Выбрать главу

A SARKÁT.

— Tényleg? Ó, nagyon köszönöm.

SZÍVESEN, MÁSKOR IS.

Az alak haladt tovább előre és fölfelé.

— Remek álarc volt rajta, nem igaz? — szólalt meg jóval később Magrat.

Ő és Ángyi megerősítést keresve néztek egymás szemébe.

Magrat elsápadt. Fölnézett a lépcsőre.

— Azt hiszem, vissza kellene rohannunk oda föl és… — kezdte.

Ogg Ángyi sokkal idősebb volt. — Azt hiszem, mennünk kéne — állította.

Lady Volentia D’Instrukcio a rózsakertben üldögélt a nagy torony lábánál és kifújta az orrát.

Már félórája várakozott és elege lett.

Egy romantikus tête-à-tête-ben reménykedett: olyan kedves férfinak látszott, valahogy egyidejűleg rámenősnek és félénknek. Ehelyett csaknem főbe kólintotta egy öregasszony söprűnyélen, aki, amennyire ki tudta venni a sebesség okozta elmosódottságon át, Lady Volentia saját ruháját viselte, amikor sikítva leérkezett a ködből. A perszóna csizmája átszántott a rózsákon, mielőtt röptének íve újra fölfelé vitte volna őt.

És most valami mocskos, büdös kandúr folyton a lábához dörgölőzik.

Pedig olyan kellemes estének indult…

— ’Elló, lédiséged!

A nő körbenézett a bokrokra.

— A nevem Casanunda — közölte egy reményteli hang.

Lily Mállotviksz megfordult, amikor meghallotta az üvegcsörömpölést tükörlabirintusa belsejéből.

A homlokát ráncolta. Átszaladt a kövezeten és kinyitotta az ajtót a tükörvilágba.

Nem hallatszott más nesz, csak a ruhája suhogása és saját lélegzetvételének halk sípolása. Besuhant a tükrök közti helyre.

Miriádnyi önmaga nézett vissza rá jóváhagyólag. Megkönnyebbült.

Aztán a lába beleütközött valamibe. Lenézett és megpillantott a kockaköveken, feketén a hold fényében, egy söprűt a törött üveg cserepei közt heverve.

Elszörnyedt tekintete fölemelkedett és összeakadt egy tükörképpel.

Az szúrósan meredt vissza rá.

— Hol a gyönyörűség a győzelemben, ha a vesztes nincs életben, hogy tudja, vesztett?

Lily tátogó szájjal elhátrált.

Mállotviksz Néne átlépett az üres kereten. Lily lenézett megtorló nővérén túlra.

— Összetörted a tükröm!

— Akkor hát ez volt minden, amiért az egész történt? — kérdezte Néne. — Hogy kiskirálynőt játssz valami vizenyős városban? Hogy meséket szolgálj? Miféle hatalom ez?

— Te ezt nem érted… összetörted a tükröt…

— Azt mondják, az embernek nem szabad ilyet tenni — mondta Néne. — De én úgy gondoltam: ugyan, mit számít újabb hét évnyi balszerencse?

Képmás képmás után törik darabokra, egész úton végig a tükörvilág hatalmas görbéjén, a hasadás fénysebességnél gyorsabban röpül végig…

— Mind a kettőt el kell törni ahhoz, hogy biztonságos legyen… fölborítottad az egyensúlyt…

— Hah! Én? — Néne előrelépett, szeme a keserűség zafírja. — Meg fogod kapni tőlem a verést, amit Anyánktól sose kaptál meg, Lily Mállotviksz. Nem varázslattal, nem kobakológiával, nem bottal, amilyen Apánknak volt, bizony, és emlékszem, használta is eleget — hanem bőrrel. És nem azért, mert te vagy a rossz kettőnk közül. Nem azért, mert mesékkel vacakoltál. Mindenkinek megvan a maga útja, amin végig kell menjen. Hanem azért, és azt akarom, hogy ezt teljesen fogd föl, mert miután elmentél, nekem kellett a jónak lennem. Tiéd volt az összes móka. És nincs arra lehetőség, hogy ezt megfizettessem veled, Lily, de azért meg fogom próbálni…

— De… én… én… én vagyok a jó — motyogta Lily a döbbenettől elsápadt arccal. — Én vagyok a jó tündér. Én nem veszíthetek! Én vagyok a keresztanya. Te vagy a gonosz boszorka… és összetörted a tükröt…

üstökösként haladva, a repedés a tükrökben eléri legtávolabbi pontját s visszakanyarodik, végigszáguldva megszámolhatatlan világon…

— Segítened kell nekem helyre tenni… a tükörképek muszáj egyensúlyban legyenek… — Lily elhalóan mormolt a megmaradt üveghez hátrálva.

— Jó? Jó? Emberekkel táplálva a meséket? Eltorzítva emberek életét? Ez a szerinted? — tudakolta Néne. — Úgy érted, még csak nem is szórakoztál jól? Ha olyan rossz lettem volna, mint te, én sokkal rosszabb lettem volna. Jobban csináltam volna, mint te valaha álmodtad!

Hátralendítette a kezét.

a törés visszatért kiinduló pontjához, magával hozva az összes tükör menekülő visszatükröződését…

Néne szeme elkerekedett.

Az üveg repedezett és szilánkokra tört Lily Mállotviksz mögött.

És a tükörben Lily Mállotviksz képmása megfordult, üdvözülten elmosolyodott és kinyúlt a keretből, hogy karjába ragadja Lily Mállotvikszet.

— Lily!

Az összes tükör összezúzódott, ezer darabban robbanva kifelé a torony tetejéről, s ezért, csak egy pillanatig, azt csillámló tündérpor koszorúzta.

Ogg Ángyi és Magrat megérkeztek a tetőre, akár a bosszúálló angyalok a hanyag mennyei minőségellenőrzés korszaka után.

Megtorpantak.

A tükörútvesztő helyén üres keretek álltak. Üvegcserepek borították a padlót és rajtuk egy fehér ruhás alak feküdt.

Ángyi maga mögé lökte Magratot és óvatosan csikorgott előre. Megbökte az alakot a csizmája orrával.

— Hajítsuk le a toronyról — javasolta Magrat.

— Rendben — válaszolta Ángyi. — Akkor hát, tedd meg!

Magrat tétovázott. — Hát — mondta -, amikor azt indítványoztam, dobjuk le a toronyról, nem úgy gondoltam, hogy én személyesen hajítom le, úgy értettem, ha lenne igazság, akkor le kellene őt lökni…

— Akkor én a helyedben erről a témáról nem beszélnék többet — jelentette ki Ángyi, elővigyázatosan letérdelve a csikorgó törmelékre. — Ráadásul igazam volt. Ez itt Eszme. Akárhol megismerném ezt az arcot. Vedd le az alsószoknyád!

— Mért?

— Nézz a karjára, te lány!

Magrat megtekintette. Aztán a szájához kapta a kezét.

— Vajon mit csinált?

— A kinézete alapján megpróbált közvetlen átnyúlni az üvegen — felelte Ángyi. — Most vedd le és segíts nekem csíkokra tépdesni, aztán menj és keresd meg Mrs. Gogolt és tudd meg, van-e valamilyen gyógyírja és segíthet-e nekünk és mondd meg neki, hogy reggelre jobb lesz, ha már messze jár. — Ángyi megtapintotta Mállotviksz Néne csuklóját. — Lehet, hogy Lily Mállotviksz lekvárrá paszírozhatott volna minket, de átkozottul biztos vagyok abban, hogy ki tudnám ütni Mrs. Gogol szemét a kandallóráccsal, ha arra kerülne a sor.

Ángyi levette nyilvánvalóan elpusztíthatatlan kalapját és a csúcsában kotorászott. Előhúzott egy bársonydarabot és széthajtogatta, előtárva tűk kicsiny, de titkos raktárát meg egy orsó cérnát.

Megnyalta a cérnát és erősen kancsítva a holddal szemben föltartott egy tűt.

— Ó, Eszme, Eszme — mondta, amikor lehajolt a varrnivalója fölé. — Te aztán tényleg nehezen tűröd a győzelmet.

Lily Mállotviksz kinézett a sok rétegű, ezüstös világból.

— Hol vagyok?

A TÜKÖR BELSEJÉBEN.

— Halott vagyok?