— Nem azok — jelentette ki Magrat. — Azok csak fekete trikóruhát viselő pasasok, rájuk festett csontokkal.
Valaki oldalba bökte Mállotviksz Nénét. Fölnézett egy fekete férfi nagy, vigyorgó képébe, aki egy kőkorsót passzolt oda neki.
— Nesze, tubicám!
Néne elvette, egy pillanatig habozott, aztán kortyolt egyet. Megbökte Magratot és továbbadta a palackot.
— Frgtht! Gizeer! — nyögte ki.
— Mi? — kiáltotta Magrat túl egy arra masírozó zenekar lármáját.
— Az ipse azt akarja, hogy adjuk tovább — közölte Néne.
Magrat rápillantott az üveg szájára. Megpróbálta suttyomban megtörölni a ruháján, azon nyilvánvaló tény dacára, hogy a rajta lévő bacilusok réges-rég leperzselődtek volna róla. Megreszkírozott egy cseppet, aztán sietve oldalba döfte Ogg Ángyit.
— Kwizathugner! — rebegte és a szemét törülgette.
Ángyi fenekével fölfelé fordította a palackot. Egy idő múlva Magrat ismét megböködte.
— Azt hiszem, nekünk elvileg tovább kéne adnunk? — kockáztatta meg.
Ángyi megtörölte a száját és találomra továbbadta a mostanra jóval könnyebb korsót egy magas alaknak a bal oldalán.
— Ne, miszter! — mondta.
KÖSZÖNÖM.
— Klassz jelmeze van. Azok a csontok igazán remekül vannak fölfestve.
Ángyi visszafordult, hogy nézze a bűvészkedő tűznyelők menetét. Aztán úgy látszott, létrejött a kontaktus valahol az agya hátsó részén. Fölnézett. Az idegen addigra már elbóklászott.
Ángyi vállat vont.
— Most mit fogunk csinálni? — kérdezte.
Mállotviksz Néne mereven bámult a zéruspontot közelítő limbótáncosok csoportjára. A fölvonulás számos táncában volt közös ez a vonás: nyíltan kifejezték azokat a dolgokat, amikre a májusfák csak céloznak. És ráadásul flitterekkel borították.
— Soha többé nem fogod biztonságban érezni magad az árnyékszéken, mi? — szólalt meg Ogg Ángyi.
A lábánál ott ült Csöves és néhány, tollakon kívül mást nem viselő táncosnőt figyelt akkurátusan, megpróbálva kiókumlálni, hogy mit tegyen velük.
— Nem. Valami máson gondolkoztam. Azon törtem a fejem… ahogy a mesék működnek. És most… azt hiszem, szeretnék enni valamit — felelte Néne erőtlenül. Kissé erőre kapott. — És tisztességes ételre gondoltam, nem olyasmire, amit egy tavacska fenekéről vakarásztak össze. És ebből a gasztronómia dologból se kérek egy csöppet se.
— Vállalkozó szelleműbbnek kellene lenned, Néne — tanácsolta Magrat.
— Semmi kifogásom a kockázatok ellen, mértékkel — válaszolta Néne -, de nem akkor, ha eszem.
— Van egy hely ott hátul, ahol aligátorszendvicseket készítenek — tudatta Ángyi elfordulva a felvonulástól. — Hitted volna? Aligátorok egy szendvicsben?
— Erről egy vicc jut eszembe — jelentette be Mállotviksz Néne. Valami piszkálta a tudatát.
Ogg Ángyi köhécselni kezdett, de hiába.
— Ez az ipse bement egy vendéglőbe — mesélte Mállotviksz Néne, megkísérelve figyelmen kívül hagyni fokozódó nyugtalanságát. — És meglátta ezt a kiírást. És azon ez állt „Bármiféle szendvics kapható”. És ő azt mondta „Kérek egy aligátor szendvicset — és most rögtön akarom!”
— Nem hinném, hogy az aligátorszendvicsek nagyon kedvesek lennének az aligátorokhoz — vélte Magrat s ezzel ólmos csöndbe fullasztotta a társalgást.
— Én mindig mondtam, hogy az embernek jót tesz a nevetés — állította Ángyi.
Lilith rámosolygott Pipőke a kígyónők között kétségbeesetten álló alakjára.
— És még a ruha is ilyen szakadozott — mondta. — És a szobába vezető ajtó be volt zárva. Ejnye, ejnye. Hogyan történhetett meg?
Pipőke a lábára szögezte tekintetét.
Lilith rámosolygott a nővérekre. — Nos — szólalt meg -, csak ki kell hozzuk a tőlünk telhető legjobbat a rendelkezésünkre álló dolgokból. Hmm? Hozzatok nekem… hozzatok nekem két patkányt és két egeret. Tudom, hogy mindig képesek vagytok megtalálni a patkányokat és az egereket. És hozzátok be a nagy tököt!
Nevetett. Nem a már legyőzött gonosz tündér tébolyult, rikácsoló vihogásával, hanem annak eléggé kellemes kacagásával, aki épp meglátta valamiben a vicceset.
Tűnődve pillantott a varázspálcára.
— De először — közölte tekintetét Pipőke sápadt arcára vetve -, jobb lesz, ha behozzátok azokat a rosszcsont férfiakat, akik hagyták maguk olyan nagyon leitatni. Az nem tisztelettudó viselkedés. És ha nem kapsz tiszteletet, nincs semmid.
A varázspálca kattogása volt az egyetlen nesz a konyhában.
Ogg Ángyi az előtte álló magas poharat babrálta.
— Magas nekem, hogy mért tesznek bele egy ernyőt — jelentette ki, leszopogatva a koktélcseresznyét a pálcikáról. — Úgy értem, meg akarják előzni, hogy elázzon vagy ilyesmi?
Rávigyorgott Magratra és Nénére, akik mindketten gyászosan bámulták az elhaladó ünneplőket.
— Ne búsuljatok már! — vezényelte. — Még sose láttam két ilyen savanyú ábrázatot amióta csak szuszogok!
— Az tiszta rum, amit iszol — mondta Magrat.
— Nekem mondod? — vágta rá Ángyi és nagyot húzott a poharából. — Egészségetekre!
— Túl könnyen ment — szólalt meg Mállotviksz Néne.
— Csak azér’ volt könnyű, mer’ mink csináltak — felelte Ángyi. — Ha el kell valamit végezni, mi vagyunk a rátermett lányok, nem? Mutass nekem bárki mást, aki be tudott volna ugrani ide és mindezt elvégezni még épp jókor, na. Különösen a hintós részt.
— De nem produkál jó mesét — szögezte le Néne.
— Ó, fenébe a mesékkel — legyintett Ángyi leereszkedően. — Az ember mindig megváltoztathatja a meséket.
— Csak a megfelelő helyeken — vetette ellen Néne. — Különben is, talán tudnak szerezni neki egy új ruhát meg lovakat meg egy hintót meg mindent.
— Hol? Mikor? — kételkedett Ángyi. — Ma ünnep van! Egyébként is, nincs rá idő. Bármelyik pillanatban elkezdődhet a bál.
Mállotviksz Néne ujjai a kávéházi asztal szélén doboltak.
Ángyi sóhajtott.
— Most mi van? — tudakolta.
— Nem így szokott történni — állította Néne.
— Ide figyelj, Eszme, az egyetlen varázslatféleség, ami most működne, az a varázspálca mágiája. És Magraté a varázspálca. — Ángyi odabiccentett Magratnak — Nem így van, Magrat?
— Ümm — válaszolta Magrat.
— Nem vesztetted el, igaz?
— Nem, de…
— Na hát akkor.
— Csak… hkm. Pipőke azt mondta, két keresztanyja van…
Mállotviksz Néne keze lecsapott az asztalra. Ángyi itala a levegőbe röpült és fölborult.
— Úgy van! — harsogta Néne.
— Még csaknem tele volt. Egy még csaknem teli pohár volt — jelentette ki Ángyi szemrehányóan.
— Gyerünk!
— A java egy teli pohár…
— Gytha!
— Mondtam, hogy nem jövök? Csak rámutattam, hogy…
— Most!
— Csak még megkérem a csapost, hogy adjon nekem egy má…
— Gytha!
A boszorkányok félúton jártak az utcában, amikor a hintó kicsattogott a kocsibejáróról és elgördült.
— Az nem lehet ugyanaz! — fakadt ki Magrat. — Attól megszabadultunk!
— Föl kellett vóna daraboljuk — értett egyet Ángyi. — Jót lehet enni egy tök…