— Megfogtak minket — jelentette ki Néne s fokozatosan lassulva megállt.
— Nem tudsz beférkőzni a lovak tudatába? — tudakolta Magrat.
A boszorkányok összpontosítottak.
— Ezek nem lovak — állapította meg Ángyi. — Olyasminek érződnek, mint…
— Lóvá tett patkányok — világosította föl Néne, aki még annál is jobban tudott az emberek agyába férkőzni, mint amilyen ügyesen ment az idegeikre. — Ugyanazt az érzést keltik, mint az a szegény, öreg farkas. Tűzijáték bemutatóhoz hasonlító elmék. — Összerázkódott az ízelítőtől, ami azoktól került a saját fejébe.
— Fogadok — töprengett el Ángyi, amikor a hintó megfarolt a sarkon -, fogadok, hogy simán el tudnám érni, hogy leessenek a kerekei.
— Nem az a módja — tiltakozott Magrat. — Különben is, Pipőke benne ül!
— Akadhat esetleg más módszer — vélte Ángyi. — Ismerek valakit, aki közvetlenül be tudna férkőzni a tudatukba.
— Kit’? — kérdezte Magrat.
— Nos, még mindig vannak söprűink — mutatott rá Ángyi. — Könnyedén megelőzhetjük a hintót, igaz?
A boszorkányok a hintót néhány perccel megelőzve landoltak egy sikátorban.
— Nem helyeslem ezt — szögezte le Néne. — Ez olyasmi, amit Lily tesz. Nem várhatjátok tőlem, hogy ínyemre. legyen. Gondoljatok arra a farkasra!
Ángyi kiemelte Csövest a cirokszálak közti fészkéből.
— De hát Csöves amúgy is csaknem ember — védekezett.
— Hah!
— És csak idéglenes lesz, még ha mi hárman csináljuk is — érvelt tovább. — Különben is, érdekes lesz látni, hogy működik-e.
— Igen, de akkor is helytelen — szögezte le Néne.
— Ezen a tájon nem, úgy tűnik — vélte Ángyi.
— Egyébként is — állította Magrat erényesen -, nem lehet helytelen, ha mi csináljuk. Mi vagyunk a jók.
— Ó, igen, azok vagyunk — felelte Néne. — És én képes voltam ezt elfelejteni egy percre!
Ángyi hátralépett. Csöves, tudatában, hogy valamit várnak tőle, kihúzta magát ültében.
— El kell ismerd, Néne, hogy semmi jobb nem jut az eszünkbe — mutatott rá Magrat.
Néne habozott. Ám a maradéktalan viszolygás alatt megbújt az őt is megbabonázó ötlet áruló lángocskája. Különben is, ő meg Csöves évek óta szívélyesen utálják egymást. Csaknem ember, mi? Hát akkor adjunk neki egy kis kóstolót belőle és lássuk, mennyire tetszik neki… Egy kicsit elszégyellte magát a gondolattól. De nem nagyon.
— Na jó, rendben.
Összpontosítottak.
Ahogy azt Lily is tudta, egy tárgy alakjának megváltoztatása az egyik legnehezebb varázslat az összes közül. Ám könynyebb, ha az objektum eleven. Végül is, egy élőlény már tudja, hogy milyen formája van. Nem kell mást megmásíts, csak a tudatát.
Csöves ásított és nyújtózkodott. Legnagyobb döbbenetére, a nyújtózkodást nem hagyta abba.
Macskaagya ösvényein végigáramlott a hit dagálya. Hirtelen elhitte, hogy ember. Nem egyszerűen az volt a benyomása, hogy ember; fenntartás nélkül hitt benne. A rendíthetetlen hit puszta ereje zúdult rá morfikus mezejére, átgázolva kifogásain, újraírva lényének magát a képletét.
Friss utasítások özönlöttek vissza.
Ha ember, nincs szüksége erre a rengeteg szőrzetre. És nagyobbnak kellene lennie…
A boszorkányok lenyűgözve figyelték.
— Sosem hittem volna, hogy meg tudjuk tenni — szólalt meg Néne.
…nincs hegy a füleken, a bajusz túl hosszú…
…több izom kell neki, összes csontjának rossz a formája, ezek a lábak hosszabbak kellene legyenek…
És aztán az egész véget ért.
Csöves kibogozta magát és fölállt, kissé bizonytalanul.
Ángyi eltátott szájjal bámult.
Aztán tekintete lejjebb vándorolt.
— Ejha! — kiáltott föl.
— Azt hiszem — jelentette ki Mállotviksz Néne -, hogy jobb lesz, ha most azonnal képzelünk rá némi ruhaneműt.
Ez könnyen ment. Amikor Csöves már elegendő ruhát viselt Néne megelégedésére, a boszorkány bólintott és hátralépett.
— Magrat, most már kinyithatod a szemed — szólalt meg.
— Be sem csuktam.
— Hát, be kellett volna csuknod!
Csöves lassan megfordult, halvány, lusta mosollyal sebhelyes arcán. Emberként törött volt az orra és fekete kendő takarta vak szemét. De a másik úgy csillogott, mint az angyalok bűne, és mosolya maga volt a szentek veszte. Legalábbis a nőneműeké.
Talán a feromonok okozták, vagy a mód, ahogy izmai hullámoztak fekete bőringe alatt. Csöves afféle tisztátalan, sátáni szexualitást sugárzott a megawattos tartományban. Elég volt csak rápillantani ahhoz, hogy sötét szárnyak verdesése kezdődjék a karmazsin éjszakában.
— Huh, Csöves — szólt Ángyi.
A macska kinyitotta száját. Villantak a metszőfogak.
— Wrowwwwl — mondta.
— Értesz engem?
— Igennn, Ángyi.
Ogg Ángyi a falhoz dőlt támasztékért.
Paták hangja érkezett. A hintó befordult ebbe az utcába.
— Eridj oda és állítsd meg azt hintót!
Csöves újra elvigyorodta magát és kirontott a sikátorból.
Ángyi a kalapjával legyezte magát.
— Húúúú — mondta. — Csak elgondolni is, hogy a pocakját szoktam csiklandozni… Nem csoda, hogy az összes macskahölgy sikong éjjelente.
— Gytha!
— Hát, te nagyon elvörösödtél, Eszme.
— Csak levegő után kapkodtam — felelte Néne.
— Hát nem fura? Hiszen nem is futottál előtte.
A hintó végigcsattogott az utcán.
A kocsis és a lakájok egyáltalán nem voltak biztosak abban, hogy valójában mik. Az elméjük vadul ingadozott. Egyik pillanatban sajtról és szalonnabőrkéről gondolkozó emberek voltak. És a következőben egerek, azon merengve, miért viselnek nadrágot.
És ami a lovakat illeti… a lovak amúgy is kissé hibbantak és az, hogy patkányok is, nem sokat lendített ezen.
Szóval egyikük sem leledzett nagyon szilárd lelkiállapotban, amikor Csöves előlépett az árnyékokból és rájuk vigyorgott.
Azt is mondta: — Wrowwwl.
A lovak próbáltak megállni, ami gyakorlatilag lehetetlen egy még mindig nyomakodó hintóval a hátad mögött. A kocsisok megdermedtek a rémülettől.
— Wrowwwl?
A hintó körbefarolt és oldalával egy falhoz ütközött, lehajítva helyükről a kocsisokat. Csöves fölkapta az egyiket gallérjánál fogva és föl-le pattogtatta, miközben a megőrjített lovak küszködtek, hogy elszabaduljanak a kocsirúdtól.
— Fusss el, szőrőss játék? — javasolta.
A rettegő szempár mögött az ember és az egér harcolt a fölényért. De nem kellett volna fáradniuk. Mindkét esetben veszíteni fognak. Ahogy tudata a két állapot között ingázott, vagy egy vigyorgó macskát látott maga előtt, vagy egy hat láb magas, erőszakoskodó, félszemű izomkolosszust.
A hintó egere elájult. Csöves megpaskolta néhányszor, hátha megmozdul még…
— Ébredj föl, kisegér.
…aztán elvesztette az érdeklődést iránta.
A hintó ajtaja nyikorgott, megszorult, aztán kinyílt.
— Mi történik? — firtatta Pipőke.
— Wrowwwwl!
Ogg Ángyi csizmája tarkón találta Csöves fejét.
— Ó, nem, nem fogod, fiacskám — közölte.
— De akarom — duzzogott Csöves.
— Mindig akarod, ez a baj veled — mondta Ángyi és rámosolygott Pipőkére. — Bújj elő, kedveském!
Csöves vállat vont, majd elsettenkedett maga után vonszolva az alélt kocsist.
— Mi történik? — panaszkodott Pipőke. — Ó! Magrat. Ezt te tetted?
Magrat megengedett magának egy szemvillanásnyi szégyenlős büszkeséget.
— Megmondtam neked, hogy nem kell majd elmenj a bálba, nemde?
Pipőke körbenézett, előbb a megrokkant hintóra, aztán vissza a boszorkányokra.
— Nem voltak veled ott benn a kígyónők, ugye? — tudakolta Néne. Magrat szorosan markolta a varázspálcát.
— Nem, ők előrementek — válaszolta Pipőke. Arca elkomorult, amikor eszébe jutott valami.
— Lilith bogárrá változtatta a valódi kocsisokat — suttogta. — Úgy értem, ők nem voltak olyan rosszak! Rávette őket, hogy hozzanak neki néhány egeret és azokat emberré tette, aztán azt mondta, hogy egyensúlynak kell lennie, és a nővérek becibálták a kocsisokat és bogárrá változtatta őket és aztán… rájuk taposott…
Elszörnyedve elhallgatott.
Tűzijáték robbant az égen, de itt lent, az utcán rettenetes csöndbuborék lógott a levegőben.
— Boszorkányok nem ölnek meg senkit — mondta Magrat.
— Ez külhon — motyogta Ángyi és másfelé nézett.
— Azt hiszem — jelentette ki Mállotviksz Néne -, hogy neked most azonnal el kellene menned innen, ifjú hölgy.
— Csak reccsentek egyet…
— Vannak söprűink — mutatott rá Magrat. — Mindnyájan odébbállhatnánk.
— Utánatok küldene valamit — állította komoran Pipőke. — Ismerem őt. Valamit egy tükör belsejéből.
— Majd megküzdünk vele — pattogta Magrat.
— Nem — felelte Néne. — Akármi fog történni, itt fog megtörténni. Elküldjük a fiatal hölgyet valahová biztonságba és aztán… majd meglátjuk.
— De ha elmegyek, ő nyomban tudni fogja — vetette ellen Pipőke. — Arra számít, hogy látni fog a bálban most azonnal! És eljön megkeresni!
— Ez valószínűnek hangzik, Eszme — vélekedett Ogg Ángyi. — Olyan helyen akarsz szembeszállni vele, amit te választottál. Nem szeretném, ha egy ilyen éjszakán utánunk eredne. Látni szeretném, amikor felénk jön.
Szárnyverdesés hallatszott a sötétből fölöttük. Egy kis, sötét alak lebegett le és landolt a macskaköveken. A szeme még a sötétségben is csillogott. Puszta szárnyashoz mérten túl sok intelligenciával tekintett a boszorkányokra.
— Ez Mrs. Gogol kakasa — állapította meg Ángyi. — Vagy nem?
— Hogy pontosan micsoda, lehet, hogy sosem fogom eldönteni határozottan — közölte Néne. — Bárcsak tudnám, hogy ő hol áll ebben az ügyben.
— Jó vagy rossz, így érted? — firtatta Magrat.
— Kiváló szakácsnő — nyilvánított véleményt Ángyi. — Nem hiszem, hogy bárki, aki úgy tud főzni, mint ő, annyira rossz lehet.
— Ő az a nő, aki kint lakik a mocsárban? — kérdezte Pipőke. — Mindenféle történetet hallottam róla.
— Egy kicsit túl hajlamos arra, hogy a halottakat zombivá változtassa — jelentette ki Néne. — És az nem helyes.
— Hát, mi épp most változtattunk egy macskát személlyé… úgy értem, emberi személlyé — javította ki magát Ángyi, a megrögzött macskabarát. — És szigorúan véve az sem helyes. Alighanem jó messzire esik a szigorúan véve helyestől.
— Igen, de mi a helyes okból tettük ezt — válaszolta Néne.
— Nem tudjuk, miféle okai vannak Mrs. Gogolnak…
Morgás hallatszott a sikátorból. Ángyi felé nyargalt, majd a többiek korholó hangját hallották.
— Nem! Teszed le őt azonnal!
— Az enyém! Enyém!
Legba peckesen ellépdelt némi távolságra az utcán, aztán megfordult és várakozóan nézett rájuk.
Néne megvakarta az állát, aztán kissé eltávolodott Magrattól és Pipőkétől, fölbecsülve őket. Aztán megfordult és körülnézett.
— Hmm — hümmögte. — Lily számít arra, hogy látni fog téged, igaz?
— Ki tud nézni a visszatükröződésekből — felelte idegesen Pipőke.
— Hmm — hümmögött újra Néne. Fülébe dugta ujját és egy pillanatra megforgatta. — Nos, Magrat, te vagy itt a keresztanya. Mi a legfontosabb, amit meg kell tennünk?
Magrat soha életében nem kártyázott még.
— Gondoskodni Pipőke biztonságáról — vágta rá gondolkodás nélkül, elképedten attól, hogy Néne hirtelen elismeri, hogy végső soron ő az, aki megkapta a varázspálcát. — Erről szól az egész tündérkeresztanyáskodás.
— Igen?
Mállotviksz Néne összeráncolta homlokát.
— Tudod — mondta -, ti ketten nagyjából ugyanolyan méretűek vagytok…
Magrat tanácstalan arckifejezése fél másodpercig tartott, mielőtt helyét átvette a hirtelen rémületé.
Elhátrált.
— Valakinek meg kell tennie — szögezte le Néne.
— Ó, nem! Nem! Nem sikerülne. Egész biztos nem sikerülne. Nem!
— Magrat Beléndek — szólalt meg Mállotviksz Néne diadalmasan -, te fogsz elmenni a bálba!