A SARKÁT.
— Tényleg? Ó, nagyon köszönöm.
SZÍVESEN, MÁSKOR IS.
Az alak haladt tovább előre és fölfelé.
— Remek álarc volt rajta, nem igaz? — szólalt meg jóval később Magrat.
Ő és Ángyi megerősítést keresve néztek egymás szemébe.
Magrat elsápadt. Fölnézett a lépcsőre.
— Azt hiszem, vissza kellene rohannunk oda föl és… — kezdte.
Ogg Ángyi sokkal idősebb volt. — Azt hiszem, mennünk kéne — állította.
Lady Volentia D’Instrukcio a rózsakertben üldögélt a nagy torony lábánál és kifújta az orrát.
Már félórája várakozott és elege lett.
Egy romantikus tête-à-tête-ben reménykedett: olyan kedves férfinak látszott, valahogy egyidejűleg rámenősnek és félénknek. Ehelyett csaknem főbe kólintotta egy öregasszony söprűnyélen, aki, amennyire ki tudta venni a sebesség okozta elmosódottságon át, Lady Volentia saját ruháját viselte, amikor sikítva leérkezett a ködből. A perszóna csizmája átszántott a rózsákon, mielőtt röptének íve újra fölfelé vitte volna őt.
És most valami mocskos, büdös kandúr folyton a lábához dörgölőzik.
Pedig olyan kellemes estének indult…
— ’Elló, lédiséged!
A nő körbenézett a bokrokra.
— A nevem Casanunda — közölte egy reményteli hang.
Lily Mállotviksz megfordult, amikor meghallotta az üvegcsörömpölést tükörlabirintusa belsejéből.
A homlokát ráncolta. Átszaladt a kövezeten és kinyitotta az ajtót a tükörvilágba.
Nem hallatszott más nesz, csak a ruhája suhogása és saját lélegzetvételének halk sípolása. Besuhant a tükrök közti helyre.
Miriádnyi önmaga nézett vissza rá jóváhagyólag. Megkönnyebbült.
Aztán a lába beleütközött valamibe. Lenézett és megpillantott a kockaköveken, feketén a hold fényében, egy söprűt a törött üveg cserepei közt heverve.
Elszörnyedt tekintete fölemelkedett és összeakadt egy tükörképpel.
Az szúrósan meredt vissza rá.
— Hol a gyönyörűség a győzelemben, ha a vesztes nincs életben, hogy tudja, vesztett?
Lily tátogó szájjal elhátrált.
Mállotviksz Néne átlépett az üres kereten. Lily lenézett megtorló nővérén túlra.
— Összetörted a tükröm!
— Akkor hát ez volt minden, amiért az egész történt? — kérdezte Néne. — Hogy kiskirálynőt játssz valami vizenyős városban? Hogy meséket szolgálj? Miféle hatalom ez?
— Te ezt nem érted… összetörted a tükröt…
— Azt mondják, az embernek nem szabad ilyet tenni — mondta Néne. — De én úgy gondoltam: ugyan, mit számít újabb hét évnyi balszerencse?
Képmás képmás után törik darabokra, egész úton végig a tükörvilág hatalmas görbéjén, a hasadás fénysebességnél gyorsabban röpül végig…
— Mind a kettőt el kell törni ahhoz, hogy biztonságos legyen… fölborítottad az egyensúlyt…
— Hah! Én? — Néne előrelépett, szeme a keserűség zafírja. — Meg fogod kapni tőlem a verést, amit Anyánktól sose kaptál meg, Lily Mállotviksz. Nem varázslattal, nem kobakológiával, nem bottal, amilyen Apánknak volt, bizony, és emlékszem, használta is eleget — hanem bőrrel. És nem azért, mert te vagy a rossz kettőnk közül. Nem azért, mert mesékkel vacakoltál. Mindenkinek megvan a maga útja, amin végig kell menjen. Hanem azért, és azt akarom, hogy ezt teljesen fogd föl, mert miután elmentél, nekem kellett a jónak lennem. Tiéd volt az összes móka. És nincs arra lehetőség, hogy ezt megfizettessem veled, Lily, de azért meg fogom próbálni…
— De… én… én… én vagyok a jó — motyogta Lily a döbbenettől elsápadt arccal. — Én vagyok a jó tündér. Én nem veszíthetek! Én vagyok a keresztanya. Te vagy a gonosz boszorka… és összetörted a tükröt…
…üstökösként haladva, a repedés a tükrökben eléri legtávolabbi pontját s visszakanyarodik, végigszáguldva megszámolhatatlan világon…
— Segítened kell nekem helyre tenni… a tükörképek muszáj egyensúlyban legyenek… — Lily elhalóan mormolt a megmaradt üveghez hátrálva.
— Jó? Jó? Emberekkel táplálva a meséket? Eltorzítva emberek életét? Ez a jó szerinted? — tudakolta Néne. — Úgy érted, még csak nem is szórakoztál jól? Ha olyan rossz lettem volna, mint te, én sokkal rosszabb lettem volna. Jobban csináltam volna, mint te valaha álmodtad!
Hátralendítette a kezét.
…a törés visszatért kiinduló pontjához, magával hozva az összes tükör menekülő visszatükröződését…
Néne szeme elkerekedett.
Az üveg repedezett és szilánkokra tört Lily Mállotviksz mögött.
És a tükörben Lily Mállotviksz képmása megfordult, üdvözülten elmosolyodott és kinyúlt a keretből, hogy karjába ragadja Lily Mállotvikszet.
— Lily!
Az összes tükör összezúzódott, ezer darabban robbanva kifelé a torony tetejéről, s ezért, csak egy pillanatig, azt csillámló tündérpor koszorúzta.
Ogg Ángyi és Magrat megérkeztek a tetőre, akár a bosszúálló angyalok a hanyag mennyei minőségellenőrzés korszaka után.
Megtorpantak.
A tükörútvesztő helyén üres keretek álltak. Üvegcserepek borították a padlót és rajtuk egy fehér ruhás alak feküdt.
Ángyi maga mögé lökte Magratot és óvatosan csikorgott előre. Megbökte az alakot a csizmája orrával.
— Hajítsuk le a toronyról — javasolta Magrat.
— Rendben — válaszolta Ángyi. — Akkor hát, tedd meg!
Magrat tétovázott. — Hát — mondta -, amikor azt indítványoztam, dobjuk le a toronyról, nem úgy gondoltam, hogy én személyesen hajítom le, úgy értettem, ha lenne igazság, akkor le kellene őt lökni…
— Akkor én a helyedben erről a témáról nem beszélnék többet — jelentette ki Ángyi, elővigyázatosan letérdelve a csikorgó törmelékre. — Ráadásul igazam volt. Ez itt Eszme. Akárhol megismerném ezt az arcot. Vedd le az alsószoknyád!
— Mért?
— Nézz a karjára, te lány!
Magrat megtekintette. Aztán a szájához kapta a kezét.
— Vajon mit csinált?
— A kinézete alapján megpróbált közvetlen átnyúlni az üvegen — felelte Ángyi. — Most vedd le és segíts nekem csíkokra tépdesni, aztán menj és keresd meg Mrs. Gogolt és tudd meg, van-e valamilyen gyógyírja és segíthet-e nekünk és mondd meg neki, hogy reggelre jobb lesz, ha már messze jár. — Ángyi megtapintotta Mállotviksz Néne csuklóját. — Lehet, hogy Lily Mállotviksz lekvárrá paszírozhatott volna minket, de átkozottul biztos vagyok abban, hogy ki tudnám ütni Mrs. Gogol szemét a kandallóráccsal, ha arra kerülne a sor.
Ángyi levette nyilvánvalóan elpusztíthatatlan kalapját és a csúcsában kotorászott. Előhúzott egy bársonydarabot és széthajtogatta, előtárva tűk kicsiny, de titkos raktárát meg egy orsó cérnát.
Megnyalta a cérnát és erősen kancsítva a holddal szemben föltartott egy tűt.
— Ó, Eszme, Eszme — mondta, amikor lehajolt a varrnivalója fölé. — Te aztán tényleg nehezen tűröd a győzelmet.
Lily Mállotviksz kinézett a sok rétegű, ezüstös világból.
— Hol vagyok?
A TÜKÖR BELSEJÉBEN.
— Halott vagyok?