— De akarom — duzzogott Csöves.
— Mindig akarod, ez a baj veled — mondta Ángyi és rámosolygott Pipőkére. — Bújj elő, kedveském!
Csöves vállat vont, majd elsettenkedett maga után vonszolva az alélt kocsist.
— Mi történik? — panaszkodott Pipőke. — Ó! Magrat. Ezt te tetted?
Magrat megengedett magának egy szemvillanásnyi szégyenlős büszkeséget.
— Megmondtam neked, hogy nem kell majd elmenj a bálba, nemde?
Pipőke körbenézett, előbb a megrokkant hintóra, aztán vissza a boszorkányokra.
— Nem voltak veled ott benn a kígyónők, ugye? — tudakolta Néne. Magrat szorosan markolta a varázspálcát.
— Nem, ők előrementek — válaszolta Pipőke. Arca elkomorult, amikor eszébe jutott valami.
— Lilith bogárrá változtatta a valódi kocsisokat — suttogta. — Úgy értem, ők nem voltak olyan rosszak! Rávette őket, hogy hozzanak neki néhány egeret és azokat emberré tette, aztán azt mondta, hogy egyensúlynak kell lennie, és a nővérek becibálták a kocsisokat és bogárrá változtatta őket és aztán… rájuk taposott…
Elszörnyedve elhallgatott.
Tűzijáték robbant az égen, de itt lent, az utcán rettenetes csöndbuborék lógott a levegőben.
— Boszorkányok nem ölnek meg senkit — mondta Magrat.
— Ez külhon — motyogta Ángyi és másfelé nézett.
— Azt hiszem — jelentette ki Mállotviksz Néne -, hogy neked most azonnal el kellene menned innen, ifjú hölgy.
— Csak reccsentek egyet…
— Vannak söprűink — mutatott rá Magrat. — Mindnyájan odébbállhatnánk.
— Utánatok küldene valamit — állította komoran Pipőke. — Ismerem őt. Valamit egy tükör belsejéből.
— Majd megküzdünk vele — pattogta Magrat.
— Nem — felelte Néne. — Akármi fog történni, itt fog megtörténni. Elküldjük a fiatal hölgyet valahová biztonságba és aztán… majd meglátjuk.
— De ha elmegyek, ő nyomban tudni fogja — vetette ellen Pipőke. — Arra számít, hogy látni fog a bálban most azonnal! És eljön megkeresni!
— Ez valószínűnek hangzik, Eszme — vélekedett Ogg Ángyi. — Olyan helyen akarsz szembeszállni vele, amit te választottál. Nem szeretném, ha egy ilyen éjszakán utánunk eredne. Látni szeretném, amikor felénk jön.
Szárnyverdesés hallatszott a sötétből fölöttük. Egy kis, sötét alak lebegett le és landolt a macskaköveken. A szeme még a sötétségben is csillogott. Puszta szárnyashoz mérten túl sok intelligenciával tekintett a boszorkányokra.
— Ez Mrs. Gogol kakasa — állapította meg Ángyi. — Vagy nem?
— Hogy pontosan micsoda, lehet, hogy sosem fogom eldönteni határozottan — közölte Néne. — Bárcsak tudnám, hogy ő hol áll ebben az ügyben.
— Jó vagy rossz, így érted? — firtatta Magrat.
— Kiváló szakácsnő — nyilvánított véleményt Ángyi. — Nem hiszem, hogy bárki, aki úgy tud főzni, mint ő, annyira rossz lehet.
— Ő az a nő, aki kint lakik a mocsárban? — kérdezte Pipőke. — Mindenféle történetet hallottam róla.
— Egy kicsit túl hajlamos arra, hogy a halottakat zombivá változtassa — jelentette ki Néne. — És az nem helyes.
— Hát, mi épp most változtattunk egy macskát személlyé… úgy értem, emberi személlyé — javította ki magát Ángyi, a megrögzött macskabarát. — És szigorúan véve az sem helyes. Alighanem jó messzire esik a szigorúan véve helyestől.
— Igen, de mi a helyes okból tettük ezt — válaszolta Néne.
— Nem tudjuk, miféle okai vannak Mrs. Gogolnak…
Morgás hallatszott a sikátorból. Ángyi felé nyargalt, majd a többiek korholó hangját hallották.
— Nem! Teszed le őt azonnal!
— Az enyém! Enyém!
Legba peckesen ellépdelt némi távolságra az utcán, aztán megfordult és várakozóan nézett rájuk.
Néne megvakarta az állát, aztán kissé eltávolodott Magrattól és Pipőkétől, fölbecsülve őket. Aztán megfordult és körülnézett.
— Hmm — hümmögte. — Lily számít arra, hogy látni fog téged, igaz?
— Ki tud nézni a visszatükröződésekből — felelte idegesen Pipőke.
— Hmm — hümmögött újra Néne. Fülébe dugta ujját és egy pillanatra megforgatta. — Nos, Magrat, te vagy itt a keresztanya. Mi a legfontosabb, amit meg kell tennünk?
Magrat soha életében nem kártyázott még.
— Gondoskodni Pipőke biztonságáról — vágta rá gondolkodás nélkül, elképedten attól, hogy Néne hirtelen elismeri, hogy végső soron ő az, aki megkapta a varázspálcát. — Erről szól az egész tündérkeresztanyáskodás.
— Igen?
Mállotviksz Néne összeráncolta homlokát.
— Tudod — mondta -, ti ketten nagyjából ugyanolyan méretűek vagytok…
Magrat tanácstalan arckifejezése fél másodpercig tartott, mielőtt helyét átvette a hirtelen rémületé.
Elhátrált.
— Valakinek meg kell tennie — szögezte le Néne.
— Ó, nem! Nem! Nem sikerülne. Egész biztos nem sikerülne. Nem!
— Magrat Beléndek — szólalt meg Mállotviksz Néne diadalmasan -, te fogsz elmenni a bálba!
A hintó két keréken fordult be a sarkon. Csöves állt a hajtó bakján, billegve és ádázul vigyorogva és pattogtatva az ostort. Ez még a plüsslabdájánál is jobb, benne csöngettyűvel…
A hintóban Magrat a két idősebb boszorkány közé ékelődött, kezébe hajtott fejjel.
— Mindenki tudni fogja, hogy én nem ő vagyok!
— Nem, ha fölteszed az álarcot, nem fogják — bátorította Néne.
— De a hajamnak teljesen más a színe!
— Át tudom színezni egy pillanat alatt, semmi gond — válaszolta Ángyi.
— Az alakom is teljesen más!
— Mi meg tudjuk… — Néne habozott. — Nem tudnád, tudod, egy kicsit jobban kidülleszteni magad?
— Nem!
— Van nálad egy fölösleges zsebkendő, Gytha?
— Gondolom, le tudnék szakítani egy darabkát az alsószoknyámból, Eszme.
— Aú!
— Tessék!
— És ezek az üvegcipellők nem illenek rám!
— Nekem pont jók — közölte Ángyi. — Már kipróbáltam.
— Igen, de nekem kisebb lábam van nálad!
— Ez igaz — értett egyet Néne. — Fölhúzod az egyik pár zoknim, akkor majd pont ráillenek a lábadra.
Megfosztva minden további ellenvetéstől, Magrat puszta kétségbeesésből föltalálta magát.
— De azt sem tudom, hogyan kell bálokban viselkedni!
Mállotviksz Nénének be kellett ismernie, hogy neki sincs fogalma erről. Szemöldökét fölvonva Ogg Ángyihoz fordult.
— Te eljártál táncolni fiatalkorodban — jegyezte meg.
— Hát — kezdte Ogg Ángyi, társas etikett-tanár -, amit csinálsz, az, hogy megütögeted a pasikat a legyeződdel — megvan a legyeződ? — és ilyesmiket mondasz „De uram!” Az is segít, ha kuncogsz. És verdesel a szempilláddal egy kicsit. És biggyeszted az ajkad.
— És hogyan kell ajkat biggyeszteni?
Ogg Ángyi szemléltette.
— Fúj!
— Ne aggódj! — biztatta Néne. — Mi is ott leszünk.
— És ettől nekem jobban kellene éreznem magam, mi?
Ángyi átnyúlt Magrat mögött és megmarkolta Néne vállát. Szája a következő szavakat formálta: Nem fog sikerülni. Össze fog roppanni idegileg. Nincs önbizalma.
Néne bólintott.