Mia kibontakozott Ryder öleléséből, és rámosolygott.
— Boldog vagyok, Ryder. Tudom, mennyire szereted Kitet. Bárcsak ne mennél el!
Szomorúság szorította össze a szívét. Ryder volt az egyedüli barátja, mióta itt dolgozik, ebben a pöcegödörben. Az egyetlen ember, aki mellett szabadnak érezte magát. Most pedig ő is elmegy Kittel és Mackel. Hármasban úgy döntöttek, hogy folytatják furcsa kapcsolatukat. Mia látta, hogy Rydert nagy boldogsággal tölti el a dolog.
— Nem szívesen hagylak itt, kicsi lány — monda Ryder, és az arca ellágyult. — Nem tetszik nekem, hogy egyedül maradsz.
Mia nevetett.
— Nem hiszem, hogy nagyon egyedül maradok.
— Az itteni seggfejek nem számítanak — jegyezte meg a férfi.
— Hogy van Mac? — kérdezte Mia, mert szerette volna más irányba terelni a beszélgetést.
— Egyre jobban. Kit sokat törődik vele. Úgy bábáskodik körülötte, mintha kétéves gyerek lenne.
Mia szomorúan elmosolyodott.
— Hiányozni fogsz, Ryder.
— Te is hiányozni fogsz, kicsi lány. — A zsebébe nyúlt és elővett egy darab papírt. — Ez itt a számom. Ha bármikor szükséged van rám, ha bármire szükséged van, azt akarom, hogy hívj!
Mia elvette tőle a cetlit, és az öklébe szorította.
— Köszönöm.
— A legjobb lesz, ha most hazamész. — Ryder a lány szeme alatt ülő táskákra mutatott. — Fáradtnak látszol. Elvigyelek?
— Igen, az jó lenne. Egy utolsó út a Harleyn.
Végigmentek a folyosón az öltözőig, ahol Mia összeszedte a dolgait. Aztán Ryder kikísérte a lányt a bejáraton. Könnyebb volt elöl kimenni, mint a felizgult férfiak hordái között a másik oldalon.
— Kit nem mérges, hogy itt vagy ma éjjel? — kérdezte Mia, ahogy mögé ült a motoron.
— Nem. Tudja, hogy elbúcsúzni jöttem. Ahogy ismerem, otthon van és épp szétkúrja Macet.
Mia felhúzta az egyik szemöldökét, és Ryder hátának dőlt.
— Mindezt kihagytad csak azért, hogy engem láss? Nagyon megtisztelve érzem magam.
Ryder nevetett, beindította a motort, és elindult lefelé az utcán. Több háztömbnyit mentek, míg el nem értek az omladozó, ütött-kopott bérházhoz, amelyben Mia lakott. A régi lakása Dallasban kicsi volt, de legalább tiszta és biztonságos. A mostani lakóhelyéről egyiket sem mondhatta el.
Ryder a lépcső mellett állt meg, Mia leszállt a motorról.
— Akarod, hogy felmenjek? — kérdezte Ryder.
Mia odahajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.
— Ne. Menj haza Kithez! Köszönök mindent, Ryder.
A férfi sötét szeme megtelt érzelemmel. A tekintete Miát egy másik sötét szempárra emlékeztette a múltból. Összerezzent az emléktől, és gyorsan elhessegette.
Ryder a lány arcára tette a kezét.
— Vigyázz magadra, kicsi lány!
Mia mosolygott.
— Fogok. Viszlát, Ryder. Légy boldog!
Mia megfordult, és felment a lakásához vezető lépcsőn. Régi, ismerős érzés szorította össze a mellkasát. Ryder csak a barátja volt, mégis rátört az elhagyatottság érzése. Eszébe jutott néhány dolog, amelyekre nem szívesen emlékezett.
Amikor belépett az ajtón, és szétnézett, a szokásosnál is jobban feltűnt neki, mennyire nyomorúságos helyen lakik. Kétségbeesés környékezte, és keményen küzdött, hogy ne kerítse teljesen a hatalmába.
Igen, az élete egy merő káosz, de ki fog jönni belőle. Még hat hónap, és szabad lesz. Akkor összepakolhatja a dolgait, és elmehet, hogy a saját útját járja. Hogy folytassa magányos életét.
Bepréselődött a kis lyukba, amely fürdőszobaként szolgált, langyos vízzel lezuhanyozott, hogy lemossa magáról az izzadságot és a bár szagát. Amikor befejezte, belépett a hálószobába — ami az egyetlen helyiség volt a konyhán kívül — és felvette a pizsamafelsőjét. Nagyon szerette a selymet érezni a bőrén. Ez volt az egyetlen luxuscikk otthon. A sors iróniája, hogy évekkel azelőtt vette, hogy elcsábítsa vele Jacket. Jack. Egy nap sem telik el úgy, hogy ne jutna eszébe valamiről. Mindent megpróbált, hogy az arca, az emléke ne kísértse, de hiába. És a ma este még rosszabb. Ryder legalább elbúcsúzott. Jack képtelen volt rá. Gyáva.
Már épp lefekvéshez készülődött, amikor kopogást hallott a bejárati ajtón. A meglepetés izgalma futott végig a gerincén. Soha nem voltak látogatói. Legalábbis olyanok, akiknek a társaságát élvezte volna.
A kopogás hangosabb lett, így hát kilépett a hálószobából, hogy megnézze, ki az. Résnyire kinyitotta az ajtót és a sötétbe bámult. Amikor meglátta az ajtóban álló férfit, a keze elengedte a kilincset. A szíve hevesen kezdett verni, majd kiugrott a mellkasából, a tenyere megizzadt. Lehetetlen. Képtelenség, ennyi idő után. És mégis.
Az ajtóban Jack Kincaid állt. És nem tűnt vidámnak.
Negyedik fejezet
— Engedj be, Mia! — szólalt meg Jack.
Mia megrázta a fejét. Mit kereshet itt? Remegő kezekkel kapcsolta ki a láncot. Aztán lassan kinyitotta az ajtót, és alaposabban szemügyre vette a férfit.
Vékonyabb volt, mint ahogy emlékezett. Talán egy kicsit szikárabb is. Az izmai azonban mit sem változtak. Még formásabb most, mint valaha. A szeme sem változott. Kis híján átdöfte a tekintetével.
— Sokat töprengtem, mit mondanék neked, ha újra látnálak — kezdte Mia halkan. — Most rájöttem, hogy nincs mit mondanom neked.
Azzal adott nyomatékot a kijelentésének, hogy becsapta az ajtót Jack orra előtt, és visszazárta. A helyére tette a láncot és ellépett az ajtótól.
Jack dörömbölni kezdett.
— A pokolba, Mia, engedj be!
A lány a hálószobába menekült, a szeme könnyes volt, ahogy lekuporodott az ágy mellé. A kemény padló nyomta a térdét, de ügyet sem vetett a fájdalomra, csak előre-hátra hintázott. Miért jött vissza? Miért most?
Nagyon örült, hogy élve látja, de a tény, hogy nem halt meg, azt is jelentette, hogy visszajöhetett volna hozzá, felhívhatta volna, vagy írhatott volna. Bármi. Hallotta a férfi kiabálását az ajtón túlról. Az egész lakás beleremegett abba, hogy az ajtót ütötte. Aztán hangos reccsenés hallatszott, és az ajtó beszakadt.
Mia bizonytalanul lábra állt, amikor Jack berontott a hálószobába.
— A pokolba, Mia. Bárki betörhetett volna ide. Egy gyufásdobozt is könnyebb arrébb tenni. Mi a fenét akarsz? Azt akarod, hogy megerőszakoljanak, vagy megöljenek?
Mia eltátotta a száját. Az arcát elöntötte a forróság. Düh, hatalmas felháborodás forrongott benne. Nekirontott a férfinak, rúgta, ütötte, ahol csak érte és torkaszakadtából üvöltött vele.
— Te szánalmas, semmirekellő szemétláda!
Jack megragadta a karját, könnyűszerrel lefegyverezte, de a lány csak nem hagyta abba.
— Fejezd be, Mia, mielőtt kárt teszel magadban!
— Dögölj meg!
Rángatózott és vonaglott a férfi szorításában, a sípcsontját rugdosta, míg végül Jack magához szorította, a karját köré fonta és akkora erővel ölelte magához, hogy a lány úgy érezte, menten megfullad. Jack szorosan tartotta, amíg el nem múlott a rohama.
Mia még mindig küzdött. Amikor nem tudta bántani, szidni kezdte, minden káromkodást a fejéhez vágott, amit a sztriptízbárban tanult.
— Jézusom — szólalt meg végül Jack. — Nem hagysz nekem más lehetőséget, hogy elhallgattassalak, csak ezt.
Megragadta a haját, hátrahúzta a fejét, és az ajkát a lányéra szorította. Dühös, forró, megnyugtató, izzó érzés hatalmasodott el Mián.