebolondult volna az intarziákba meg az aranyfestékbe.
Mállotviksz Néne körbejárta.
— Kissé hivalkodó — állapította meg.
— Igazán gyalázat ezt pozdorjává törni — jelentette ki bánatosan Ángyi. Fölgyűrte az ingujját, aztán, mintegy utólagos megfontolásból, bedugta a szoknyája szélét a bugyogójába.
— Lennie kell egy kalapácsnak valahol errefelé — állította s odafordult a falak mentén sorakozó polcokhoz.
— Ne! Az túl nagy zajt csapna! — sziszegte Magrat — Várj egy percet…
Előhúzta a megvetésre méltó varázspálcát az övéből, szorosan megmarkolta és a hintó irányába intett vele.
Kurta levegőáramlás következett.
— Teringettét! — szólalt meg Ogg Ángyi. — Nekem ez sose jutott volna eszembe.
A padlón egy nagy, narancssárga tök feküdt.
— Semmiség — felelte Magrat, megkockáztatva némi büszkeséget.
— Hah! Ez biza olyan hintó, ami nem fog többet gurulni — szögezte le Ángyi.
— Hé… meg tudod ezt csinálni a lovakkal is? — tudakolta Néne.
Magrat megrázta a fejét. — Ümm, azt hiszem, az nagyon kegyetlen lenne.
— Igazad van. Igazad van — ismerte el Néne. — Nincs mentség az állatokkal való kegyetlenkedésre.
A két mén igazi lókíváncsisággal nézte őt, miközben Néne kinyitotta bokszuk ajtaját.
— El veletek — mondta nekik. — Nagy, zöld mezők vannak valahol odakinn. — Egy másodpercre Magratra pillantott. — Most e-mén-cipáltad őket.
Nem úgy tűnt, hogy ennek különösebb hatása lenne.
Néne fölsóhajtott. Átmászott a bokszokat elválasztó fapalánkon, fölnyúlt, mindkét kezével megmarkolt egy-egy lófület, és gyöngéden lerángatta a fejük egy szintbe a szájával.
Suttogott valamit.
A csődörök megfordultak és egymás szemébe néztek.
Aztán lepillantottak Nénére.
Ő visszavigyorgott rájuk és bólintott.
Majd…
Egy ló számára lehetetlen, hogy álló helyzetből azonnal vágtába csapjon, de ez a két mén majdnem megoldotta.
— Mi a fenét mondtál nekik? — firtatta Magrat.
— Misztikus lovas vezényszót — válaszolta Néne. — Ráhagyományozódott Gytha Jászónjára, aki továbbadta nekem. Mindig bejön.
— Elárulta neked? — ámult Ángyi.
— Igen.
— Mi, az egészet?
— Igen — felelte Néne önelégülten.
Magrat visszadugta a varázspálcát az övébe. Ahogy ezt tette, egy fehér, négyszögletű anyagdarab esett a padlóra.
Fehér drágakövek és selyem csillogtak a gyertyafényben, amikor kapkodva lenyúlt, hogy fölvegye, de nem sok minden kerülte el Mállotviksz Néne figyelmét.
Néne fölsóhajtott.
— Magrat Beléndek…- kezdte.
— Igen — szólt jámboran Magrat. — Igen. Tudom. Ostoba liba vagyok.
Ángyi gyöngéden megveregette Magrat vállát.
— Ne is törődj vele! — vigasztalta. — Derekas éjjeli műszakot teljesítettünk itt. Annak a Pipőkének kábé annyi esélye van arra, hogy ma éjjel bálba küldik, mint nekem arra, hogy… királynővé váljak.
— Se ruha, se lakájok, se lovak, se hintó — sorolta Néne. — Szeretném látni, hogy ő hogyan oldja meg ezt. Mesék? Hah!
— Szóval akkor most mit csinálunk? — kérdezte Magrat, miközben kiosontak az udvarról.
— Zsíros Ebédidő van! — horkant föl Ángyi. — Hejehuja dajdaj! — Csöves előbaktatott a sötétből és a lábához dörgölőzött.
— Azt hittem, Lily megpróbálja eltörölni — jegyezte meg Magrat.
— Ennyi erővel akár egy áradást is megpróbálhatsz eltörölni — közölte Ángyi. — Rúgj ki a hámból!
— Nem helyeslem az utcai táncolást — jelentette ki Néne. — Mennyit ittál abból a rumból?
— Ó, menj már, Eszme! — tiltakozott Ángyi. — Azt mondják, ha nem vagy képes jól érezni magad Génuában, akkor alighanem halott vagy. — Eszébe jutott Szombat. — Génuában valószínűleg még akkor is lehet részed egy kis csöndes mulatságban, ha már meghaltál.
— De nem lenne jobb, ha itt maradnánk? — javasolta Magrat. — Csak, hogy megbizonyosodjunk?
Mállotviksz Néne habozott.
— Mit gondolsz, Eszme? — kérdezte Ogg Ángyi. — Gondolod, hogy a lányt egy tökben küldik el a bálba, he? És néhány egér fogja húzni, he? Hehe!
A kígyónők képe átvillant Mállotviksz Néne agyán és tétovázott. Ám, mindent összevetve, hosszú volt a nap. És az egész nevetséges, ha jobban meggondolja…
— Hát jó — egyezett bele. — De nem fogok belerúgni semmiféle hámba, értitek?
— Van tánc meg mindenféle — toldotta hozzá Ángyi.
— És banánitalok is, gondolom — mondta Magrat.
— Ennek esélye millió az egyhez, igen — vágta rá boldogan Ogg Ángyi.
Lilith de Tempscire rámosolygott magára a kettős tükörben.
— Ó, te jó ég! — mondta. — Se hintó, se ruha, se lovak. Mit tehet egy szegény, öreg keresztanya? Ó, egek! És alighanem uramatyám is.
Kinyitott egy kicsiny, olyasféle bőrtokot, mint amilyet egy zenész esetleg legjobb pikolója hordozására használhat.
Egy varázspálca feküdt benne, ikertestvére annak, amit Magrat hordott magánál. Kivette, párszor megpörgette s ezzel új helyzetbe rendezte az arany- és ezüstgyűrűket rajta.
A kattanások olyannak hallatszottak, mint a legocsmányabb szivattyúzó gépezet működése.
— És ráadásul egy tökön kívül semmim sincs — tette hozzá Lilith.
És persze a különbség az értelemmel bíró és az értelmet nélkülöző dolgok között az, hogy noha nehéz megváltoztatni az előbbiek alakját, valójában nem lehetetlen. Csupán az észjárás megváltoztatásának kérdése. Míg ellenben egy értelmet nélkülöző dolgot, mint amilyen például egy tök, és nehéz egy töknél kevésbé értelmeset elképzelni, nem lehet átalakítani semmiféle mágiával, a bűbáj kivételével.
Hacsak molekulái nem emlékeznek arra az időre, amikor még nem tök volt…
Nevetett, és milliárd visszatükrözött Lilith kacagott együtt vele, körös-körül a tüköruniverzum görbületén.
A Zsíros Ebédidőt többé nem ünnepelték Génua közepén. De a magas, fehér épületeket övező viskók városában páváskodott sötét és fáklya világította tevékenységeivel. Volt tűzijáték. Akadtak táncosok, tűznyelők, tollak és flitterek. A boszorkányok, akiknek elképzelése a kedélyes szórakozásról kimerült egy Móres táncban, tátott szájjal nézték a zsúfolt járdáról a peckesen elvonuló parádét.
— Azok táncoló csontvázak! — ámult Ángyi, amikor vagy húsz csontalak piruettezett végig sebesen az utcán.