— Valami vicceset mondtam? A seggfej megtörli a szemeit.
— Nem, de van bennünk valami közös. Maga és én…
— Kétlem.
— Én is küldönc vagyok — mondja a férfi.
Chevette úgy látja, a fickó vért izzadna, mire felpedálozza magát egy kisebb emelkedőre.
— Futár — mondja a férfi, mintha ezzel a saját eszébe juttatna valamit.
— Akkor tekerjen tovább — mondja a lány, és megkerüli a pasast, de a következő pillanatban kialszanak a fények, beindul a zene, és megszólal a Chrome-Koran száma, az „Ő az Isten barátnője”. Chevette eléggé odavolt a Chrome-Koranért; amikor egy kis löketre volt szüksége a pedálozáshoz, mindig őket kapcsolta be a biciklijén. Most is mozog a ritmussal, mindenki táncol, még a jégszívók is, a fürdőszobában.
A seggfej közben elment, de Chevette legalábbis megfeledkezik róla, mert észreveszi, hogy mennyivel jobban néznek ki ezek az emberek, amikor táncolnak. Azon kapja magát, hogy egy lánnyal szemben mozog. A lányon bőr szoknya, és ezüstorrú csinos kis fekete bakancs van. Chevette elvigyorodik; a lány visszavigyorog.
— A városból való vagy? — kérdezi a lány, az „Ő az Isten barátnője” végén, és Chevette egy pillanatig arra számít, hogy azt is megkérdi, hogy városi küldönc-e. A lány — inkább nő — idősebb, mint Chevette gondolta; a húszas évei végén jár talán, de egészen biztos, hogy nála idősebb. Jól néz ki, mégsem csicsás; sötét szemek, sötét, rövid haj. — San Franciscóból?
Chevette bólint.
A következő szám öregebb, mint ő; Chevette arra tippel, hogy az a fekete srác énekli, akiből fehér lett, azután szétesett az arca. A poharát keresi a többi között, de mind egyformának látszik. A japán baba eltáncol mellette, röpködnek a loknijai, nem ismeri fel Chevetteet, ahogy a szemébe néz.
— Cody San Franciscóban mindig megtalálja, amire szüksége van — mondja a nő. A hangjában fáradtság bujkál, de az ember mégis érzi, hogy azt hiszi, remek a buli. Német, gondolja Chevette az akcentusa hallatán.
— Ki?
A nő felvonja a szemöldökeit.
— A házigazdánk — mondja, de máris szélesen, könnyedén elvigyorodik.
— Én csak úgy betévedtem…
— Bárcsak én is elmondhatnám ugyanezt! — A nő nevet.
— Miért?
— Mert akkor csak úgy ki is mehetnék.
— Nem tetszik? — Ahogy közelebb ér a nőhöz, megérzi rajta a drága illatot. Chevette hirtelen aggódni kezd, hogy neki milyen szaga lehet a bringán töltött nap után, zuhany nélkül. De a nő megfogja a könyökét, és félrevonja.
— Te nem ismered Codyt?
— Nem. — Chevette meglátja a részeget, a seggfejet; a szomszédos, még kivilágított szoba ajtajában áll, és őt nézi. — Azt hiszem, most már el kell mennem. Oké?
— Nem kell. Kérlek. Irigyellek, amiért te megteheted.
— Német vagy?
— Lombardiai.
Chevette tudja, hogy ez az egykori Olaszországban volt. Az északi részén.
— Ki ez a Cody?
— Cody imádja a partykat. Cody imádja ezt a partyt is. Ez a buli már több éve tart. Amikor nem itt rendezi meg, akkor Londonban, Prágában, Makaón…
Egy fiú furakszik át a tömegen egy tálcányi teli pohárral. Chevette úgy látja, nem a hotel alkalmazottja. Kemény fehér inge már nem is olyan kemény; végig kigombolta, az ing szárnyai lazán lógnak róla. Chevette látja, hogy az egyik mellbimbóján egy olyan acél kézisúlyzóra hasonlító kis izé van keresztülszúrva. A fiú felhajtotta a keménygallérját, ami úgy veszi körül a fejét, mint valami lecsúszott glória. Amikor előrenyújtja a tálcát, a nő elvesz egy pohár fehérbort. Chevette megrázza a fejét. A tálcán egy tablettákkal teli fehér tálka is van. Chevette úgy látja, valami drog lehet.
A fiú Chevette-re hunyorít, és továbbmegy.
— Furcsának találod? — A nő megissza a borát, és a válla fölött hátrahajítja az üres poharat. Chevette hallja, ahogy az üveg széttörik.
— Hm?
— Cody partyját.
— Igen. Azt hiszem. Úgy értem, én csak betévedtem…
— Hol laksz?
— A hídon. — Várja a nő reakcióját. A vigyor szélesebbé válik.
— Igazán? Az olyan… titokzatos. Szeretnék átmenni, de oda nem szerveznek kirándulásokat, és azt mondják, veszélyes…
— Nem az — mondja Chevette, és habozik. — Csak ne… öltözz fel ennyire. Oké? De nem túl veszélyes. Még annyira sem, mint itt a szomszédság. — A hordókba rakott égő szemét körül állókra gondol. — Csak ne menj ki a Kincses Szigetre. És ne próbálj lemenni Oaklandig. Maradj végig a tűzszüneti oldalon.
— Te szeretsz ott lakni?
— A francba, igen. Máshol nem is laknék. A nő elmosolyodik.
— Akkor azt hiszem, szerencsés vagy.
— Hát — mondja Chevette, és hülyén érzi magát. — Mennem kell.
— Maria a nevem…
— Chevette. — Előrenyújtja a kezét. Neki is majdnem ugyanez a másik neve. Chevette-Marie.
Kezet ráznak.
— Viszlát, Chevette.
— Klassz party, oké?
— Ez a party nem klassz.
Chevette megrántja Bulldózeres dzsekijének széles vállait, bólint a Maria nevű nőnek, és nekilát, hogy keresztülvergődjön a tömegen, ami valahogy sokkal nagyobb, mint korábban — mintha folyamatosan érkeznének annak a bizonyos Codynak a barátai. A lány észreveszi, hogy a vendégek többsége japán; mindegyiken komoly öltöny van, a feleségeik, vagy titkárnőik, vagy akármijeik pedig mind gyöngyöket viselnek. A jelek szerint azonban mindez nem gátolja meg őket abban, hogy belemerüljenek a hangulatba. Ahogy az emberek egyre jobban megszédülnek, a buli egyre hangosabb. Mindent belengenek a szokásos party-zajok, a zsongás, az egymáshoz koccanó poharak csilingelőse, és Chevette már a lehető leghamarabb el akar tűnni a színről.
Egyszercsak a fürdőszoba ajtaja előtt találja magát, ott, ahol a jégszívókat látta. Az ajtó most csukva van. Pár francia áll előtte; franciául beszélnek és nevetnek és hadonásznak, de Chevette jól hallja, hogy odabent valaki éppen hány.
— Szabad? — kérdi egy csokornyakkendős, őszülő, kefefrizurás férfitól, elnyomakszik mellette, és közben kidönti az itala egy részét. A férfi utánaszól, de franciául beszél.
Klausztrofóbiája támad; akkor szokott ilyesmit érezni, amikor néha egy-egy irodában meg kell várnia, hogy a recepciós csaj átadjon neki valamit. Akkor közben mindig a fel s alá járkáló embereket nézi, és azon tűnődik, hogy csinálnak-e egyáltalán valamit, vagy csak sétálgatnak. Vagy az is lehet, hogy a bor ártott meg neki egy kicsit, mert egyébként nem iszik valami gyakran. Igen, hátul a torkában most már érzi is az ízét…
És hirtelen előtte áll a részege, az európaija, a meggyújtatlan szivarjával; izzadt homloka túl közel van az egyik dülledt szemű, távolról sem ijedt arcú lebujnegyedi lány arcához. A fickó a sarokba szorította a lányt. És mindenki összepréselődik, de már közel az ajtó, a folyosó és a szabadság. Chevette azon kapja magát, hogy egy másodpercre a férfi hátához nyomja valaki. A pasast még ez sem zavarja meg abban, hogy tovább szarakodjon azzal a csajjal; nem, de a könyöke keményen Chevette bordái közé feszül, ahogy megpróbál helyet csinálni magának.
És Chevette lenéz, és meglátja, hogy valami kikandikál a dohányszínű bőrdzseki zsebéből.
Azután az a valami máris a kezében van, aztán a bicajosnadrágja elejében, és kilép az ajtón, és a seggfej semmit sem vett észre.