Egyáltalán volt valaha egyetlen japán nőnek is olyan hosszú, göndör haja? Lehetséges, hogy a lábai közt sötétlő szőrzet felkiáltójel-alakúra volt borotválva?
Rydell a Wilshire-ön, abban non-stop nyitvatartó orosz boltban vett Sublettnek négy csomag különleges gumit. Teljesen megdöbbentette, milyen sokba került.
Rydell más dolgokat is látott a kanyonokban, különösen akkor, amikor a temetőbe vezényelték ki járőrözni. Főleg tüzeket látott, kis tüzeket, mégpedig olyan helyeken, ahol semmiféle tűz sem lehetett. Meg időnként fényeket az égen, de Sublett úgy tele volt a lakókocsitáborban belétömött szarral, hogy Rydell inkább már hallgatott, ha észrevett valamit.
Időnként, amikor a dombon jártak, eszébe jutott az a nő. Nem tudta, hogy mi lehetett, és valami furcsa, meglepő ok miatt nem is törődött vele, hogy ember volt-e egyáltalán, vagy sem. Azt viszont sosem érezte, hogy rossz volt. Inkább egyszerűen csak más.
Szóval, ezek után most a kocsit vezette, és Sublettel együtt unta az egész szart, és még nem sejtette, hogy ez az utolsó éjszakája, amikor az IntenSecure alkalmazásában állva járőrözött. A hold nem világított, de a ritkán tiszta égen látszott egy pár csillag. Öt perc volt hátra az első házellenőrzésükig, ami után vissza kellett kanyarodniuk Beverly Hills felé.
Menet közben a Testkalapácsnak nevezett japán sportról beszélgettek. A Testkalapács a tradicionális testedzési módszerekkel nem sokat ígért művelőinek, akik egy teljesen új úton érhettek el eredményeket. Főként azokat a srácokat hódította meg, akik vállalkoztak rá, hogy beoltassák magukat brazil magzati szövetekkel, és megerősítették a csontvázukat a reklámokban „teljesítőképesség-növelő anyagnak” neveztek.
Sublett kijelentette, hogy szerinte ez is a Sátán találmánya.
Rydell azt mondta, inkább Tokió újabb franchise művelete.
Stukkerfej pedig így szólt:
— Többszörös gyilkosság, túsz-szedés folyamatban. A túszok között az előfizető kiskorú gyermekei. Benedict Canyon. Az IntenSecure-tól felhatalmazást kaptak halált okozó, ismétlem: halált okozó intézkedések megtételére.
A műszerfal pedig úgy megvilágosodott, mintha valami ósdi videojáték monitora lenne.
A végén úgy sült el a dolog, hogy Rydellnek nem volt ideje megszokni sem Karen Mendelsohnt, sem a business-class utazásokat, de mást sem.
Karen az ikszedik emeleten, Century City II-ben, a Csöppben lakott, ami úgy nézett ki, mint valami áramvonalas, félig átlátszó zöld didkó. Ez volt a harmadik legmagasabb épület az L.A. medencében. Megfelelő fényviszonyok között majdnem teljesen keresztül lehetett látni rajta, és ki tisztán ki lehetett venni a három gigantikus tartóoszlopát. Mind a három akkora volt, hogy ha beletettek volna egy hagyományos felhőkarcolót, még hely is maradt volna. A három oszlopban rézsútosan haladó liftek voltak; Rydellnek arra sem maradt ideje, hogy ezeket megszokja.
A didkót egy rozsdamentes bevonattal ellátott réz mellbimbóval is ellátták. A „mellbimbó” olyan volt. mint azok a kínai kalapok, de több futballpálya elfért volna alatta. Karen apartmanja száz másik ugyanolyan drága lakosztállyal, tenisz klubokkal, bárokkal, éttermekkel, meg egy bevásárlóközponttal — itt csak az előre leszurkolt tagsági díj megfizetése után lehetett vásárolni — együtt ezalatt volt. Karen lakása az épület szélén volt; — a zöld falba hatalmas, ívelt ablakokat süllyesztettek.
A lakásban minden fehér volt, különböző árnyalatú fehér, kivéve persze a ruháit — mindig feketében járt —, a bőröndjeit — ezek is feketék voltak —, meg a kedvenc bő bársonyköntöseit — ezeknek olyan színük volt, mint a száraz zabpehelynek.
Karen azt mondta, a lakás stílusa Agresszív Retro Hetvenes Évek; egy kicsit már kezdte unni. Rydell meg tudta érteni, miért, de úgy gondolta, tapintatlanság lenne, ha ezt közölné.
A hálózat neki West Hollywood egyik szállodájában szerzett szobát. A hotel úgy nézett ki, mint a szabványos ravatalozók, de sosem töltött benne sok időt. Az Ohio-i Dilis Zsernyák ügy kirobbanásáig főleg Karennél lakott.
A Dilis Zsernyák ügy első harmincöt áldozatának megtalálása nem sokat használt Rydell pácbakerült zsaru karrierjének. Már az is ártott neki, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőrtisztek — China Valdez őrmester, és Norma Pierce tizedes — az egész Cincinnati-i rendőrség legcsinosabb tagjai voltak („képernyőre születtek”, jegyezte meg az egyik produkciós asszisztens, de Rydell az adott körülmények között abszurdnak találta ezt a kijelentést). Azután az áldozatok száma emelkedni kezdett, és a végén túlszárnyalta az addig felderített és ismert összes sorozatgyilkosság rekordját. Kiderült, hogy valamennyi áldozat gyerek volt. Ezután Valdez őrmester a poszt-traumássá vált, bedilizett, bement az egyik belvárosi mulatóba, és szétlőtte az egyik ismert gyerekmolesztáló pederaszta mindkét térdkalácsát. A fickó meglepően visszataszító alak volt, a Zselébab gúnynévre hallgatott, és semmi köze sem volt a Dilis Zsernyák ügy gyilkosságaihoz.
Aaron Pursley közben elutazott Cincinnati-be, méghozzá egy olyan repülőgépen, amin és amiben egyetlen darabka fém sem volt, így Karen a szemére tapasztotta a tele-szemüveget, és nonstop egyszerre legalább hat emberrel beszélt, miközben Rydell a nagy fehér ágy szélén ült, és kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy valami megváltozott.
Amikor Karen végül levette a szemüveget, mozdulatlanul ült a helyén, és a fehér falon függő fehér festményt bámulta.
— Van már gyanúsított? — kérdezte Rydell. Karen úgy nézett rá, mintha akkor látná először.
— Gyanúsított? Már a vallomást is megszerezték… Rydellt megdöbbentette, hogy a nő hirtelen milyen öregnek látszik, és eltűnődött, hogy tulajdonképpen mennyi idős lehet. Karen felállt, és kiment a szobából. Öt perccel később egy másik fekete ruhába tért vissza.
— Csomagolj. Most nem maradhatsz itt. — Ezután elment. Semmi csók, semmi viszlát. Annyi Rydell felállt, bekapcsolta a TV-t, meglátta a Dilis Zsernyák ügy gyilkosait. Hárman voltak. Rydell szerint ugyanúgy néztek ki, mint bárki más — a hétköznapi emberek teljesén egyformák a TV képernyőjén.
Rydell a nő egyik zabpehely köntösében ücsörgött, amikor a két bérzsaru kopogás nélkül belépett a szobába. Az egyenruhájuk fekete volt, és olyan fekete, magasszárú, kevlár talpbetétes rohamrendőr bakancsot viselték, amit Rydell is hordott, amikor Knoxville-ben járőrözött. A betétnek akkor volt haszna, ha valaki alulról lőtt az emberre, mert így nem tudta szétdurrantani a talpat.
Az egyik fickó éppen egy almát evett. A másik kábítópálcákat tartott a kezében.
— Sz'asz haver — mondta az első, teli szájjal. — Meg kell mutatnunk neked a kijáratot.
— Nekem is volt ilyen cipellőm — mondta Rydell. — Made in Portland, Oregon. A CostCo-nál 299 dollár.
A pálcás elvigyorodott.
— Csomagolsz?
Rydell csomagolt. Mindent összeszedett, ami nem fekete, fehér, vagy zabpehelyszínű volt. A cuccot a saját kék Samsonite-jába gyömöszölte.
A pálcás bér zsaru őt figyelte, a másik a lakásban sétálgatott, és közben megette az almáját.
— Kinek dolgoztok, fiúk? — kérdezte Rydell.
— Az IntenSecure-nak — mondta a pálcás.
— Aztán milyen cég az? — Rydell becipzárazta a táskáját. A férfi megvonta a vállát.
— Szingapúri — mondta a másik fickó, a nadrágja zsebéből elővett egy használt papírzsebkendőt, és belecsomagolta az almacsutkát. — A mienk minden nagyobb épület, lakótömb, meg ilyesmi. — Gondosan a kikeményített fekete egyeninge mellzsebébe dugta az almacsutkát, közvetlenül a bronzjelvény alá.