Istenfaló és a barátai, akárhányan is voltak, vagy nem voltak, valószínűleg egy ilyen sejtet alkottak, egyetlen egységét annak az egésznek, amit ők Vágyköztársaságnak neveztek. Rydell úgy okoskodott, három okuk is lehet rá, hogy tényleg megerőltessék magukat, és megcsinálják neki a dolgot: már a gondolatát is gyűlölték annak, hogy San Franciscoi átépítik, mert ők úgy szerették az infrastruktúrát, ahogy volt, a lyukaival együtt; rengeteg pénzt adtak neki, mégpedig olyan módszerrel, amit addig senki sem alkalmazott, és végül ott volt a legutolsó ok, az, ami tulajdonképpen hajtotta őket.
Ahogy a lift felé haladt a rengeteg különböző fajtájú ember között, akik itt éltek vagy dolgoztak; ahogy elfojtotta a vágyat, ami arra ösztönözte, hogy fusson, Rydell nem nagyon hitte, hogy Istenfaló és a többiek valóban megteszik, amit ígértek. Ha pedig nem teszik meg, akkor neki annyi.
Nem, gondolta, megteszik. Meg kell tenniük. Valahol Utahban most éppen megmozdul egy tányérantenna, és a part, California ege felé irányul. És abból az antennából nemsokára kijönnek azok a jelcsomagok, amiket valahonnan Istenfaló és a barátai tápláltak belé. Csomagok. Istenfaló így nevezte őket.
És valahol a Csöpp fölött, az egész L.A. Medence fölött ott volt a Halálcsillag.
Rydell elfurakodott egy teniszfehérbe öltözött, ezüsthajú férfi mellett, és beszállt a liftbe. A rézcici alatt szállt ki. A kis üzletsoron emberek sétálgattak. A nagy, zöld üvegpanelek előtt egy szökőkút fröcskölt. És ott voltak az oroszok, széles szürke hátaik annak a komplexumnak a fehér falai felé közeledtek, amiben Karen lakása volt. Warbabyt és Freddie-t nem látta.
3:32.
— A francba — mondta, mert már tudta, hogy nem jött be, hogy Istenfaló átcseszte, és hogy ezzel halálra ítélte Chevette Washingtont, Sublettet, de még Karen Mendelsohnt is. Megpróbált valamit, tévedett, de már nem lesz több esélye.
Aztán azok a dolgok átjöttek az üvegen levő hosszúkás lyukon; délről érkeztek, a kézilabdapályák felől, és semmire sem hasonlítottak, amit Rydell addigi életében látott. Egy csomó volt belőlük, talán tíz vagy tizenkettő, és mind feketék voltak. Alig csaptak valami neszt, és lebegtek. Egyszerűen elrepültek. A kézilabdapályákon a játékosok megálltak, és csak bámultak rájuk.
Helikopterek voltak, de túl kicsik ahhoz, hogy bárki ülhessen bennük. Kisebbek, mint a legkisebb mikrofény. Csészealj formájuk volt. Francia aerospatiális fegyverfedélzetek, olyanok, amiket a Mexico Cityből érkező tudósításokban látni. Rydell sejtette, hogy a VPKKR, a Halálcsillagot működtető Vészhelyzet Parancsközpont Kommunikációs Rendszer irányítja őket. Az egyik húsz lábnyira emelkedett Rydell feje fölé, aki felfedezte rajta géppuskák vagy rakétavetők fürtökbe rendezett csöveit.
— A francba — mondta Rydell, és felnézett a jövő fegyveres védőszolgálatának egységére.
— RENDŐRSÉGI VÉSZHELYZET. ŐRIZZÉK MEG A NYUGALMUKAT.
Egy nő a kis tér másik végében sikoltozni kezdett; újra és újra felvisított, mintha valami mechanikus hang lett volna.
— ŐRIZZÉK MEG A NYUGALMUKAT.
A legtöbb ember valóban megőrizte, látszott az arcukon; a magasra épített kis ország lakóinak állkapcsa megkeményedett, puha ruháik lebegtek a táncoló légáramlatokban.
Rydell futni kezdett.
Elrohant Svobodov és Orlovsky mellett. A két orosz a helikoptereket bámulta, amelyek lassan közelíteni kezdtek feléjük. Az oroszok szája nyitva volt, Orlovsky arcáról majdnem leesett félbevágott szemüvege.
— HASRA. MOST. VAGY TÜZET NYITUNK.
A lakók, karcsúak, és a legtöbbjük szőke, mozdulatlanul álltak, bámultak, teniszütőkkel, vagy az üzletsorban kapott fényes papírzacskókkal a kezükben. A helikoptereket nézték. Rydellt nézték, aki elrohant mellettük; a tekintetük enyhén kíváncsi, és kíváncsian kemény volt.
Rydell elszáguldott Freddie mellett, aki engedelmeskedve a helikoptereknek, már a padlón hasalt, és két kezével a fejére szorította a laptopját.
— ŐRIZZEK MEG A NYUGALMUKAT.
Aztán Rydell meglátta Warbabyt. Egy kovácsoltvas padon ült, de úgy, mintha az idők kezdete óta ott lenne, és csak figyelné az élet zajlását. Warbaby is észrevette Rydellt.
— RENDŐRSÉGI VÉSZHELYZET.
Warbaby mellett, padon ott hevert a botja. Felemelte, lusta és határozott mozdulattal, és Rydell biztosra vette, hogy robbantani készül.
— ŐRIZZÉK MEG A NYUGALMUKAT.
Ám Warbaby, szomorúbban, mint valaha, a Stetsonja karimájához emelte a botot, mintha tisztelegni akarna.
— DOBJA EL AZT A BOTOT.
Egy rohamosztagos rendőr felerősített hangja volt, aki a keleti City Hall megerősített alsó szintjeinek egyikén, egy bunkerből, egy telepresence vonalon keresztül irányította kis helikopterét. Warbaby megvonta a vállát, és lassú mozdulattal eldobta a botot.
Rydell tovább futott, át a nyitott kapukon, egyenesen Karen Mendelsohn ajtajáig. Az ajtó félig nyitva volt, a résben Karen és Chevette Washington arca látszott. Mindketten úgy bámultak, hogy majd' kiugrott a szemük.
— Befelé! — kiáltotta Rydell.
A két nő lélegzet után kapkodott.
— Befelé!
Az ajtó mellett Rydell derekáig érő agyagedények álltak, bennük óriási növények. Rydell látta, hogy Loveless kilép az egyik mögül, és felemeli a kis pisztolyát; Lovelessen egy ezüstös sportzakó volt, a bal karja a nyakába kötve; az arcán mikroporusos smink, nem a legmegfelelőbb árnyalatú, ettől úgy nézett ki, mintha leprás lenne. És a tőle megszokott módon mosolygott.
— Ne! — sikította Chevette Washington. — Te gyilkos kis fasz!
Loveless oldalra tartotta a fegyvert, úgy egy lábnyira a lány fejétől. Rydell látta, hogy a mosolya eltűnik. A mosoly nélkül Loveless úgy nézett ki, mintha nem is lennének ajkai.
— ŐRIZZÉK MEG A NYUGALMUKAT — emlékeztették őket a helikopterek, miközben Rydell felemelte Wally elemlámpáját.
Lovelessnek már nem sikerült meghúznia a ravaszt. A paprikagáztól olyan lett, mint amilyen Sublett szokott lenni az allergiás rohamai alatt. Csak ez sokkal rosszabb volt. És sokkal gyorsabban hatott.
— Te őrült, őrült segg — mondogatta Karen Mendelsohn. A szemei olyan dagadtak voltak, mintha összetalálkozott volna egy lódarázsrajjal. Ő is, és Chevette is kapott egy keveset a paprikaspriccből, Sublett pedig annyira megijedt, hogy bezárkózott Karen hálószobájának beépített szekrényébe, és nem volt hajlandó előjönni. — Te őrült, dühöngő segg. Tudod, mit csináltál?