— Miféle hihetetlenül okos dolgokat tudsz te a világegyetemről, Gytha Ogg? — érdeklődött Néne.
— Túrót se! — válaszolta derűsen Ángyi.
— A francba, akkor jobb lesz, ha most rögtön elmenekülünk.
Ángyi előhúzott a kalapjából egy papundeklidarabot, talált ott egy ceruzacsonkot is, megnyalta a végét, és egy ideig gondolkozott. Aztán ezt írta:
Kedves Jászón unt szó vájt ér (ahogy a külrészeken mondják)
Hát na tesék, a ti vén Mamitok megint börtönbüntetését tölti, viszaeső bűnös vagyok, muszáj lesztek küldeni nekem egy tortát bene egy fiolával és akor majd lesznek kis nyilaim a köszelharchoz, csak viceltem. Ez it a tömlöc Vázlata. X-et teszek óda, ahol vagyunk, ami a Belseje. Magrat flancos ruhát viselve mutogatya magát, úgy viselkedett edig, mint egy Ringló. Szintén b.foglaltatik Eszme kezd torkig leni mert nem tudja működésbe hozni a zárat de én arra számítok hogy minden OK lesz mert a jók mindig győznek a végén és azok MINK vagyunk. És az egész amiatt mer valami lány nem akar hozzámeni egy Királyfihoz aki egy Dúc de valójában egy Béka és nem álíthatom hogy hibáztatom érte az ember nem akar olyan ivadékokat akiknek Gémjei vanak és elkezdenek lekvárosüvegbe lakni aztán szerteugrándozni és szétlapulni…
Egy mandolin hangja szakította félbe, amin igen jól játszottak, pont a fal másik oldalán és egy vékony, de eltökélt hang dalra fakadt.
— …si consuenti d’amoure, ventre dimo tondreturo-ooo…
— Hogyan éheztetem szerelmem meleg áztatásod ebédlőjére — tolmácsolta Ángyi anélkül, hogy fölnézett volna.
— …della della t’ozentro, audri t’dren vontarieeeeee…
— A bolt, a bolt, van egy lózungom, az ég rózsaszín — ültette át Ángyi.
Néne és Magrat összenéztek.
— …guarunto del tari, bella pore di larientos…
— Örvendj, gyertyamártó, van egy óriási nagy…
— Egy szót se hiszek ebből — szögezte le Néne. — Az ujjadból szopod az egészet.
— Szó szerinti fordítás — állította Ángyi. — Úgy beszélek külhoniul, mint az anyanyelvűek, te is tudod.
— Mrs. Ogg? Kegyed az, szerelmem?
Mindnyájan fölnéztek a rácsos ablak irányába. Egy apró arc kukucskált be.
— Casanunda? — kérdezte Ángyi.
— Én vagyok az, Mrs. Ogg.
— Szerelmem — motyogta Néne.
— Hogyan jutottál föl az ablakba? — firtatta Ángyi, fütyülve Néne dünnyögésére.
— Mindig tudom, hol tehetem a kezem egy létrára, Mrs. Ogg.
— Gondolom, azt nem tudod, hogy hol tehetnéd a kezed egy kulcsra?
— Nem lenne semmi haszna. Túl sok őr van kegyedék ajtaja előtt, Mrs. Ogg. Még az olyan híres kardforgatónak is, mint én. Őlédisége szigorú parancsot adott. Senki sem hallgathat, sőt nem is nézhet kegyedékre.
— Hogy lehet, hogy a palotaőrség tagja vagy, Casanunda?
— A szerencselovag elfogad bármilyen állást, ami adódik, Mrs. Ogg — válaszolta komolyan Casanuda.
— De az összes többi hat láb magas és te… alacsonyabb fajta vagy.
— Füllentettem a magasságomról, Mrs. Ogg. Világhírű hazudozó vagyok.
— Ez igaz?
— Nem.
— És az, hogy te vagy a legnagyobb szerető a világon?
Egy időre teljes csönd támadt.
— Hát, lehet, hogy csak No. 2 vagyok — felelte Casanunda. — De keményen próbálkozom.
— Nem tudna elmenni és keresni nekünk egy ráspolyt vagy valamit, Mr. Casanunda? — érdeklődött Magrat.
— Meglátom, mit tehetek, kisasszony.
Az arc eltűnt.
— Esetleg rávehetnénk embereket, hogy látogassanak meg minket és akkor el tudnánk menekülni az ő ruhájukban? — vetette föl Ogg Ángyi.
— Most miattad fogtam magam és megszúrtam az ujjam a tűvel — morogta Mállotviksz Néne.
— Vagy talán rábírhatjuk Magratot, hogy csábítsa el az egyik őrt? — sugalmazta Ángyi.
— Miért nem te? — kérdezte Magrat olyan undokul, ahogy csak telt tőle.
— Rendben. Benne vagyok.
— Hallgassatok el, ti ketten! — mondta Néne. — Gondolkodni próbálok…
Újabb nesz érkezett az ablakból.
Legba volt az.
A fekete kakas egy pillanatig bekémlelt a rácsok közt, aztán elröppent.
— Libabőrös leszek tőle — jelentette ki Ángyi. — Nem tudok ránézni anélkül, hogy ne gondoljak vágyódva zsályás-hagymás fűszerezésre meg krumplipürére.
Ráncos arca még jobban összeráncolódott.
— Csöves! — kiáltott föl. — Hol hagytuk el?
— Ó, ő csak egy macska! — válaszolta Mállotviksz Néne. — A macskák tudnak magukra vigyázni.
— Ő valójában csak egy nagy puhány… — kezdte Ángyi, mielőtt valaki nekiállt lebontani a falat.
Megjelent egy lyuk. Egy szürke kéz bukkant föl és markolt meg egy újabb követ. A folyami iszap erős szaga áradt szét.
A kő porrá zúzódott a súlyos ujjak közt.
— Hölgyeim? — szólalt meg egy zengő hang.
— Hát, Miszter Szombat — mondta Ángyi. — Úgy éljek és lélegezzek… tisztesség ne essék szólván.
Szombat morgott valamit és elsétált.
Dörömböltek az ajtón és valaki elkezdett matatni a kulcsokkal.
— Nem akarunk itt lebzselni — szögezte le Néne. — Menjünk!
Kisegítették egymást a lyukon keresztül.
Szombat a kis belső udvar másik oldalán járt már, hosszú léptekkel haladt a bál lármája felé.
És volt valami mögötte, úgy elnyúlva, mint egy üstökös csóvája.
— Az mi?
— Mrs. Gogol műve — felelte komoran Mállotviksz Néne.
Szombat mögött, kiszélesedve, ahogy átkígyózott a palota terén a kapuhoz, mélyebb sötétség csíkja húzódott a levegőben. Első pillantásra úgy tűnt, hogy alakokat foglal magában, de a közelebbi szemrevételezés megmutatta, hogy egyáltalán nem alakok, csupán alakok puszta árnyai, folyton formát öltve és újraformálódva. Szemek villantak egy szempillantásra a forgatagban. Tücskök ciripelése és szúnyogok zümmögése, mohaillat és a folyami iszap bűze áradt szét.
— Ez a mocsár — állapította meg Magrat.
— Ez a mocsár ideája — helyesbített Néne. — Ez az, amire legelőször szükséged van, mielőtt még lenne mocsarad.
— Ó, egek! — jegyezte meg Ángyi. Vállat vont. — Hát, Pipőke kiszabadult és mi is, szóval ez az a rész, ahol elmenekülünk, igaz? Ez az, amit elvileg tennünk kell.
Egyikük se moccant.
— Azok odabent nem valami kedves emberek — szólalt meg némi idő múltán Magrat -, de nem szolgáltak rá aligátorokra.
— Ti boszorkányok maradjatok ott! — csattant föl egy hang a hátuk mögött. Fél tucat őr csoportosult a falon lévő lyuk köré.
— Az élet határozottan mozgalmasabb a városban — állította Ángyi, kihúzva egy újabb kalaptűt a kalapjából.
— Íjpuskájuk van — figyelmeztette Magrat. — Nem sok mindent tehetsz íjpuskák ellen. A hajítófegyverek a Hetedik Leckében szerepelnek és addig még nem jutottam el.
— Nem tudják meghúzni a ravaszt, ha azt hiszik, uszonyaik vannak — jegyezte meg fenyegetően Néne.
— Nahát! — mondta Ángyi. — Csak ne következzen be semmi ilyesmi, jó? Mindenki tudja, hogy a jók mindig győznek, különösen ha számbeli fölénnyel kerülnek szembe.
Az őrök kibújtak a lyukon.
Ahogy ezt tették, egy magas, fekete alak nesztelenül leugrott a falról mögöttük.